Vasárnap este megérkeztem. Nálam amúgy sem megy minden zökkenőmentesen, de amikor házigazdám azzal fogadott, hogy akkor berakjuk a kocsiba a bőröndöt és még elmegyünk kaszálni kicsit meglepődtem.
Ez érdekesebb lesz, mint gondoltam. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy nem igazán munkához öltöztem, de azért igyekeztem segíteni és fellapátolni a Tamás által lekaszált füvet. Kislányukkal, az 5 éves Julcsival rögtön nagy barátságot kötöttünk, ami végül egész ott létemet meghatározta. Gyakorlatilag együtt tötöttük ezt az 5 napot, végül könnyes búcsút véve egymástól. Ő kalauzolt el az állatok ellátásának és gondozásának világában.
Előre is elnézést a pontatlanságokért, igyekeztem minden tudást magamba szívni, rengeteget tanultam, mégis olyan kevés volt ez az 5 nap. Örülök, ha a tizedét sikerül most "papírra" vetnem.
Eleinte kicsit zavart voltam a gazdaság méretét illetően, hiszen gyakorlatilag több összefüggő kis telek alkotta a Zsebők birtokot a falun belül. Meg tudtam azt is, hogy telket venni itt viszonylag olcsó, de nehéz és ha az ember békességben szeretné tölteni napjait érdemes a háza táján vásárolni, mert a szomszédság sokszor rosszindulatú a dolgos emberekkel.
Zala megyében nem is nagyon lehet nagy összefüggő parcellát vásárolni, olyan földet, ahol legeltetni lehetne pedig még nehezebb mert gyakorlatilag minden kis terület ki van már használva.
Minden esetre mondhatni olcsóbb itt az élet, mint ha Budapest környékén telepedne le az ember, de jóval nehezebb is.
Ezt bizonyítja az is, hogy házigazdám egyébként hétfőtől péntekig Pesten villamosmérnökködik, amint teheti viszont hazajön és akkor az állatartás tölti ki minden idejét.
Ha az ember előre lépni szeretne akkor muszáj mellete valami plusz kiegészítés, mert egy ilyen kis gazdaság nem termel ki annyi profitot.
Hétfő
Reggelente általában 7 körül keltünk, ezen a reggelen megismerkedhettem az állatokkal.
Valahogy így nézett ki a délelőtti program:
Kecske szakosztálynál először is vízcsere, majd esős napokon a szénabálából tettünk be nekik finomságokat, jó idő esetén az előző nap lekaszált fűből. 3 csapat volt, az egyik közülük a már leválasztott kis kecskék. A másik 2 csapat külön karámban volt, 1-1 bakkal ellátva, őket reggel, este fejni kellett. Anitáék nem használnak gyógyszereket, vagy vegyszert, viszont évente kapnak a kecskék egy kullancs elleni oltást, az egyik karámban lévő állomány épp oltva volt, így 3 hétig nem használható fel a tejük, ezt mindig a 3 kutya kapta, nevezetesen Sári, Ördög és Rommel. Ők így igen jól jártak ezzel a kis kezeléssel. Egy fejésből egyébként nagyon sok tej kijön, amit aztán sajtkészítésre használtunk. Elmondták azt is, hogy volt, hogy eladták a sajtot, de igazából otthon is elfogy. Semmi mellékíze nem volt, nagyon egyszerű az elkészítése és nagyon finom. Só nélkül, fokhagymával vagy natúran készítettük.
Ehhez mindössze fel kellett forralni a tejet és egy felespohárnyi ecetet hozzáadni. Ez összerántotta az elegyet, a savó kicsapódott a túrós masszát pedig kis lyukacsos edénybe kanalaztuk, hogy a maradék savó is távozhasson. Egy nehezéket a tetejére helyeztünk és pár óra múlva már készen is állt a sajt, de frissen is nagyon finom volt.
Azért jobb forralni, mint tejoltót használni, mert így a baktériumok kiűzetnek a termékből.
A savót egyébként imádják a malackák, és jót is tesz nekik, szóval itt aztán minden fel van használva.
