Kalandozásaim a pusztán 1. rész
Különösen hangzik, de eddig sosem gondoltam bele, hogy ami a tányéromon található hústermék egykor négy lábon járt, és éveket töltött el a boldog tudatlanságban egy állattartótelepen, esetleg a pusztán. Aztán egyszer csak egy szállítóautóban találja magát a jószág, és útban a vágóhíd felé amolyan mai divatos kifejezéssel élve lepörögnek előtte életének kedvesebb pillanatai, és hirtelen a vágóhídon találja magát.
De ne szaladjunk ennyire elébe a történetnek. Az Újszentmargita-Bödönhát településen található gazdaságban Madarász Gergő elsősorban állattartással foglalkozik. Az „elsősorban”-t azért fontos megjegyeznem, mert az állattartás elengedhetetlen feltétele a növénytermesztés is, minden vele járó munkával. Korábban, amíg a takarmányárak nem voltak az egekben állítólag úgy is megérte állatot tartani, hogy a gazdaság nem rendelkezett földterülettel, mára azonban ez elengedhetetlen hozzátartozója lett az állattartásnak, és aki nem jutott hozzá valamilyen úton termőföldhöz, annak hamarosan fel kellett számolnia gazdaságát. Gergő szerencsére saját földterülettel is rendelkezik, illetve a Hortobágyi Nemzeti Parktól is bérel földet, ahonnan télire biztosítani tudja a takarmányt az állatainak. A fiatal gazda őshonos állatokat - mangalica, racka juh, szürkemarha – tart, de az udvarban fellelhető még jó néhány ló és baromfi is.