Mondanom sem kell mennyire meglepődtem, amikor ezt a leírást olvastam a VidékKaland beosztásban a nevem melletti oszlopban. Birkafarm és négyszáz tenyészkos…..
Aztán emlékeztettem magam, hogy én jelöltem meg az állattenyésztést, a tanyasi gazdaságot optimális úti célként, mert, ahogy az interjún sikerült fogalmaznom, a gazdálkodás „hardcore részét akarom látni”, értsd: a sűrűjét. Akkor azt gondoltam, na most megkaptam. Nem valami unalmas gyümölcsfametszés, répaegyelés vagy steril borház! Hadd lássam a sűrűjét! Ide nekem …. a juhot is!
Így kerültem Kiss Gáborhoz és családjához Szabadhidvégre, Fejér megye déli csücskébe. Családi gazdaság, 800 anyajuh, 300 hektár föld, birka, bambi, baromfi. Traktor, trágya…..tenyészkos.
Érkezésem után rögtön egy új napi ritmusra kellett átállnom, az éjjelbe hajló „dorbézolást”, éjféli fekvést felváltotta a korai alvás és a hajnalban induló munka. Reggelente már 6:00 órakor a baromfiudvarban kezdtünk (btw. a közeli szarvasmarha-telepen 4:30-kor indul a fejés!), nincs „csak még tíz perc alvás”, gyors kávé, induljon az állatok etetése. Víz és táp a baromfiknak: kacsáknak, tyúkoknak, kiscsibéknek, majd a disznóknak, a nyulaknak és a néhány kiállítási birkának. A hajnali álmosságot gyorsan elhessegette az állatok zsivaja, a hápogás, kukorékolás, csipegés, a disznók röfögése, ez mindig rendkívül mulattatott. Csak a baromfik etetése, a juhtelep ellenőrzése, a telepen a munka és a juhászok elindítása után jöhetett a reggeli. Előbb az állatokat etetjük, aztán magunkat.
Nehéz összeszámolni is, mennyi mindennel foglalkozik Gábor családja, remélem, nem hagyok ki semmit: tehát ott vannak a juhok, van háztáji baromfi, sertés, nyulak; a földeken változatos termelés főleg búza, kukorica, cukorrépa; szőlő, hozzá borospince és sok év fehér és vörös bora; gyümölcsös: szilva, barackfajták, dió, stb; erdők - vadásznak is időnként; legelők és mezők, rajta szabadon gyógynövények. Na és persze rengeteg bodza. A környékbeliek örömére, a család bosszúságára. Kész bodza-láz fogta el ottlétemkor a falubelieket, akik biciklivel, autóval jártak ki a család földjeire bodzát szedni, hogy aztán továbbadják, kilónként 40, majd 70 forintért. Jó időzítéssel akár egy nap több ezer forintot is meg lehet keresni. Kár, hogy mindezt mások földjén szedték meg….
A hét során a hűvös, esős idő miatt többször is ’parasztünnepet’ kényszerültünk ülni, de így is sok mindenre jutott lehetőség. Amikor végre naposabbra fordult az idő, a traktorra kötött utánfutón hordtuk be a bálát a földekről. Persze én csak a „vendégülésen” ültem a traktoros fiúk mellett, Gábor öccse Gergő, illetve a család barátja, Attila mellett felváltva. És igen, a modern traktorok már mesze járnak azoktól, amik a képzeletünkben élnek. High-tech szerkezetek, számítógéppel programozható, a legkülönfélébb beállításokkal optimalizálható rendszerek. Valóban légkondicionáltak, rugós üléssel, és igen, DVD-lejátszóval. Bele is néztünk egy filmbe a sokórás zötykölődés közben – stílusosan, Kusturica.
