Sokáig ki nem állhattam azt az “Először a hazádat ismerd meg, aztán menj külföldre” című közhelyet, amíg a program első napján rá nem éreztem, hogy ha az ember a világot akarja megismerni tényleg nem feltétlenül kell messzi egzotikus tájak után vágyódni. Sokkal többet tud adni ha egy számára egzotikus, nem-városi életformát ismer meg közelebbről, itt Magyarországon. Ebből jutott ki nekem az első adag.
Ehhez persze szükség volt autentikus gazdákra és kizökkentő, a városi fiatalok agyonbombázott ingerküszöbét jócskán átlépő élményprogramra. Ebbent telt az első ismerkedési nap, hála a jól szervezett programnak.
Bálarakás ás traktor anatómia, majd állat mélylélektan torreádori közelségbe kerülvén a dühödten földet kaparó tenyészbikához. Persze ez vidéki szemszögből nyilván megmosolyogtatóan tisztes távolnak nevezendő.
Mondhatom, hogy a 0-ról indulva, mint egy száraz szivacs szívta mindenki magába az érdekes információkat hála szimpatikus túravezetőinknek.
Leginkább azért a sok rövid anekdota és életkép vitte nálam a pálmát. Hiszen ezeken a szórakoztató történeteken keresztül dől le szinte észrevétlenül egyik pillanatról a másikra a fal vidék és város között és sejlenek fel azok a közös emberi értékek, amelyek életformától és világlátástól függetlenül megvannak mindannyiunkban. És ezek tudják jelenteni a megértés alapját, amire építkezni lehet.
A csapat már mint busznyi okleveles traktoros tért vissza a városba, várva a közeljövő többszörösen behirdetett kulturális sokkjait és szépségeit, az egy hetet, amit mindenki eltölthet választott gazdaságában. Mint mindenki a csapatból, úgy várom jómagam is ezt a hetet.
Hogy többet tudjunk meg arról, miért is indultunk el ezen az úton. Hogy kihasználva emberi lehetőségeinket, valósítsuk meg önmagunkat és ne úgy nézzünk az életre, mint a tegnapi viharban született borjú az újkapura. Egyébként nagyon aranyos, kép mellékelve...
