A negyedik napot a család pincéjében töltöttük, ahol jó hűvös volt a klíma. A pince két ágból áll, amit jó családi szokáshoz híven a korábbi generációk csákánnyal, majd később légkalapáccsal vájtak a domb oldalába. A pince bejárata elé a Sebők család az elmúlt években kemény és állhatatos munkával, Laci bácsi irányításával egy három szintes borházat épített. A falak állnak, de a teljes befejezés még várat magára. Kevés az idő és a dolgos kéz, hogy a gazdaság működtetése mellett az építkezés is gyorsan haladjon, de derűsen és bizakodva mutatták meg nekünk, hogy melyik helyiségnek milyen funkciót álmodtak. A borház legalsó szintje a feldolgozó helyiség benne egy hatalmas préssel és erjesztő kádakkal. A pince falait természetesen ‘nemes penész’ borítja, ami a pince egészséges mikroklímájának megbízható jele. Az egyik ágban korszerű műanyag tartályokban áll a nedű, a másik ágban a családi örökség újabb értékes darabjai, a szépen karbantartott tölgy- és akácfa hordók sorakoznak. A mai feladatunk a fahordók kimosása volt a lerakódott borkő eltávolítása céljából, illetve a megtisztított hordók kénezése, ami főleg a hordókban lakó káros mikroorganizmusok kipusztítását szolgálja.
Laci bácsival ketten vittük ki a hordókat a pince előterébe, ahol Ő bevezetett engem a hordómosás technikájába. Nem könnyű mozgatni ezeket nagy hordókat és sokszor meg kell tenni az év folyamán, mert többek között ezen áll vagy bukik a bor minősége. Rózsa közben Lacinak segített a hordók kénezésében, égő kénlapokat kell a hordóba helyezni, amik kénes füsttel töltik meg azokat és az egész pince légterét. Nehéz elviselni ezt a maró levegőt, én nem is bírtam sokáig, asztmás lévén nehézlégzésem támadt. Laci bácsi kedvesen bíztatott, hogy ettől még lehet még belőlem borász. Mikor elvégeztük az aznapra tervezett munkát előkerült egy borospohár is és Laci adott egy kis kóstolót a borból, ami azon a területen termett szőlőből készült, ahol előző nap mi is dolgoztunk. Az illat és zamat ismerős és jó érzés, hogy ismerjük az ital történetét. Aznap végre eljutottunk Eger belvárosába, ami gyönyörű, ráadásul aznap kezdődőtt a város talán legkedvesebb fesztiválja, a Bikavér Ünnep. Jobbnál-jobb borokat kóstolhattunk az Érsekkerteben és közben kicsit mi is beavatottnak éreztük magunkat, persze annak teljes tudatában, hogy mennyi tanulás és tapasztalat kell ezeknek a nagyszerű boroknak az előállításához.