Talán unalmasnak is hihetnénk az egész napos bálarakodást, traktorozást, de amellett, hogy a fiúk végig szóval tartottak, a tájban való gyönyörködés is órákra lekötött. A hol búza-, hol zöldszínű föld, a tiszta kék ég és a földeken egy piros traktor - idilli kép, képeslapra való. Itt volt egy érdekes beszélgetésem Attilával, akinek családja a már említett szarvasmarha telep gazdája. A családi gazdaság fő profilja a tej-előállítás; magát a fejést (ami ugye ma már mindenhol géppel történik) én is megnézhettem egyik délután. Napi kb. 500 liter tejet adnak el a közeli tejfeldolgozónak. Meg is kérdeztem Attilát, mennyi is az annyi, mennyit fizetnek nekik egy liter tejért. „Előbb te mondd meg, te mennyiért veszel egy liter tejet.” 200-230 Ft a zacskós tej, ha háztáji/termelői tejet veszek, 260-300 Ft. Nos, a család durván 70 Ft-ot kap egy literért. A tejet délutánonként elszállítják, a fölét leszedik, ebből további tejterméket készítenek, a „tiszta” tejet vízzel hígítják és csomagolják…
Bár a nagy traktort magam nem vezettem, a telep kis rakodógépén én is mentem pár kört. Ahogy fölszálltam, széles mosoly ült az arcomra, mikor dúdolni kezdtem a magyar filmtörténet e kis gyöngyszeméből:
http://youtu.be/lL-6lQMK8oY
(Részlet Bacsó Péter Te rongyos élet c. filmjéből)
Virágozzék száz virág, hurrá-hurrá.
Persze Sziráky Lucy nem pakolt trágyát, pedig sokat tanult volna belőle. Egyik reggel Gábor a baromfik etetése közben megállapította, hogy itt az ideje kiemelni a trágyát a három malac mellől, én a lapátolás második felét elvállaltam. Nos igen, akkor, ott, trágyalapátolás közben sok mindent megértettem: igen, lehet hogy trágyát pakolni, birkát elletni, vagy három napig éjjel-nappal aratni fárasztó és kellemetlen de akkoris el kell elvégezni, nincs mese. És ha nem is kellemes, ha szagos is a trágya, fintorogni lehet, de nem érdemes. Ez a vidéki élet mindennapjainak ésszerűsége. El kell végezni és kész, az ilyen munkát is.
Egyébként helyben maga a szag nem olyan vészes, én a helyes lapátolásra figyeltem inkább. Viszont a pulóverembe rendesen beitta magát, mint egy drága parfüm, egész nap elkísért és minden kézlendítésnél kiengedett magából egy illatfelhőnyit!
Nem állhatom viszont meg, hogy ne említsem a legkevésbé lélekemelő részt. Mert van, amikor (vágás mellett is) a telepen betegség után kimúlnak a birkák, vagy egy torokvágással kell segíteni a szenvedésükön. Amikor ez utóbbi jelenetnek voltam tanúja, vagy más alkalommal egy kimúlt bárány fejétől megfosztott* teste hevert a szalmán, émelyegni kezdtem, azonnal vegetáriánusságot fogadtam ésatöbbi. Majd ráeszméltem, hogy a két nappal korábban elfogyasztott birkapörkölttel (és húsfogyasztóként) milyen képmutatás ez: elfogyasztani a húst, ami külsőségeiben már egyáltalán nem hasonlít az élőállatra, és közben megszédülni az állat leölésétől.
Természetes, hogy egy állat kimúlása érzelmeket, sajnálatot, rossz érzéseket vált ki belőlünk; de, hacsak nem vegetáriánus az ember, képmutatás ebből drámát csinálni.
* minden elpusztult birka fejét kötelező a fővárosba küldeni állategészségügyi vizsgálat céljából!
A vidéki kalandra a kaland rész mellett elsősorban szemléletformálásért vállalkoztam. Akik ismernek, tudják, született pesti lány vagyok, a nagyvárosi életforma sok pozitív és negatív vonásával. Még a munkám is ehhez köt, underguide-ként a hivatásom, hogy a város minden zegzugát, izgalmas sztoriját ismerjem vagy képben legyek a legfrissebb városi eseményekről. Gyakran ugrattam vidékről „fölköltözött” barátaimat, és a fővárosiak hetyke gőgjével tekintettem mindenkire, akinek nincs gyalogtávolságában metróállomás.
Ha viszont minőségi pihenésre, valódi kikapcsolódára, feltöltődésre vágyom, én is a vidéket választom.
