A válasz, a pont a kezdeti kérdőjel után: Nos, mit is akar a jogász vidéken?
A palackozás után a pincészet borásza viccesen megjegyezte, hogy úgy látja, ez a lány felkavarta itt az állóvizet ;-) Nos megvallom, az én városi állóvizemet és eddigi elképzeléseimet is felkavarta a vidék kalandom elmúlt pár napja…
A vidék kalandom legnagyobb élménye, hogy legalább annyira emberközeli, mint természet közeli átélni egy mezőgazdaság valamely szegmensének mindennapjait. Agrárjoggal foglakozóként volt valami romantikus elképzelésem a vidéki életről, de teljesen steril voltam mezőgazdasági munkavégzés terén. Az elképzeléseimet át kellett formálni, valóságszagúvá kellett tenni, és emiatt adott kifejezetten sokat ez a program az itt dolgozók meséin keresztül.
Megtanultam, hogy a mezőgazdaság igazi értékteremtő része a fizikai munka. Megtanultam átértékelni és értékesebbé vált a borral való kapcsolatom, mert kicsit beleláthattam, mi történik a szőlővel a palackig. Hogy minden bor egyben dicsérete azoknak az embereknek is, akik a tőkén nevelik, vigyáznak és felügyelnek rá és leszüretelik.
Így a végén – lezárásként, már-már sablonszerűen – kikívánkozik belőlem az a végső gondolat, hogy mi az, ami miatt, ha kellene bárkinek is ajánlanom, miért ajánlanám, hogy vágjanak bele az ő személyes vidék kalandjukba.
A sosem próbált újdonság élménye mindig megcsillantja egy igazi kaland lehetőségét: és elmondhatjuk, hogy ezt is kipróbáltuk és ezért vagy visszavágyunk, vagy elképesztő hálásak leszünk, hogy nem nekünk kell ezt a kimerítő munkát végezni minden nap.
Én mindig sokat gondolkoztam arról, hogy milyen pillanatokért érdemes élni. Tudom, hogy a kötelességeink elől nem menekülhetünk. De néha azt érzem, hogy csak görcsölünk az életünkön. A „kell”-t, a „muszáj”-t azt már mindannyian nagyon tudjuk. Ránk feszül a mindennapokban, ránk ordítják a városi betonfalak, ezt szívjuk be a szmoggal, ez köszön vissza reggel a metrón a munkába igyekvő emberek arcán. De ha majd egyszer visszaemlékezünk az életünkre, közel sem hiszem, hogy arra fogunk emlékezni, hogy mi mindent tettünk meg azért, mert kötelességünk volt vele. Azokért a pillanatokért érdemes itt lenni, amikben olyat tapasztaltunk, amit még addig egyszer sem. A pillanatokért, amikor rájövünk, hogy mindannyian ugyanannak a földnek a gyermekei vagyunk, ugyanonnan jövünk, ugyanoda tartunk, ugyanaz a föld táplál minket.
Én hiszem, hogy azok a pillanatok mélyebben a szívünkben maradnak majd, amikor tudjuk, hogy ott és akkor a legjobb pillanatban láttuk azt a hullócsillagot, hogy ugráltuk valamikor mezítláb víztócsában a mennydörgő ég alatt, hogy láttuk megcsillanni a napsugarat a gyümölcsfák között, hogy megismertünk hozzánk képest teljesen más, mégis izgalmas és új perspektívát mutató embereket.
Nekem a vidéken töltött idő a programnak köszönhetően ilyen volt.
Köszönöm Vidék Kaland! Szerettem. Élmény volt. Kaland volt.
Cikk:
http://fmh.hu/hirek/20120719_videk_agrarium
