A mai nap első fele a média bűvkörében telt. Reggel megérkeztek a Szabad Föld munkatársai akikről kiderült, hogy egész nap velünk maradnak, és még a munkába is besegítenek, annak érdekében, hogy teljesebb képet tudjanak adni magáról a Vidék Kaland programról és arról, hogy nekünk hogyan sikerült beilleszkednünk, már persze ha sikerült egyáltalán.
A Szabad Föld mellett megérkezett a KTV (Kecskemét TV) valamint a Petőfi Népe (a térség napilapja) stábja is. Egy szónak is száz a vége, a délelőtt elég demo verziósra sikeredett. Sokat dolgoztunk, szinte minden eddigi feladatból végeztünk egy keveset hiszen mindenből akartunk mutatni valamit. Volt bocietetés, csirkefogás (lassan profi csirkefogók leszünk) zsáktöltögetés, csirkeitató mosás, tiszta víz töltése valamint csirketáp kiszórása. Talán egyetlen fontos momentum maradt ki az pedig a tritikálé leeresztése a pótkocsiról. Hiába még a media sem akkora nagy úr, hogy csak úgy megteljen nekik egy 9 tonnát biró kocsi a semmiből :)
Mi persze hősiesen vittük, raktuk, mostuk, szedtük, öntöttük, pakoltuk, toltuk, vontuk és mindezt mosolyogva, mosolyogva mosolyogva…aztán volt olyan is amikor ránk szóltak, hogy ne legyen már annyira széles a mosoly mert a végén nem hiszik el, hogy baromi fáradtak vagyunk. Persze mondanom sem kell azok voltunk, csak, hát nekünk akik nemigen szoktak ahhoz, hogy sorozatlövő fényképezőgépekkel örökítik meg minden mozdulatunkat olyan szürreális volt az egész. A helyi “kollegák” azzal viccelődtek, hogy lehet a végén még autogrammot is kérnek, hátha sokat ér majd egyszer.
Mikor a gazdaságban már szinte minden eddig végzett feladatot bemutattunk, Zsolt örömhírt hozott. Kimehetünk a földekre, ahol a többiek éppen a kis kockabálákat gyűjtik be. Képzelhetitek az örömünket, végre kipróbálunk valami újat amit eddig még nem csináltunk. Persze a média is jól fogadta a hírt, nekik is csak jól jött, hogy most valami mozgalmasat is megörökíthetnek, ráadásul külső helyszínen.
Felpattantunk tehát Zsolt kocsijára és irány a határ. Egy rövidebb zötykölődés után aztán el is értük azt a földet, ahol a learatott tritikálé szárból kötötte a bálákat a gép. Amerre a szem ellátott, hosszas sorokban sorakoztak a már kész bálák, ahogy egyre közeledtünk megpillantottuk a két ismerős traktort három-három pótkocsival így tudtuk, már jó helyen járunk. Az egyik traktor három pótkocsival félre volt állítva míg a másik szépen lassan haladt a bálák között. A pótkocsik két oldalán egy – egy ember rakta fel vasvillával a bálákat, míg a pótkocsin ketten állva szépen, borulásmentesen felpakolták azokat. Kiderült hogy egy ilyen bála kb 20kg szóval vajmi kevés esélyünk volt arra, hogy akár egyet is feltegyünk a pótkocsira vasvillával, így inkább mi azt a feldatot kaptuk, hogy a pótkocsin állva, segítsünk rakodni, elrendezni a bálákat. Örömmel pattantunk fel a kocsikra, a mi kedvünkért megállították őket, a gyakorlott srácok, már lendületből ugortak, nem kellett a finomkodás :) Szóval fenn a pótkocsin az első utasítás amit kaptunk, hogy induláskor kapaszkodni, majd felvenni a kocsi ritmusát. Ez nem is volt addig olyan nehéz amíg a kocsi allján álltunk, viszont a bálákat egy idő után magunk alá is pakoltuk, szóval feljebb és feljebb kellett lépdelnünk. Kicsit olyan volt ez mint egy óriási vidék jenga, ha rossz helyre pakolsz leborulsz. Persze sokat segítettek, mindig mondták melyiket hová és milyen irányba rakjuk, sőt a kissé ziláltakat azonnal meg is igazították. Bár később azt is hallottuk, hogy azt a kocsit amit mi töltöttünk újra kellett rakni, de ezt azért kétlem, szerintem csak viccelődés volt a dolog.
