Elgondolkozott azon már valaki, hogy a paprika miért üreges belülről? Bevallom, nekem ez eddig még nem nagyon zavarta meg az életemet, pedig most hirtelen egyetlen másik zöldséget, vagy gyümölcsöt nem tudnék mondani, aminek lyuk van a közepében.
Lényegében ezzel a megvilágosodással indult az idei kalandom. Mint kiderült, a paprika egy felfújt bogyós növény, amit az érése során, a magok fejlődésekor kialakuló gázok fújnak fel.
Ha már a magoknál tartunk: itt indul a paprika élete, mert mint mondják, minden magban genetikailag kódolva van a növény, ahogyan kifejlődik, milyen betegségekre lesz hajlamos és milyen termést hoz majd. Ezért fontos, hogy jó minőségű vetőmagból induljon a hajtatás. Amíg a magból a palánta kifejlődik, extra minőségű termőföldre és speciális körülményekre van szükség (meleg, pára, fény, víz), ezeket palántanevelő üvegházakban biztosítják a növény számára. Amint a palánta elérte a pár centis nagyságot, tövenként átültetik egy termelőkockába, így darabonként könnyebben kezelhető, és a kiültetése is egyszerűbb.
És akkor innentől jönnek az én személyes élményeim, mert az eddig tartó növekedési szakaszt csak elmesélték és megmutatták nekem egy üvegházban, a helyszínen illusztrálva az elmondottakat (most képeken). Viszont a továbbiakat már én is megtapasztalhattam Szentesen, a Bakó Kertészet fóliasátraiban. Miután a paprikapalántát egyesével kiültették a fóliasátorba, nincs más dolga, csak szépen növekedni és teremni. Ehhez számára kedvező környezetet alakítanak ki, hogy minél egészségesebben és gyorsabban tudjon fejlődni.
A paprika szereti a párás meleget, én kevésbé, erre már rögtön a kezdetek kezdetén rá kellett, hogy jöjjek. A kora reggeli (még napfelkelte előtti) felkelésnek is rögtön lett értelme, amikor 5 órányi munka után, délelőtt 10 órakor kezdett jócskán meleg lenni a fóliasátorban. Na de kezdjük csak az elején.
Hétfőn reggel 5-re mentünk ki fogadó gazdámmal, Danival a fóliasátrakat kinyitni, mivel vidéken ekkor kezdődik a munka (amikor alapból én Pesten még bőven fel sem keltem). A munkások már ott vártak minket, és rövid eligazítás után mindenki el is kezdte a dolgát. Látszott, hogy egy összeszokott csapat, mindenki tudta, hogy kinek mi a feladata, nem először csinálják. Ellentétben velem, aki az épület mellett hagyott hulladék paprika halomra azt hitte, hogy az megy a lecsó kategóriába, mert Pesten ilyet adnak el neki. De a nap folyamán erről is felvilágosítottak, hogy mi a jó paprika ismérve.
Elméletben ezt tök egyszerű felfogni: legyen kemény, sima bőrű, roppanós és szép nagy. Tiszta sor. De amikor ott állsz egy tő előtt, amin van 10-50 db paprika, akkor hol a határvonal az „ezt már leszedem” és az „ezt még fent hagyom” között? Több óra szedés után sem sikerült mindig egyértelműen (és gyorsan) ezt eldönteni, mert amikor Dani belenézett a leszedett paprikáim közé, elkezdte sorolni: ez kicsi, ez puha, ezt még nem kellett volna leszedni :) Vígasztal a tudat, hogy a többiek sem pár óra alatt tanulták meg. Viszont kifejlesztettem egy módszert a leszedhető paprika gyors meghatározására: fogtam az egyik kezembe egy szép példányt, és a többit ehhez viszonyítottam. Ha nem ütötte meg a mércét, akkor maradt a tövön. Viszont így nem (sem) voltam túl gyors, mert a velem egyszerre kezdők már méterekkel (és több teleszedett rekesszel) előttem jártak. A paprikaszedés egyébként úgy néz ki, hogy a sorok közötti sínre készített gurulós kiskocsikra pakoljuk az üres rekeszeket, amibe szedünk, és ahogy haladunk előre, telnek a rekeszek (kinek milyen gyorsan, az enyém kevésbé:). Így nem kell egyesével kihurcolászni a sorok közül a teli rekeszeket.
