Madarász Udvarház

Bár a legzsírszagúbb és a legfáradtabb itthon lettem, a legtöbb leg- (a pozitívak) azért mégis bödönháti.

A vége után még jó pár napig furcsa volt itthon lenni, a nyüzsgés meg minden, ami ilyenkor sztenderd módon idegesítő. Persze jó volt újra itthon, végre újra élőben — csak lehetne itt úgy kutyát tartani, hogy nem kell direkt sétáltatni..

Hogy ne maradjon ki a vége sem. Kevésbé szokatlan, kevésbé szép, de legalább dupla utolsó nap. Pont a hét végére, Budapesten.

A pénteki vásár miatt ez az utolsó napom Bödönháton. Az utolsó vacsora szerencsére elmarad, legalábbis nem freskóra érdemes, akkora a hajtás késő estig. Sok feladat marad erre a napra, a napról-napra guruló bálázás befejezése a legkisebb ezek közül.

Félidő és vihar előtti szélcsend

Visszaolvasva pár mondatot az előző napiakból, rájöttem, hogy kívülállóként valószínűleg nem könnyű átérezni a hangulatot. Talán itt még nem is hangsúlyoztam eléggé, hogy mennyire jól éreztem magam, csak szegény körülöttem élők kaptak túl sokat a jóból, napokig be sem állt a szám...

Még a mangalicáknak is savanyú a szőlő, na meg futó kalandom kezdetei egy bálázógéppel. Hosszúra nyúlt bejegyzés egy hosszú napról.

Lucernasodrás és pusztai léhűtés negyven fokban

Élő közvetítés helyett felvételről, de legalább. Úgy alakult ugyanis, hogy a múlt héten a sok munka közben nem jutottam el a számítógépig. Nem is sajnálom. Viszont, ha már így, próbálok minden nap írni arról, mi is történt velem pontosan egy héttel azelőtt.