július 2012

Vidék kaland kecskék között

Sziasztok!

 

Múlt héten voltam testvéremmel együtt kalandozni a zalai dombok között található Nemesrádón, Zsebők Tamás és Lovász Anita gazdaságában. Nagyon intenzív volt a hetünk a munka mellett leginkább evésre és alvásra maradt időnk, úgyhogy utólag bloggolok.

 

kevesebb mint egy hét

Ha minden igaz, a hét utolsó napján kezdődik számomra a Kaland. Többszöri egyeztetés után sikerült megtalálni a mindenkinek alkalmas időpontot. Nem is bánom, hogy néhány héttel később megyek, mert kicsit hosszabbak az éjszakák mint a napforduló heteiben. A hosszú nappal nem a kedvencem. Éltem már északabbra és ott az említett időszakban este 11- fél 11 körül sötétedett. Az nem tetszett.

Fotónapló - "mindent elhozok, mit Borsod adhatott" ;)

A képen a virág, ami számomra szimbóluma lett az utazásomnak.

Sundeville, tölcséres jázmin. Gábortól kaptam búcsúajándékként két cserepet ;) !

Sok napfény és víz - azt hiszem ez nem csak a virágnak kell, hanem nekem is ;)

Remélem jól figyeltem és csodatevő virágjaim életben maradnak, hogy mindig emlékeztessenek a fontos dolgokra!

 

*

"Jönnekatévések", szalonnasütés, búcsú a Piros Villamostól

A Bénó Kertészetben igazán jó dolgom van! Minden reggel együtt reggelizünk fogadó gazdámmal, Gáborral, aki reggeli közben mesél a kertészethez tartozó ügyekről, a feladatokról, amiket egyszemélyes "igazgató-marketingszakember-kertészeti dolgozó" üzemmódban, nap mint nap végez.

"Tablettás városiak" avagy a "négyszeműpápaszemesbéka" törzsfejlődése általános iskolától a felnőttkorig

"Tablettás városiak, nem tudtok ti semmit az életről" - a szöveg maradékának lényege az életem értéktelenségét taglalta.

'szt lerázza a meggyet, te meg Babám szedjed

A mai főképen a meggyrázógép, meg az azt vontató traktor látható (többé-kevésbé). Nagyon profi kis szerkezet. Ezzel  dolgoztunk a 2. napon, amit pedig a fán hagyott, azt mi csipkedtük le.

 

Sushiszivar avagy így jár az,aki nem ismeri rendesen a keleti konyhát

Reggggel ;)

 

...az utolsó... 

Csak egy rövid javítás erejéig jelentkezem, s a kimaradt két napot hamarosan pótlom! ( Addig mindjárt megnézem magam a reggeli híradóban, mert tegnap itt volt a Miskolc TV stábja is. Mi tagadás izgulok, a szereplést kihagytam volna és egészen biztosan emlékszem,hogy sokat öööztem ;) 

Tiszadob- a világváros

Csapjunk a lecsóba!

Érhetett-e volna nagyobb szerencse, mint Szakács Rolandhoz kerülni a programban? Nem hiszem. Nyilvánvaló volt, hogy fantasztikus kaland előtt állok- már csak egy kérdésem maradt: Hol van az a Tiszadob?