Az egy hét alatt, amit a Szakál tanyán töltöttem, bizony nem csak felejthetetlen esti összejöveteleknek, beszélgetéseknek és mulatozásoknak lehettem részese, hanem bepillantást nyerhettem egy gazdaság mindennapi életébe és az állattartás olyan érdekes részleteibe, mint az ellés, a fejés, az oltás vagy az inszeminálás. Mint városi lánnyal, a biztonság kedvéért Ottó még az elején tisztázta, hogy egy tehénnek egy tőgye van es négy bimbója, de azt is megtudtam tőle, hogy csak akkor ad tejet, ha ellett. Fontosak az alapok, hiszen ezek nélkül nincs mire építkezni!
Vidéki beavatásom egy nem éppen étvágygerjesztő jelenettel kezdődött, Ottó ugyanis egy könyékig felhúzott műanyag kesztyűben szó szerint belenyúlt az egyik beteg jószág hátsójába, mert mint kiderült, ellés után begyulladt a méhe. Az ingerlés után egy nagy adag genny távozott az állat méhéből, amire – milyen ízletes falatok - rögtön lecsaptak a kutyák. A művelet végén Ottó jódos fertőtlenítőt spriccelt a tehén méhébe, hogy mielőbb meggyógyuljon. Annyi biztos, hogy ehhez hasonló élményben és látványban bizony még sosem volt részem!
A legidősebb Szakál-fiú, Péter ezt követően átvitt motoron a szomszéd tanyákra, ahol testközelben megismerkedhettem a mangalicákkal és a házi sertésekkel is. Mindenki nagyon kedvesen fogadott, majd körbevezettek a családi állattartásban, ahol a kezembe is foghattam egy cuki kis mangalica malacot, az egyiknek pedig még a heréjét is megmutatták, csak hogy tudjam, a jövő egyik dörgedelmes kanjával állok szemben! Az ipari állattartásban a házi sertéseknek már sokkal kevesebb életterük volt, az egyik legmegrázóbb élmény pedig egy kis halott malac látványa volt, ám a miatta érzett szomorúságot feledtették velem a pici gyöngytyúkok izgága futkosása és lármája.
Ezek után naivan már azt hittem, hogy a megterhelő élmények ezennel véget értek, ám csütörtökön következett az ellés, ami kétségkívül nagyon durva volt. Egy úgynevezett elletőkötéllel segítik ugyanis világra a kis bocikat, amit előtte egy jódos folyadékba mártanak a higiénia miatt. Az ellés folyamatának megkönnyítése céljából Ottó egészen mélyen benyúlt az anyatehénbe, megkereste a boci lábait, rákötötte a kötelet, majd így húzták világra a kis jószágot, aminek ezt követően rögtön megtisztították az orrlyukát és a torkát, illetve leöntötték vízzel, hogy mihamarabb teljesen magához térjen. Én egy ikerszülésnek lehettem szemtanúja, a kis bika után egy üsző jött a világra, akik egy óriási cumisüvegből kaptak tejet - egy-két nap után ugyanis elválasztják őket az anyjuktól.
Az előbbi élményekhez képest a fejés már egészen felemelő volt, a Szakál tanyán egyszerre 12 tehenet fejtek meg, hatos bontásban, 12 óránként, az első körre hajnali két óra körül, a másodikra pedig délután kettő óra körül került sor. A tehenek már jól tudták dolgukat, szinte maguktól mentek a fejőbe, ahol megtisztították a tőgyüket majd ráillesztették a kelyheket a bimbókra. A gazdaságban ugyanis automata fejőrendszer működött, ami addig szívta belőlük a tejet, amíg az el nem apadt, majd levált a kehely, Pista bácsi pedig, aki a folyamatot felügyelte, ezt követően bemártotta a bimbókat egy zöld színű fertőtlenítő folyadékba, a tehenek pedig a jól végzett munka után visszatérhettek helyükre. Adományuk, a tej egyébként ízletes volt, zsírtartalmuk pedig 3,5-4% körüli.
