Az elmúlt szűk egy hét alatt a Sebők család látott minket vendégül. Minket, ugyanis Karcsival egy párként kerültünk Egerbe, hogy megismerjük az itt működő szőlészet-borászatot. Ezekben a napokban nemcsak fogadó gazdánkat, Lacit ismerhettük meg, hanem egész családjával barátságot kötöttünk. Fő hadiszállásunk Laci szüleinél volt, Eger talán legszebb részén laktunk, a szobánkból az egész városra ráláttunk. Laci szülei, Laci bácsi és Joli néni mint rég nem látott rokonokat fogadtak minket és egyáltalán, az egész hét alatt, úgy éreztük, mintha mi is családtagok lennénk.
Megérkezésünk után mindenki kicsit részletesebben mesélt magáról, majd Laci bácsi körbe vitt minket a házban. Mint kiderült ugyanis, ez nem csak egy szokásos családi ház szép kerttel és kilátással. A legalsó szinten az egyik helyiségben palackozó lett kialakítva. Itt részletesen megismertük és ki is próbáltuk a palackozás egyes lépéseit, az üvegmosástól kezdve a dugózáson át a védő fólia ráragasztásáig. Igaz, sajnos csak üres palackokon gyakorolhattunk a bor ugyanis még a pince mélyén a hordóban volt. A palackozás után lesétáltunk a ház kertje alatt található tároló pincébe, ami a nagy hőségben már önmagában jól esett, és kiválasztottuk, hogy aznap este melyik borokat fogjuk megkóstolni. Az első napnak hamar véget vettetünk, tudtuk, hogy másnap már nem lesz ilyen könnyű napunk.
Igazunk is lett, ötkor keltünk, hogy még a nagy meleg előtt érdemi munkát tudjunk végezni. Szerintem az egyik legszebb terülten elhelyezkedő szőlőbe mentünk ki, a Nagy Eged hegy alá. Az itt elterülő szőlőben pedig az idénynek megfelelő munkát végeztünk: tetejelést, a friss hajtások megkurtítását és a felfelé növő ágak beigazítását a tőkék között kifeszített drótok közé. Gyakran álltunk meg pihenni, egy kis árnyékot keresve a 37-38 fokos hőségben. Pihenés, illetve munka közben is sokat beszélgettünk a szőlőtermesztésről Laci bácsival, Laci ugyanis a traktorral dolgozott. Végülis, dél körül, amikor a velünk párhuzamosan dolgozó traktorra szerelt metsző gép is megadta magát, visszavonultunk. Joli néni finomabbnál finomabb ebédekkel várt minket minden nap, de Karcsival abban azonnal megegyeztünk, hogy a szilvás gombócnak örültünk a legjobban.
Másnap talán még keményebb nap várt ránk. Négykor keltünk és egy másik területen fekvő szőlőbe mentünk. Itt a friss ültetésű, kis hajtásokat kellett körbe kapálni, ezek a kis oltványok ugyanis nem bírják még a gyomirtózást, így a kapálás az egyetlen lehetőség a gaz írtására. Párhuzamosan haladtunk a sorokban, Laci velünk tartott a kapálásban. Munka közben pedig a gazdák életét meghatározó kérdésekről mesélt nekünk. Az előző naphoz hasonló hőségben, ez a munka sem ment könnyen. De a szőlőben végignézett napfelkelte, illetve az itt elköltött reggeli felejthetetlen élmény volt. Délután a kemény munka jutalmaként az egri strandon pihentük ki a délelőtt fáradalmait.
A következő két napra könnyebb és kellemesebb munkát ígért nekünk Laci. A szőlészet rejtelmeibe való bepillantás után a borászkodásba vetettük bele magunkat. A pince hűs levegője a tikkasztó melegben elsőre tényleg jól esett, aztán előkerültek a pulóverek és a nap végén már kifejezetten örültem, amikor kiszabadultunk a 36 fokba. Eddigi pince látogatásaim során mindig egyfajta romantikus kép alakult ki bennem a borászokról: lesétálnak a hűvös pincébe, megkopogtatják a hordókat, megkóstolják a borokat stb. Természetesen kiderült, hogy korántsem csak ilyen kellemes időtöltésből áll ez a szakma. A hideg, nyirkos, sötét pincékben töltött napok alatt nem voltam biztos, hogy ez sokkal kellemesebb, mint a szőlőültetvények között dolgozni. Két fő feladatunk volt itt, a hordók mosása, illetve kénezése. Mindkét folyamat során olyan anyagokat használtunk, ami az ember számára sem túl kellemes, mint ahogyan az elölni kívánt gombák és más kórokozók számára sem. A mosáshoz gumikesztyűt kellett húzni, hogy védjük magunkat a lúggal szemben, a kénezéshez sajnos nincs semmilyen védő felszerelés, a csípős, maró szagú füstöt csak köhögéssel tudtuk kicsit eltávolítani a légútainkból. Az itteni munkák közben is sokat megtudhattunk a borász szakma rejtelmeiről, és arra is rájöttünk, hogy ez a pár nap csak arra jó, hogy meglássuk, mennyi tudás, tapasztalat, ismeret szükséges ezen szakmákhoz.
Az egész heti munkánk lezárásaképp, a városban éppen megkezdődött Egri borünnepre látogattunk el, ahol a környék híres pincészetei vonultak fel ínycsiklandó ételekkel és italokkal.
Összességében, mindketten nagyon élveztük ezt a néhány, Egerben eltöltött napot. Egy olyan területre nyerhettünk bepillantást, amire ritkán van lehetősége az embernek. Az pedig, hogy saját bőrünkön tapasztaltuk meg ennek az életformának a nehézségeit és szépségeit, csak még maradandóbbá teszi az élményt. Nem könnyű ez az életmód sem, viaskodni a természettel, és az ember állította bürokráciával, sok türelmet igényel, de végignézni egy soron, amit bekapált, vagy megmetszett az ember, sok mindenért kárpótol. A bor kóstolgatásáról már nem is beszélve.
Az, hogy szívesen térnénk vissza szüretre, hogy az akkori munkákban is részt vegyünk, azt hiszem mindent elárul…