István a búcsúzáskor egy slambuc kanállal ajándékozott meg. Ebben sokminden benne volt a Vrancsik-tanyán töltött élményekből.
Az a néhány, a pusztai létben eltöltött nap meghatározó volt mindkettőnknek. Kalandtársammal, Balázzsal az utazást megelőzően egyeztettünk néhány szóban és tulajdonképpen a tanyán töltött közös munka során ismerkedtünk meg egymással. A két Kalandor.
A kalandot követően már Balázs köveskáli birtokán elevenítettük fel a Kos-hodály adta élményeinket.
A csendre nem kellett várni. Csendben tudtunk lenni a megszokott napközbeni élet és pezsgés visszavonulását megelőzően, nem kellett várni az autók, a zörejek, a zajok elmenetelét. A csend köztünk volt mindenkor.
Köztünk volt akkor is, amikor hajnalban kihajtottuk a birkákat a legelőre. Közel ezer jószág. Külön az idősebbek, külön a fiatalabbak. Persze a hajnali csendet megtörte a birkák reggeli köszöntése, kortól függően hol magasabb, hol mélyebb hangtónusú bégetéssel.
A napfelkeltét követően még a nagy meleg előtt visszatértek a jószágok maguktól. Tudták, mikor elég.
Minden egy láthatatlan rendszer szigorú, ám magától érthetődő szabályai szerint működött. Mindennek ideje volt. És volt idő mindenre.
Volt idő arra, hogy a bálákon heverészve átbeszéljük a kalandorok életkérdéseit, arra, hogy csirkepörköltet főzzünk - saját készítésűt. Arra, hogy a csirkeistállók takarítása, a napos csirkék előkészítése során a gazdaság helyzetéről, a gazdák lehetőségeiről diskuráljunk.
Több családdal is találkoztunk, természetesen Bandi rokonságával. Valamennyi alkalommal jelen volt az ősök természet szeretete, a törvényszerűen megörökölt életforma.
Ebben nőttek fel, itt vannak otthon. Otthon voltunk mi is, gyorsan alkalmazkodtunk a természet rendjéhez, mégis másképp.
A jövő is garantáltnak látszik, a "kisBandi" minden rezzenés nélkül vezette felnőtt módjára a Nagypapa terepjáróját 6-7 évesen. Szívta magába a tudást, amikor András a lucerna táblákat mutatta nekünk, majd kukoricát szedtünk estére és még a lemenő nap piros fényében vadkörtét eszegettünk vacsorára. Bandiék kedven körtefája.
Az egyik délután a puszta tanyáit meglátogatva belecseppentünk a hortobágyi életbe. Filmbeli karakterek élik a mindennapjaikat a kialakult természet adta törvényeik szerint. A jószágot nem lehet magára hagyni.
Igazán jó emberekkel találkozhattunk, örültünk az újdonságnak és ők is viszont, hogy mozgást láthatnak hosszú idő után.
A slambuc, ahogyan láttam, nagy hatással volt rám. Sokszor hallottam ezelőtt a pásztorok eledeléről, ugyanakkor mindeddig nem kóstoltam. Pista, a pásztor ember nagy gondossággal forgatta össze a tésztát a hozzáadott krumplival, szalonnával és sóval a bográcsban.
Azt mondta, errefelé a hagyma és a paprika kimarad, az máshol szokás. Mindenesetre 32 begyakorlott mozdulattal kell átforgatni és megpirítani, az a titka.
Józsi volt a másik segítség a tanyán, tőlük tudtuk meg, miként zajlik az élet a birkákkal. Mivel jár a jószágok etetése, a körmözés, a birkanyírás, esetenként a bőrök kikészítése. Esténként a vacsora idején volt időnk mindezekről beszélgetnünk, hiszen egy helyen volt a szállásunk.
Napközben pedig a kiszabott munka során Andrással osztottuk meg a tapasztalatainkat és kérdeztük viszont a szakma dolgairól.
Élményekkel gazdagodva, egy slambuckanállal a kezembe és jó barátságokat kötve hagytuk el a Vrancsik-tanyát a hét végén.
Nem gondoltam, hogy a munkámmal járó napi autózásom során a Kossuth rádió hirdetését hallgatva ilyenformán kerekedik a történetem.
Járjatok hát valamennyien nyitott füllel, nézzetek körbe és emlékezzetek!És mindig tudjátok, hogy jó helyen vagytok!
Köszönöm a lehetőséget a program alkotóinak, és a Bennümket fogadó gazdának, Vrancsik Andrásnak! Köszönöm Bandi!
Üdvözlettel, Essősy Ákos gazdasági mérnök, PhD hallgató
visszaemlékezés Tatán, 2012. szeptember 14-én