És több dolgot be kell látni. Az egyik, hogy a városi lét, a városi életforma, bebizonyosodott, ebben a formájában tovább nem fönntartható. Pénzben és természeti erőforrásban is hihetetlen költségei vannak a nagyváros működtetésének. A (túl)fogyasztás-(túl)szennyezés kiegészül azzal a tudatlansággal, hogy nem látjuk ,honnan, milyen úton érkeznek hozzánk a felhasznált anyagok (energia, élelmiszer, használati cikkek) és nem látjuk, hová kerül tovább, szennyezés, hulladék formájában; és azt, hogy mit okoz, csak sejtjük. A másik, egy furcsa társadalmi mozgás: vidékről sokan a városba vágynak a lehetőségek, a pezsgés miatt, a fiatalok elhagyják a falvakat, hogy munkához, lehetőségekhez jussanak. Sokan azzal érvelnek, hogy „a faluban nincs semmi”, hiányoznak a szórakozási, kulturális lehetőségek, míg, különösen Budapesten, izgalmas élet részei lehetünk. És miközben a vidéket elhagyják, a klasszikus háztáji gazdálkodás eltűnni látszik, a városban élőknek kezd kialakulni egy olyan rétege, akik, belátva a városi lét korlátait (a túlhajszolt, túl stresszes életmód, az egészségtelen környezet, az ismeretlen eredetű és összetételű élelmiszer, a természet hiánya) már újra vidékre vágyna. Egy francia felmérés szerint a huszonéves fiatalok 20-30%-a úgy képzeli a jövőjét, hogy 40-es éveihez közeledve kiszáll a város gépezetéből, vidékre költözik és mezőgazdasággal foglalkozik majd. (Itt vidéki gazdák rögtön közbeszúrnák, hogy képtelen ötlet ez, és egyik napról a másikra belevágni nem lehet, csakis bukás lehet a vége. Ez igaz lehet, a késztetés, az elképzelés, azonban valós) De nem kell Franciaországba menni, nálunk is egyre többen jutnak arra, hogy más közegre, más életminőségre vágynának.
Összességében, amit Gáborék családi gazdaságában láttam, lenyűgözött. Az életmód és a mentalistás volt lenyűgöző. Egy hét alatt lehetőségem nyílt megismerni egy jól működő, okosan irányított, integrált gazdaságot, mely minden nehézség és változás ellenére, területében növekszik, és közben minőségileg fejlődik. A csekély nyereség folyamatos visszaforgatása a gazdaságba, és húsz év megfeszített munkája meghozta az eredményt. Talán meglepőnek tűnhet, hogy kiemelem, milyen jó érzéssel töltött el látni egy olyan vállalkozást, amit kemény munkával, az egész család részvételével, tisztességesen építettek föl, úgy, hogy az a faluközösségnek, a vidéknek is javára szolgáljon. Agrár-környezetgazdálkodókként különösen figyeltek a fenntartható gazdálkodásra. És nem valamilyen zöld ideológiától fűtve, csupán a józan ész miatt. Mert a gazdának hosszú távú érdeke, hogy ne kizsákmányolja a földet monokultúrás gazdálkodással, intenzív műveléssel, műtrágyázással kitermelje a föld javait, hanem legelőkkel, erdővel, változatos termeléssel, állattartással egyensúlyt teremtsen. Mert az az érdeke, hogy húsz év múlva is bőven teremjen föld, a következő generációknak csak akkor lesz megélhetése. Az igazi gazda - ahogy a neve is jelzi - gazdája a földnek, és nem csupán termelő rajta. Felelős érte és nem csupán használja.
Ha egy hétig külföldön lettem volna sem ért volna annyi újdonság, annyi új élmény, mint itt. Hétköznapi, számomra mégis sokszor az újdonság erejével ható dolgokat tapasztalhattam.
Szemléletváltás volt ez az egy hét.
Szeretném ezúton is még egyszer megköszönni a program megszervezését a Fiatal Gazdáknak, de különösen Kiss Gábornak, Gyula bá’-nak és az egész családnak a vendéglátást, a finom ételeket (különös tekintettel, nos igen, az isteni birkapörköltre), a sok-sok történetet és mesélést és hogy megosztották velem erre az egy hétre a mindennapjaikat.