Mit is mondjak, nem túl motiváló dolog beállni egy 60-100 méteres sorba szedni úgy, hogy tudod, ha végeztél, ott van még pár tucat másik sor. Olyan se vége, se hossza munka. De a hajnali friss levegő, az igazi paprika illat és a kihívás (mert nekem ez az) feledteti velem a bénaságomat.
A leszedett paprika (szerencsére) még igényel törődést: méret és minőség szerint szét kell válogatni. Ez már egy külön teremben történik egy futószalag segítségével (és itt kicsit jobb is az idő:). Végre egy kis változatosság a paprikaszedés után. Ebben az időszakban kezdődik a csúcsszezon paprikából, így elég nagy mennyiséget (kb. 400 nagy rekesz) szedtünk le délelőttre. Egyébként a paprikaválogatás sem túl egyszerű folyamat, négy szakaszból áll. A futószalag elejére folyamatosan beöntjük a leszedett paprikát, amit hengeres görgők továbbítanak a méret szerinti válogatóig. Ez idő alatt kell kiszedni közülük a szár és levél maradványokat, a hibásakat, esetleg törötteket (megy a szemétbe), a kicsiket, göcsörtöseket, túl színeseket (ez lecsókategória). Tehát ami a méret szerinti osztályozóig jut, annak szépnek, egyenesnek és egészségesnek kell lennie. Az osztályozás automatikusan működik, csak arra kell figyelni a végén, hogy adott rekeszbe adott súly kerüljön, mert ez alapján lehet leadni a paprikát. A rekeszekre ezután címke kerül, feltüntetve a méretet, a minőséget és a súlyt, és ennek segítségével visszakövethető a paprika termelője is. A szétválogatott, raklapokon gyűjtött rekeszeket targoncával teherautóra rakják, ami beviszi leadni a szövetkezetbe. Itt gyűjtik be a környéken megtermelt zöldségeket, amit a termelők különböző mennyiségekben szállítanak be.
A szövetkezet viszont megkövetel egy adott minőségi szintet, mert így garantálható az eladott áru egységessége. Innen szállítanak több áruházláncnak is, tehát tutira magyar zöldséget lehet venni pl. a Tescóban vagy a Lidlben. Miután visszajöttem Pestre, gyorsan le is teszteltem, és tényleg megtaláltam a szentesi paprikát a polcokon. Viszont ami elkeserítő, hogy a paprika minősége nem igazán olyan jó, mint ahogy a szövetkezetbe bekerül. Gondolom, hogy a raktározás és szállítás nem tesz túl jót neki, de kár azokért a csodás paprikákért, hogy elvesztik a szépségüket, mire a városi ember kezébe jut. És kár a városi emberért is, hogy nem tudja, milyen érzés az, amikor egy frissen leszedett, érett paprika elroppan a fogai között.
Hogy teljes legyen a kép, megemlítem, hogy a paprikát nem csak szedni kell és kész, hanem a növényt folyamatosan gondozni, kötözni, a fölösleges oldalhajtásokat lecsípni, hogy ne vegye el az erőt a főhajtásról. Tehát ez egy egész összetett folyamat, ami mindig ad munkát maga körül. Mivel a paprika – megfelelő körülmények között – folyamatosan terem, így szedni is folyamatosan kell. Egy adott ültetvényt kb. 2-4 hetente újra lehet szedni. Eddigre beérik a következő kör azok közül, amiket korábban még a tövön hagytak.
Daniék egyébként – a tölteni való fehér, és a zöld hegyes erős paprika termesztésén kívül – fajtakísérletben is részt vesznek. 700 különböző tételt próbatermesztenek (nem is tudtam, hogy van ennyi féle paprika:), figyelik a növekedésüket, a levélképzésüket, a terméshozó képességüket és hogy melyik típus milyen betegségre hajlamos. Az általuk összegyűjtött adatokból a gyártó tud majd következtetni, hogy melyik fajtát érdemes tovább szaporítani. A fajtakísérlethez egy fajtából elegendő csak 4 tövet kiültetni, mert már ez a mennyiség is tud szignifikáns mintát szolgáltatni.
Hogy miért is? Ez a következő bejegyzésemből kiderül … mint egy jó kis folytatásos teleregény :)