Szerda reggel van, elérkeztünk a hét második feléhez. Reggeli közben már nem azon gondolkozom, hogy mennyire fáradtan ébredtem. Hálásán rágcsálom a kiflim sarkát, hiszen az itt eltöltött napok ráébresztettek, hogy mennyi kitartó, áldozatos munka eredménye ez a mindössze 15ft-os kifli… Na de az állatokat sem szabad megvárakoztatni.
Máris indulok, hogy megetessem őket. Amikor kilépek az ajtón a szagok már egyáltalán nem olyan borzasztóak.
De gondoljuk csak végig mi vár ma rám:
1. Futás a csibékhez-gyors etetés
2. A tehenek kihajtása
3. Tejkeverés a kis bociknak, majd gyors etetés
4. A birkák megetetése
5. Az üszők is éhesek
6. A tyúkanyók sem maradhatnak ki…
7. És mi lesz a lóval?
8. A tojásokat is össze kell gyűjteni…
9. A tehenek már megint mindenhová odacsináltak…irány ganalyászni…
10. Délután jönnek 10 zsák kukoricáért, de zsákok még üresen állnak…
11. A repcét ugyan tegnap megtisztítottuk, de még mindig kupacban áll a szín alatt…
12. A birkáknál leszakadt a karám, a kos állandóan kiszabadul…és fenyegető mozdulatokat tesz…
És így tovább… Mert valami mindig történik. Egy állat beteg lesz, egy gép elromlik, esik az eső, elfogy a dara, összetörik egy tálca tojás, egy fölbérleti szerződés lejár, a munkásokat ki kell fizetni, a kukorica elkap valami betegséget, hideg van, tűz a nap…Én meg azt hittem, hogy itt minden stressz mentes, nyugodt és egyszerű…
