Péntek este érkeztem Szegedre, ahonnan fogadógazdám, Kapás Judit vitt el Forráskútra. Forráskút kis falu, körülbelül 2100 lelket számol. Nagyon összeszedett, rendezett, szép falunak tapasztaltam.
A munkát reggelente korán kezdtük. Ötkor keltem, autóval jöttek értem, és fél hatkor már javában dolgoztunk. Nyolckor reggeliztünk, délben ebéd, majd csendes pihenő a legnagyobb meleg ideje alatt. Délután ismét folytattuk egészen sötétedésig. Alapvetően minden napunk így nézett ki, ezzel ki is jött a napi 9-10 óra tiszta munkaidő. Juditéknak családi gazdasága van, édesapjával és édesanyjával közösen termesztenek körülbelül két hektáron zöldséget, emellett egyéb földjeik is vannak, hol pihentetve, hol dinnyével beültetve. A zöldség náluk jellemzően korai káposztát, utána különböző paprikákat jelent. Nekem nyárra így a paprika megismerése jutott. Rendszerint közösen dolgoztunk minden nap, ami leginkább a paprika szedéséből, válogatásából, mosásából és a tőkéknek felülről a tövükhöz érkező madzagra csavarásból állt. De jutott idő dinnyeszedésre, a paprika eladására, riportkészítésre és számottevő idő volt a rekeszelt paprikák mozgatása is. A munka önmagában nem volt bonyolult, és még nehéz se lett volna, ha néhány tényező nem teszi azzá. Juditék javarészt üvegház vagy fóliasátor alatt termesztenek. Ezek alatt a hőmérséklet napsütés idején –ami mindegyik napomat végigkísérte- könnyen negyven fok körülivé melegedett, az álló levegő komoly kihívást jelentett. Ezáltal az ingyen szauna végig biztosítva volt. Leginkább ez a nagy hőség, a néha monoton tevékenységek és a napi sok óra folyamatos munka jelentett kihívást. Habár bizonyos rendszerességgel végzek fizikai munkát, nem mindig volt egyszerű végezni a dolgomat. De örülök, hogy zöldségek közé kerültem, ilyennel még nem volt dolgom.
Mindezek mellett nagyon barátságos légkör vett körül. A család szeretettel fogadott, sokat beszélgettünk, a környékről, a gazdaságukról, a nehézségekről, vagy akár „oda nem tartozó” egyéb témákról is. Minden étkezésnél bőséges választék és mennyiség várt minket, erre szükségünk is volt, nagyon jól estek. Egy szépen felújított felső emeleti szobában laktam –pár utcányira a családtól-, jobbról nem is álmodhattam volna, ezúton is köszönet érte.
Alapvetően a várakozásnak megfelelő öt napot töltöttem el Forráskúton.
De ezek „csak” a tények, élmények voltak. Nem csupán elmesélhető, átadható tapasztalatokat lehet gyűjteni egy ilyen alkalommal. Számomra sokkal fontosabb az az élmény, amit maga a folyamatos együttlét adott. Elmehetünk egy tanyára fél órára és megtapasztalhatjuk, hogy az állatoknak szaga van, hogy sok a légy és tűz a nap. De elmehetünk több órára is, amikor körüljárva a birtokot a cipőnkbe hullik a homok, a növények összekarcolják a bőrünket. Elmehetünk egy napra, amikor átélhetjük az elfáradás élményét, és hogy a hosszú szerszámhasználattól kikérgesedik a tenyerünk. De ha több napot aktívan jelen vagyunk egy gazdaságban –és erre az öt nap talán még nem is elég, csupán egy cseppnyi ízelítőnek- akkor érezhetjük az igazi örömöket, nehézségeket, a dolgok súlyát, a mindennapi és a hónapokon átívelő gondokat.
Életem során sok gazdával beszélgettem, akiktől leginkább az a tudás érdekelt, amit könyvekből nem lehet megtanulni. Csekély tapasztalataim ellenére egyfajta tisztelet alakult ki bennem a gazdák irányába. Legtöbben bele se gondolnak, hogy milyen és mekkora munkát végeznek. Jókora szaktudás, kitartás, tehetség, szerencse és érzék kell egy ilyen jellegű mezőgazdasági vagy állattartó tevékenység végzéséhez. Számomra az volt a leghasznosabb tapasztalatszerzés, hogy mélyítettem magamban a gazdákról alkotott véleményemet. A gazdákról, akik nem aludhatnak el, mert éhes a jószág, akik nem vehetnek ki szabadnapot, mert megrohad meg a termés, akik nem ültethetnek majdnem tökéletesen, mert nem kel ki a növény, akik nem lassíthatnak a termelési ciklus végén sem, mert ha nem adják el árujukat, hiába volt az egész éves munka, és még sorolhatnám. Ezért becsülöm a jó és becsületes gazdákat munkájukért és fáradozásukért, hogy ellássák az országot zöldséggel, gyümölccsel, hússal, tejjel, sajttal, stb, mindenféle megbecsülést és sokszor olyan nagy támogatást nem kapva. Az egyik legkeményebb feladatot vállalták, mert ezt szeretik, ebben lelik örömüket és ebben mérettetik meg magukat. Ezért gondoljunk Rájuk elismeréssel.
Ezúton köszönném meg a program szervezőinek munkáját és Juditnak és a családnak a befogadást.
Klemm Simon
