2013

KALAND A TENGERIFÖLDEKEN

Tisztelet mindenek felett - Vidék Kaland 2.0, második nap

Kicsit elaludtam, de nagyon büszkén vettem észre, hogy én ébredtem elsőnek. Mire mindenki más felkelt, én már több képet is készítettem a szénakazal tetejéről. "Bendegúz" sűrű elnézéskérésekkel fogadott, amit nem a maga nevében tett. Azért kért bocsánatot, ha bármi olyat mondott volna nekem előző este mestere, ami engem sértett. Azt mondta: "ne haragudj az öregre, mert mán az ital beszélt belűle". Nemcsak, hogy nem haragudtam, de nagyon meg is hatott az a tisztelet és szeretet, amit érez tanítója iránt.

Hóó Szellő, hóó!

Mai rövid beszámólóm középpontjában a disznók, a szalma és egy meseszép angol telivér áll. 

Amikor kiderül, hogy milyen hosszú is tud lenni egy nap - Vidék Kaland 2.0, első nap

Hajnali 4 órakor még frissen ébredtem, azt hiszem égett bennem a vágy, hogy bizonyítsam: én is bírom ezt a munkát. Nagyot nem tévedtem.

Ugyan sosem vonzott a Hortobágy, de meg kell, hogy állapítsam: csodaszép hely. A napfelkelte leírhatatlan, a csend és a nyugalom, ami körülveszi, pedig pótolhatatlan. Akármilyen korán is van, élmény egy ilyen helyen ébredni.

Az első tanyai napom :)

 Fogalmam sincs, hogy hogy illik kezdeni egy blogot, de azért belefogok valahogy.

 Nagyon szerencsés vagyok, hogy Székelyföldre jöhettem és ilyen jó társaságba kerültem. Már az idevezető út is nagyon kalandos volt, nem beszélve az első igazi tanyai napomról.

A miértekről - Vidék Kaland 2.0, nulladik nap

A következő napok bejegyzései a 2013. július 14-19. között megtörtént eseményeket dolgozzák fel, úgy ahogyan megéltem mindet, nap - nap után a második Vidék Kalandomon. A feljegyzések az egyes napjaim végén készültek, viszont internet hiányában csak egy héttel később kerül sor közzétételükre.

Már az idei programom indulása előtti napokban sokat gondolkoztam azon, mégis miért vágok bele újra egy olyan hétbe, ami a legtöbbeket elriaszt. A válasz előtt azonban hatalmas köszönettel tartozom az AGRYA - Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége vezetőinek, hogy lehetővé tették számomra, hogy idén (miután tavaly egy nagyszerű családot megismertem már Hódmezővásárhelyen) újabb helyszíneken, újabb kalandokba keveredjek. Jövőre nem foglalom már más elől a helyet, ígérem!

Lázárfalvi "otthonom"

Kecskemét

 

Szóval Kecskemét.......... :)

 

 

 Vasárnapi délutáni érkezés némi bonyodalom és túlszervezés után, kb. 17 óra körül, a fogadó gazda úton hazafelé a szlovéniai programról :)

 

Utolsó nap reggel (5.nap)

Kedves Olvasó!


Az utolsó napon már nem is kellett olyan korán kelni, 6:30-kor tereltük ki a nyájat a legelőre (na, jó inkább már megszoktam, hogy korán kelek…).


Nagyon felemelő látvány ahogy a sok állat együtt mozog és békésen sétálgatnak, legelésznek.

5. nap : A nem várt nap!

Reggeli után Kászival, a kisbarátommal elmentünk biciklizni, mikor már árkon-bokron túl voltunk, hitelesen előadta,hogy fogalma sincs merre járunk, Ő bizony nem talál vissza, tudtam, hogy valami huncutság van a dologban. Később kiderült,hogy csak viccelt!:-)

Hazafele betértünk a kocsmába, ő colát, én sört ittam. 

Ebéd után kicsit dolgoztam még az új barátaimmal.

4. nap : Vidéki wellness, falusi turizmus!

Délelőtt -már a szokásosnak mondható- répaszedéssel, tisztítással, csomózással  telt. Nem hangzik izgalmasnak, én azonban nem éreztem monotonnak, mert az ott dolgozók a jó hangulatot is biztosították, anélkül, hogy a viccelődés a munka rovására ment volna.

3.nap: Annyira jó itt!

Erre a napra mást terveztem, úgy gondoltam, hogy a gazda édesanyjával tartok.

Búcsúvacsora (4. nap)

Kedves Olvasó!

2. nap: Kezd tetszeni, nagyon tetszeni a munka és a vidéki élet!

A munkásoknak minden nap ugyanaz volt a feladat. Megtanultam a méretbesoroláshoz szükséges tudnivalókat, hogy tudjam válogatni a zöldségeket.
Sárgarépa lehet átmérőjük szerint:- 20-as,25-ös, 30-as és 35-ös is, az ennél nagyobbakat már nem kötöttük össze, hanem a zöldjét levágva ládába és rekeszbe a  pakoltuk.

1. nap: Döbbenet! Egész héten ennyit kell dolgozni?

Gyülekező a hűtőháznál 4:50-kor, 5 órakor már a földeken a munka elkezdőik. Szerencsémre a  gazda 3 percre lakik bázistól, így elég volt 4:20-kor kelnem, 4:45-kor  indultunk.
Meglepetésemre szolgált, a legkevesebb időt  a sárgarépa és a gyökérszedéssel töltik.

Alföldi impresszió (3. nap)

Kedves Olvasó!


Újabb hosszúnak ígérkező nap következett. Hajnali kelés… hiszen a lucernát csak addig lehet bebálázni, amíg harmatos. Ez olyan romantikusan hangzott…