A tűző napon, mozgó kocsin bálát rakni nem volt egy gyerekjáték azt azért meg kell mondanom. Mi talán egy óráig sem csináltuk mégis rendesen kifáradtunk. A legnagyobb problémát viszont az jelentette, hogy a tritikálé szára elég kemény, szúrós valami és hát mi bizony nem voltunk ehhez a munkához öltözve :( Rövidnadrág és vállpántos top nem ide való, úgy össze vissza szúrkáltak minket a bálák, hogy öröm volt nézni. Egy óra után Zsolt is úgy döntött, hogy na akkor ebből most elég ennyi irány a gazdaság.
Megvallom őszintén mi Eszterrel még maradtunk volna, de ha a főnök azt mondja, hogy menni kell hát menni kell. Otthagytuk tehát a többieket, akik keményen, dacolva a perzselő napsütéssel, megállás nélkül tőlünk kb háromszor gyorsabban pakoltak, pakoltak pakoltak.
A gazdaságba visszatérve, ettünk egy finom ebédet, majd beszélgettünk az újságírókkal. Ekkor már csak a Szabad Föld munkatársai voltak velünk. Később újra a “hagyományos” programok következtek, megnéztük a csirkeetetőket nem-e üresek, vizet engedtünk ahová kellett, sőt megint fogtunk csirkét is, több vevő is érkezett a délután folyamán.
Fél 4 körül aztán begördültek a traktorok a három-három pótkocsival mindegyiken tetemes mennyiségű bálával. Mivel a bálákat nem jó ha sokág süti a nap, pláne nem jó ha megáznak és hát a pótkocsi sem maradhat megrakva, egy feladat, talán az eddigi legnagyobb maradt hátra, mindent le kellett pakolni a kocsikról és szépen rendre rakni benn egy nagy fóliasátorban. Végeláthatatlannak tűntek a bála hegyek, mint később megtudtuk 1160 db-ról volt szó. Persze mi sem akartuk kivonni magunkat ebből a jó mókából így kesztyűt húztunk és irány a sátor. Guszti a “pókember” könnyedén mászott fel a több méter magas bálatorony tetejére, onnan dobálta le nekünk a bálákat, mi pedig egyesével (bocsánat a jobbak kettesével) hordtuk befelé a sátorba, ahol aztán feladogattuk azoknak akik újabb hegyet emeltek belőle, de már benn. Jókedvűen telt a munka nem unatkoztunk egy percig sem, egyrészt az agy kikapcsol ilyen kemény fizikai munka végzése közben, másrészt a velünk dolgozó srácok gondoskodtak a roppant emelkedett hangulatról. Félúton megállapítottuk, hogy hát ez bizony olyan mint egy gladiátoriskola, csak hordjuk hordjuk az “aréna építőköveit” már csak a grand finale kellett volna, hogy jópajtásunkat Mukikát is beengedjék közénk :) Szinte hihetetlen, de lassan kezdtek ürülni a pótkocsik és fél 8-ra mindennel végeztünk. A fiúk voltak olyan kedvesek, és megengedték, hogy az utolsó két bálát mi pakoljuk be, sőt a fotó kedvéért még szép sorban le is ültek, hogy úgy tűnjön ők csak a szakmai tudást mi meg az erőt adtuk ehhez a nemes feladathoz. Jóleső fáradtsággal ültünk le mindannyian amikor minden bála a helyére került, és még jobb étvággyal fogyasztottuk el azt a sok sok jégkrémet amit a főnök hozott nekünk a jó munkért cserébe. Ez a délután jó mulatság, férfimunka volt. Este mivel ma aludtunk itt utoljára belefért egy most már gyalogos városnézés Kecskeméten és egy finom vacsora. Majd fáradtan, elégedetten de egy kicsit szomorúan hajtottuk álomra fejünket az utolsó estén…