Mivel a Szakál tanyán nincsen bika, aki meghágná a jószágokat, ezért a mesterséges megtermékenyítést Ottó végezte. A bika spermáját folyékony nitrogénben tárolják hűtve, egy táblázatban pedig az látható, hogy melyik sperma melyik bikától származik. Ottó kiválasztotta a legmegfelelőbbet, belehelyezte egy hosszú fecskendőbe, majd jó mélyen a tehén nemi szervébe injektálta a spermát. Az utódnemzés a teheneknél tehát sokkal kevesebb élvezettel jár együtt, mint nálunk, embereknél, az anyatehén ettől függetlenül egészen jól és nyugodtan tűrte a beavatkozást – de ha tudta volna, hogy mennyivel élvezetesebb is lehetne mindez!
A kis bocik kék színű pléh házikókban laknak, a kék szín pedig azért fontos, mert távol tartja a legyeket. A légyirtás egyébként az egész gazdaságban nagyon komolyan zajlott, én például bármilyen hihetetlen is, de alig találkoztam az idegesítő és pofátlan ízeltlábúakkal az ott töltött idő során. Nekem a 3535 5-ös fülszámú boci volt a kedvencem, aki nagyon barátkozós, aktív cuki kis lányjószág volt, nehéz is volt magára hagynom, de utam tovább folytatódott, és hátravolt még az oltás.
Nagyon fontos ugyanis, hogy vigyázzanak a jószágok egészségére, vendégeskedésem idején pedig éppen a TBC elleni oltásuk zajlott. Habár eddig hálás, nyugodt és béketűrő állatoknak ismertem meg a teheneket, most kiderült, hogy azért ők is tudnak idegeskedni, a tűket ugyanis ki nem állhatták – pontosan úgy, mint mi! Két injekción kellett átesniük, illetve a farok tövükből is vettek egy kevés vért. Az állatok idegességükben sokat ürítettek, a stressztől pedig össze-vissza csúszkáltak a betonon, de végül a hozzáértők, az állatorvos és segédje flottul és akkurátusan megoldották a dolgot.
Természetesen nem csak a tehenek fejéséről, szaporodásáról, elléséről és egészségéről kell a gazdáknak gondoskodniuk, hanem a táplálékukról is. A szénát és a lucernát szeretik a legjobban – utóbbit bálákba szedik, majd becsomagolják egy fehér fóliába, hogy abban erjedjen anaerob körülmények között, így télen is bőven falatozhatnak ezekből a finomságból. A lucernabálákat silóknak nevezik, amelyeket nem éppen egyszerű módon készítenek el: levágják a lucernát a szántóföldön, majd egy gép érkezik, ami összehúzza mindezt egy sorba, végül a bálázó következik, ami beszedi a levágott és összerendezett lucernát, majd kidobja magából a kész bálát, amit aztán feltesznek egy pótkocsira, beviszik a tanyára, ott becsomagoljak és sorokba rendezik. Kétségkívül mindez szép látvány volt, ám amikor kibontanak egy ilyen bálát, abból hihetetlenül büdös szag árad, mivel a hónapok során rendesen megerjedt – a szaguk pedig semmihez sem hasonlítható.
Ilyen különleges és felejthetetlen élményekben és tapasztalatokban volt részem azon egy hét alatt, amit a Szakál Család gazdaságán tölthettem. Nekik és a Vidék Kaland Programnak köszönhetően nemcsak sok szeretetre méltó emberrel ismerkedhettem meg, hanem testközelből tapasztalhattam meg, hogy milyen komoly, felelősségteljes és érdekes munkák zajlanak egy tanyán, amelyekről egészen eddig fogalmam sem volt. Hálás vagyok Nekik, amiért bizalommal és szeretettel befogadtak, és olyan élmények részeseivé tettek, amelyeket sosem fogok elfelejteni.
