A napomat ebédig kint töltöttem a Legelőn. Fejés után egy messzebbi rétre hajtottuk a marhákat. Hárman tereltük a csordát (plusz 2 kutya), az autóúton is zökkenőmentesen átértünk. Dél körül árnyékba irányítottuk az állatokat, pihenjenek.
Ebédre Kisgazdám jött értem. A búza aratását nem néztük meg részletesen, hisz másnap várt rám a zab. Gyuri felvitt a Bekecsre, hol egy barátjuk még mindig kézzel feji a teheneit. Sajnos őket legeltetés közben értük, s nekünk sietni kellett vissza az esti találkozóra.. de így is megérte felmenni.
A tájat csak a varázslatos jelzővel tudom leírni. Izgatottan tekintgettem jobbra-balra, mintha tündérországban jártunk volna. Lepedőnyi szántók adták a hegyoldal színét. Apró dombok dobáltak minket, a kanyarokban hol szarvasmarhák, hol birkák bukkantak fel, s ami külön melengette a szívem: rengeteg fiók, buglya (kazal) amerre a szemem ellátott. A hegytetőről végtelenbe nyúlóan csak dombokat, hegyeket láttunk, sasok köröztek felettünk. A hazautat más vonalon tettük, egy barátságos falun keresztül vitt utunk.
Rövid készülődést követően gazdáimmal a Tündér Ilonába mentünk, ahol ismét élőzenés lakomával vártak minket. Noha nem voltunk olyan frissek, mint vasárnap, ismét sikerült utolsóként távoznunk.
