Blogok

Délelőtt folyamán megérkezett a "STÁB" és a "MÉDIA", hiába mégiscsak nagy hír, hogy történi valami az uborkaszezon kellős közepén ami ráadásul egy kicsit más is, érdekesebb is mint a szokásos mezőgazdasági hírek. Ellátogatnak minden kalandorhoz megnézni , hogy tellnek a napok. 

Reggel már várt a 2 vödör kukijza:mosás, kiszedni a lapikat belőle, dél körül indulunk kaszálni, és addig mint csinálunk mert ezzel a két vödörrel kb. fél óra alatt végzek...??? Aha meg azt ahogy elképzeltem, hamupipőke  lencséivel a hamuban ipari tanuló hozzám képest. Délre pont a felével lettem kész, pedig próbáltunk mi Katival mindenféle technikát, de csak nem ment gyorsabban.

Én kiléptem a négy fal közül, hogy utolérjen: az élet. Kiléptem s azt reméltem, én is utolérem. Ti jöttetek, én mentem. Ti fogadtatok, csak magamat vittem. Fehér ingbe öltöztettem a lelkem, a karácsonyfán a díszek ott ti lettetek.

Akkor már azt hittem, elteltem.
A várva várt nap eljöttével, az odavezető út messze földön híres látnivalóival, a Gyilkos-tóval, a Békás-szorossal, a székely jó humorral. A gondolattal, a sokat forgatott fogalommal.

Eljött az idő! Neki kell látni! A nap hosszat tartó legelés jó ízű zamatáról számot kell adni!
Szelíd számvetés ez. Nem bánja senki. Sem aki ette, sem aki issza.
Neki kell állni. Meg kell fejni. Bizony ám, hegyoldalszagú tehenek! Oda kell állni!

De akar-e megállni?!

Dombok, s máris hegyek. Fenyőerdők, rengetegek. Egymásra ölelkeznek.
Köztük székely, pásztor népek. Együtt élnek. A meredekek, a mélyzöldükben büszkén égbe meredt tűlevélszirtek, nyájak, s az emberek. Itt meghitt természetességében folyik az embernek állatbarát, állatnak emberbarát egymás melletti dolgos élet.

„Nézd, mit kaptaaam!”
Ránevettem.
„Nézd, mit kaptam!”
Szaladt máris tovább a hang…
„Gyere, naa!”
Megint csak egy másik bokor alól kérlelt.
„Nézd, na, mit kaptam!”
Szívem mosolyával néztem…

„Akció van, csajok!” Ilyenkor lenyelve az utolsó falatot, na és még egy utolsó utánit, felhörpintve a leírhatatlanul különleges ízű, legalább húszféle gyógynövényből készített meleg teát, a bögre alján megbújó cseppeket is, szaladtunk az udvarra, s kerestük szemünkkel: „Hol van?! ... Mi lesz a következő bevetésünk?”

A falu ünnepel! Mit? Önmagát. Alapítását, fennállását. Saját közösségét. Hogy ott élnek, együtt, évszázadok óta. Megérdemlik hát magukat igazán. Hogy saját és egymás kedvére vigadjanak. Csíkdánfalván falunap van.

Így kaptuk a hírt a vonaton. De jó érzés volt így, szívélyes fogadtatást remélve közeledni! Magyarországról. Székelyföldre. Zakatolt a vonat, kattogtak a kerekek, az ablakban hegyek szaladtak, fenyők rajzolták az útvonalat. Majd egy medence vette ölébe utazásunkat. A Csíki-medencébe értünk. …Megjöttünk.