Kedvesemmel, Rózsával indultunk el Sebők Lászlóhoz Egerbe, hogy megismerkedjünk egy szőlészet-borászat mindennapjaival. Az első nap főleg ismerkedéssel telt, megérkezésünket követően Laci szülei, Laci bácsi és Joli néni fogadtak minket és meséltek nekünk arról, hogy mindkettejük családja több generációra visszamenőleg foglalkozott szőlőtermesztéssel és borkészítéssel, ahogy a környéken sokan. A történelem viszontagságait követően sikerült a család földterületeinek egy részét visszaszerezni, illetve a területeket bővíteni. Jelenleg kb. 15 hektárt művel meg a család. Közben megérkezett Laci is, aki elmondta, hogy főállásban más tevékenységet folytat és feleségével három gyermeket nevelnek. A gazdaság egyik központja Laci bácsiék háza, ahol a hét további részében mi is laktunk. Itt került kialakításra egy palackozó helyiség és egy tároló pince.
Házigazdáink megmutatták nekünk a plackozás munkafolyamatait, a címkéket és a díjnyertes borokat. A pincét Laci bácsi saját kezűleg építette és a benne sorakozó palackok közül kettőt a megérkezésünk örömére este fel is bontott házigazdánk. A kitűnő borok és az alattunk elterülő város látképe mellett beszélgettünk tovább a gazdaság múltjáról és jelenéről, de tudtuk, hogy másnap korán kezdődik a munka a szőlőben úgyhogy hamar nyugovóra tértünk.
Laci még megérkezésünk előtt elmondta nekünk, hogy nyáridőben a szőlészeti munkát általában hajnali 4-kor kezdik és ebédidőig folytatják. Így is lett, másnap Laci bácsival a borvidék emblematikus területe, az Eged-hegy mellett fekvő Tót-hegyre indultunk, ahol Laciék területeinek egy része is van. Lacit már munka közben találtuk, megérkezésünket látva kiszállt Lamborghini márkájú traktorjából, melyre saját fejlesztésű ‘tetejelő’ berendezést erősített és elmondta, hogy mi lesz a feladatunk. A gép a felfelé növekvő vesszőket egyenlő magasságban elmetszi, illetve a sorok közé nyúló hajtásokat ‘elkurtítja’, hogy optimális mennyiségű levél és hajtás maradjon a tőkéken a fürtök további fejlődéshez. Mi a gép munkáját pontosítottuk, a fürtöket nevelő vesszőkről lemetszettük a fölösleges leveleket és igyekeztünk a vesszőket a huzalok közé igazítani. Laci bácsi mutatta a fogásokat és diktálta az iramot, amit kettőnk közül talán Rózsa jobban tartott. Én is igyekeztem, de komolyan is vettem Laci bácsi szavait: “a szőlő szereti, ha foglalkoznak vele”. Most éreztük át először, hogy milyen roppant kézimunka igényes műfaj a szőlőtermesztés. Az év minden szakában járni kell a tőkéket és mindegyiket egyenként igazgatni, megteremteni számára a megfelelő feltételeket, hogy ‘jól érezze magát’. Ezek a tőkék szemmel láthatóan jól érzik magukat, rengeteg fürtöt nevelnek. A hőmérséklet közben egyre emelkedett, előkerült a szalmakalap és meg is álltunk reggelizni. Közben Laci rengeteg érdekes dolgot mondott a szakmáról, amit Ő gyermekkorától igyekezett ellesni a családban, majd másoddiplomát is szerzett szőlészet-borászat szakirányon. Pár éve döntötte el végérvényesen, hogy 15 évnyi fővárosi lét után hazatér, mert hosszútávon szlősgazdaként és borászként képzeli el a jövőjét. Tovább építi azt, amit a nagyszülei és szülei elkezdtek. Erre egyelőre csak munka mellett van lehetősge, de családja rengeteget segít neki. Laci bácsi és Joli néni a szőlőműveléstől a pincemunkán át a borház építésig mindent hihetetlen elszántsággal végeznek, Laci felesége pedig neveli a három szép gyermeküket, a következő generációt. Laci egy-egy fárasztó munkanap után még kerül egyet a szőlőben. A szülei szerint egy kis éjszakai permetezésre bármikor kapható és a hétvégék is sokszor munkával telnek. Az itteni területet lassan végigjártuk és beköszöntött a 38 °C-os meleg, úgyhogy haza indultunk ebédelni és egy jó fröccs mellett kipihenni a nap fáradalmait.
