2011

Bár kalandor-társam Földes Adri már részletesen beszámolt arról hogyan teltek a napjaink a hajdúdorogi Szakál tanyán, azért én is megpróbálkozom, hogy egy kis ízelítőt adjak, abból a sok élményből, amiben részünk volt a hét alatt.

Kalandozó: Földes Adrienn

Kalandor pajti: Szabó Andrea

Vidéki Gazda: Szakál Ottó

Hely: Hajdúdorog, Szakál-tanya

Sokat gondolkoztam rajta, hogy hol is kezdjem. Aztán arra jutottam, hogy a legelején.

0. nap

Szolnokig esett. Onnan viszont bárányfelhőkkel csipkézett ég alatt utaztam a dinnyeföldek és marhakarámok felé. Egészen Lőkösházáig. Szelíd dinnyeszedő kívánhat-e többet? Hogy a Lőkösháza-Kunágota transzfert hasznosan töltsem, a logisztikailag legideálisabb lokált, a Bakter sörözőt választottam, szerencsés Békésbe érkezésemet hogy elégedett kisfröccsel nyugtázzam. Ahogy közeledni láttam a barnás Ikarust, mely majd Kunágotáig repít, felhajtottam az utolsó kortyot, istenhozzádot mondtam a pultba és vadiúj gumicsizmám számára is méltó kilátást biztosítva, elhelyezkedtem a gyéren szállító járaton. Közelemben ülő útitársammal megosztottam a tervem: dinnyeszedés Süli Ernőéknél és szarvasmarha-tapasztalatok a Kása-farmon. Megnyugtatott, jó kezekbe kerülök. Rendezett, tiszta, geometrikus falvakon robogtunk át, mintha csak vonalzóval mérték volna a derékszögeket. Vendéglátóm a végállomásnál várt rám, és dombegyházi szállásomig szállított. Álmomban sem gondoltam, hogy egyedül fogok lakni egy egész panziót, pedig pontosan ez történt. Kása Karolina ugyanis, a Kása-farm ifjú tulajdonosnője egy vendégházat is üzemeltet, ahol számomra a Kaland alatt szállást is biztosított. Sej élet, dinnyész élet…

A mi kalandunk pár napja végetért. Nem egészen 6 napot töltöttünk a Gilicze család vendégségében, a Hódmezővásárhely határában található tanyájukon. Élményeinket igyekszünk a „blog” műfaji szabályait tiszteletben tartva megosztani, ami előrevetíti, hogy elkerülhetetlenül ki fognak maradni momentumok. Hogy ne legyen olvashatatlanul hosszú egy bejegyzés, ezért a magam részéről kettő vagy három rövidebbet tervezek írni. Dénesnek pedig saját munkája lesz.

2011. július 10. vasárnap – „Hello, itt vagyok!”

Az esti órákban érkeztem meg Dombegyházra, ahol már várt rám vendéglátóm, Süli Ernő, aki a másik vendéglátómhoz, Kása Karolinához kísért. Rövid bemutatkozás után abban maradtunk, hogy a hétfői, és keddi napot a Kása-család tehenészetén töltöm, szerdától pedig irány a dinnyeföld Kunágotán.

Születésünk óta Budapest belvárosában élünk, és egyetemistaként így nyáron nem a munka az első számú tevékenységünk! Ez abból is látszik, hogy már több, mint 2 hete hazaérkeztünk a hódmezővásárhelyi kalandunkból, csak most számolunk be!

Már ideje volt egy blog-indító írást összeszerkesztenem nekem is, úgyhogy most belevágok. Nekem annyival könnyebb a helyzetem, hogy kalandorkodásom nem a beígért 50 fokos üvegházban kezdődött (ami késik nem múlik ;), hanem egy Lengyelországi tanulmányúttal.

Ma, csütörtökön is a szokásoshoz képest későbbi kelés volt betervezve, éjszaka jelentősebb csapadék esett, és reggeli közben a rádió sem mondott túl sok biztatót: borult, hideg, szeles időt, záporokkal, zivatarokkal tarkítva. A bálázás ma is elmarad…

Éjszaka kisebb eső volt, ez némiképp felborította mai napra (kedd) gondosan előre eltervezett munkarendünket.