Most, hogy olvasom a kecskeméti tréningről szóló résztvevői írásokat, kezdek megnyugodni. Ahogyan azt írtam a korábban, néha olyan ez a program, mint amikor különböző kultúrák találkoznak. Ebből születhetnek nagyszerű dolgok, de éppen kódolva van benne a kudarc is.
A múlt péntek után inkább az elsőt érzem. Jó volt látni, hogy pl. érdeklődéssel hallgatták a résztvevők – még a lányok is a „traktor szerelésről dióhéjban” előadást az AGRYA polihisztorától Gémes (polgármestergazda) Lacitól.
Magamban mosolyogtam, amikor néhányan látható izgatottsággal készülődtek a traktorozásra. Olyan volt ez, mint amikor gyerekkoromban havonta egyszer lemoshattam édesapám Babetta típusú segédmotorját és ennek fejében mehettem vele egy kört az utcában.
Őszinte tiszteletem a két profi traktoristának, akik végig asszisztálták a délelőttöt és vigyáztak arra, hogy nehogy bárki kárt tegyen magában vagy másokban.
Tőlük, első kézből származó információ, hogy a lányok ügyesebbek voltak. Nekik kevesebbszer – általában csak egyszer- kellett elmondani a traktor kezelés alapjait, hogy, melyik pedál és kapcsoló mire való. A fiúknál ezt volt hogy háromszor kellett elismételni. A feleségem szerint ez azért volt, mert a lányok jobban be voltak rezelve és emiatt nagyon figyeltek, legalábbis ő biztosan be lett volna rezelve… Lehet ebben valami, a fiúk sokkal hajlamosabbak a lazaságra. Egyébként a traktorosok azt is megjegyezték, hogy csinosak és kedvesek voltak ezek a városi lányok. Hiába a kultúrák találkozása már csak ilyen, nyitottá tesz az újra, a másra…
Így utólag be kell vallanom, hogy Zsoltival megbeszéltünk néhány csibészséget. Így többek között úgy volt megtervezve az útvonal, hogy mindenképpen bele kelljen lépni a tehén trágyás sárba. Zsolti egy vajszívű ember. Ő az utolsó pillanatban ki akart osztani lábzsákokat a cipőkre, de én lebeszéltem. Mondtam neki, hogy ne csak élményeket, hanem egy kis szagot is vigyenek haza a fiatalok, részesüljön a jóból a család is. Egyébként is egy állattenyésztő gazdaságban voltunk és nem valamelyik pláza divatboltjában, itt kötelező összekenni magát az embernek. A HírTv-sek pl. már eleve gumicsellóban (ez a gumicsizma beceneve művelt erdei körökben) érkeztek.
A bika-projektet Zsolti találta ki. Ennyi erővel ugyanis el is lehetett volna zárni az állatot, nem pedig kitenni közszemlére egy vékony villanypásztor zsinór mögé, a résztvevőktől néhány méterre. Amúgy Zsolti előre vigyorgott magában, mert azt mondta, hogy ez egy mamlasz bika, csak nagyon jó marketingje, így általában félni szoktak tőle. Ahogyan látom be is jött. Persze az eredetileg tervezett feladat talán túlzás lett volna, azt terveztük ugyanis, hogy kérjük, hogy a résztvevők olvassátok le a bika fülszámát. Ahhoz meg közelebb kellett volna menni.
Ahogyan látom, hogy csibészséggel vagy a nélkül, de azért élményekkel teli volt a nap. Amúgy csak megerősíteni tudom Bajtai Judit bejegyzését, nagyon látszott a korai kelés a csapaton…
