Visszatérve a napirendre a reggeli eligazítás után hazaugrottunk reggelizni, ami mindig kiadós és bőséges volt, csupa házi finomság. Ferdi felesége eszméletlen jó lekvárokat főz be, különböző variációkban is. Emellett általában volt házikenyér, házi tej, illetve Ferdi szüleinél vannak még tehenek, és ott házi sajtot, túrót, tejfölt is lehetett kóstolni. Ha már az ételeknél tartunk csorba levest is elég sűrűn ettem, az egyik kedvencem volt, de persze nem maradhatott ki a puliszka sem. Erről Magyarországon sokan úgy tartják, hogy szimplán csak köretként eszik, és itthon nem is nagyon készítik. Erdélyben viszont számtalan variációban eszik a puliszkát, készítik „levesnek”, vagyis tejjel is eszik, valamint megsütve házi túróval/sajttal rétegezve, illetve lekvárral, sőt még ordával süteménynek is megsütik. Nekem mindegyik változat nagyon bejött, szóval otthon is tuti megpróbálom majd elkészíteni, és remélem felkerül majd a családi étlapra is.
Ami még általában Erdélyről mindenkinek eszébe jut az a kürtöskalács. Faluhelyen még vannak, akik kemencében is sütnek kürtöskalácsot, többek között Ferdi anyukája is. Hozzáteszem, ha kemencében sütnek sokszor több család fog össze, mert nyilván így jobban megéri. Az első hét végén vasárnap reggel került sor a kürtöskalács sütésre, de a tésztát már előtte este bedagasztották. Kiszaggatás után reggel begyújtásra került a kemence, majd miután lett jó faszén, gyakorlott mozdulatokkal feltekerték a kürtsütőre a tésztát, beforgatták cukorba, és mehetett a kemencébe, ahol folyamatos, lassú forgatás mellett sült meg szép barnára. Természetesen nem olyan kürtöskalácsot kell elképzelni, mint amit a Gyilkos-tónál vesz meg az ember, hanem minimum kétszer akkorát. A forgatást én is kipróbálhattam, bár egyszer sikerült beleejtenem az egyik kalácsot a faszénbe, de az végül simán lejött róla.:) Ferdi anyukája amúgy felajánlotta, hogy ha legközelebb erre járok és időben szólok, akkor faragtatnak a faluban kürtsütőt, mert jó lenne ezt otthon is kipróbálni.
A kürtöskalácson kívül egy másik reggelen sima kalácsot is sütöttünk kemencében, mert az egyik közeli ismerős egy laza 450 fős lakodalomba készült éppen. A kalács meglepő módon egyszerre többféle töltelékkel készült. Kiszaggatás után a fehér tésztát kinyújtották, majd raktak bele két csíkban kakaós tésztát, végül pedig egyik oldalról dióval, a másik oldalról mákkal töltötték meg, majd két oldalról feltekerték. Ebből összesen 23 db-ot sütöttünk meg, és hát gondolhatjátok, hogy eszméletlen finom volt. A sütéssel kapcsolatban fontos infó, ami nekem szintén új volt, hogy akkor éri el a jó hőfokot a kemence, ha begyújtás után minimum egy órát várnak, majd lisztet szórnak be. Ha a liszt megég, vagyis fekete színű lesz, akkor még túl meleg a kemence, ha később már csak lassan barnára sül, akkor mehet be a kalács, vagy kenyér, vagy amit éppen sütnek.
A nassolás kapcsán még eszembe jutott, hogy Csíkmadarason is dívik, hogy esténként, amikor várják haza a tehéncsordát, vagy már fejés után vannak, az emberek, általában asszonyok, nők, gyerekek, kint ülnek a házuk előtt a padon, éjszakába nyúlóan beszélgetnek, és közben eszik a pufulecet, vagyis a puffasztott kukoricát, amit a helyi boltban amúgy zsákszámra lehet kapni. Nekem ez az esti időtöltés egyébként rendkívül szimpatikus volt, jó lenne ha esténként nálunk sem zárkóznának be az emberek - mint ahogy faluhelyen is - hogy a TV előtt töltsék szabadidejük nagy részét.
Az Erdélyben töltött 10 nap során szerencsére kímélőbb ételek fogyasztására is volt lehetőségem. Ferdiéknél elég gyakran megfordulnak vendégek, értsd szinte minden nap, és két alkalommal pisztrángot sütöttünk vacsorára. Ehhez azonban ki kellett fogni a halakat a pisztrángos tóból, ami eleinte könnyebb műveletnek ígérkezett, mert volt, hogy kiszökdöstek a halak a vödörből, de végül megoldottuk a helyzetet, és estére elkészült a 20 db pisztráng fokhagymás öntettel és házi kenyérrel.
