Az Úr kétezertizenharmadik évében, Szent Jakab havának huszonegyedik napján, tíz városi fiatal érkezett Csíkszereda vasútállomására. Kimerűlten vánszorogtak, de próbáltak jó képet vágni a sajtósoknak. Én, mint külső szemlélő figyeltem kis ablakomból az eseményeket, igyekeztem észrevétlen maradni. Volt köztük egy óriás. Legalább három méter magas, vézna gyerek, aki a tőlünk nem messze lévő, Lázárfalvi tanyára ment, hogy belekóstolhasson a tanyasi élet ízébe.
Elhatároztam, hogy a következő 10 napban követem és feljegyzem, hogy hogyan boldogul a tanyán.
Első napja: Megérkezik új környezetébe és bemutatkozik a helyieknek. Kívülről nézve végtelen finom reggelit fogyaszt el a tanyasiakkal. Elmegy a szobájába, majd bő két órát benttölt, véleményem szerint, kipiheni az út fáradalmait. Gondolom egy ekkora test mozgatásához rengeteg energia kell. Bálint András, a fiatal gazda, aki megpróbálja oktatni az óriást, bemutatja a tanyát és elmondja, milyen munkákat fognak végezni az elkövetkezendő napokban. 1 óra tájt elindulnak, ha jól értettem, valami féle közös ebédre mennek. Sajnos nem tudom oda követni őket, de mikor hazajött, a rövid élmény beszámolóból kivettem, hogy jól éreztem magát Madarason és nagyon finomakat evett-ivott. A nap végén kimentek egy rövid munkára András gazdával, majd egy kis esti szociális tevékenység után nyugovóra tért a -mostmár biztosan állíthatom- barátságos óriásunk.