A fejéssel minden nap ismerkedtem, olyan egyszerűnek tűnik, mégis nagyon nehéz elsajátítani a technikát. Legalábbis nekem. :) Amíg egy kecskét megfejtem, a többivel már végzett Anita. A kis Julcsi egyébként tökéletesen fej, és még az anyukájánál is hamarabb megtanulta a technikát. Ha már 3 évesen kezdi az ember, igazi profi válik belőle.
Minden kecskének neve és egyénisége van, Schwarzi egy kicsit kelekótya, Túró sok tejet ad, Emese nyugodtabb, Móni pedig egy csapzott kis jószág, aki úgy véletlenül került oda, és még nem nagyon volt teje, csak élvezi a család vendégszeretetét. A többiekről is tudnék még mesélni, de azt majd ha regényt írok egyszer.
Folytatván a reggelt kitakarítjuk a mangalicákat, és megetetjük őket. Ez amolyan gumicsizmás feladat. Egyébként nagyon édesek és egyáltalán nem agresszívak. A nehézség egyébként abból fakad hogy itt is több csapat van és különböző helyeken, tehát a egyik részleghez talicskával kell elvinni a vizet és a takarmányt. Az egyik banda kiszabadult ezen a reggelen így Gergely, aki egyébként épp a Phd-ját csinálja töriből az ELTE-n és besegít nyáron valamint Anita őket üldözték, amíg mindenki meg nem lett.
Van még négy paci, pontosabban póni, a legkisebbek és legkedvesebbek Csinos és Cudar. Nekik is jár vízcsere és friss széna/kaszálmány reggel és este. Viszont náluk nem lehet csak úgy ott hagyni a vizet, mert imádják kiborítani, így mindig meg kell itatni őket. Hétvégente érkezik egy lány aki tanítgatja őket és Julcsit is lovalgolni, hétköznap pedig ki szokták engedni őket legelni. Hajlamosak világot látni is a falusak nagy felháborodására.
A kutyiknak is ugye friss víz és eleség jár, a kritikus pont viszont a baromfi állomány. Velük én mindig is igyekeztem megtartani azt a 10 lépés távolságot, itt viszont muszáj volt özvetlen kontaktusba lépnem őkelmékkel.
Náluk is ugye vízcsre történik, a kicsiknek ki is kell mosni az itatójukat, ők zsenge összevágott salátát kapnak és kölest, a nagyok pedig zöldet, kukoricát, ledarált gabonát, ilyesmiket. Estére mindig bezárjuk őket, de be is vonulnak maguktól, csak a ragadozók miatt kell elvégezni ezt a lépést.
Rögtön első reggel egy patkány belóghatott a fészerbe ahol nevelődtek a kisebb egyedek is el is ragadta a csapat felét. Ezért át kellett szállítmányozni őket egy cseréptetős csirke ólba. Anita meg is kért, hogy segítsek berakosgatni őket a kosárba, én pedig próbáltam úgy állni, hogy még véletlenül se férjek oda, amíg nem végez, mert kifejezetten félek tőlük. Amikor már le voltak takarva egy anyaggal megkönnyebbülve vittem át őket új helyükre. Itt végül is beborítottam a csirkékkel teli kosarat és fellélegeztem, arra viszont nem számítottam, hogy az egyik egyed élelmesebb mint én, és hamarabb észreveszi a nyitott ablakot. Ekkor kezdődött az első csibefutamom. Julcsira néztem, és szomorúan könyveltem el magamban, hogy bizony nem várhatom el egy 5 éves kislánytól, hogy szárnyasokat kergessen helyettem. Bátorságot gyűjtve hosszas kergetőzés után megfogtam életem első csirkéjét.
Megkönnybültem és megfogadtam magamnak, hogy soha több ilyen hátborzongató élményt. Nem tudom honnan fakad a félelmem a szárnyasok iránt, minden esetre nem állítom, hogy ezzel a manőverrel sikerült legyőznöm.
Délután nyugodtan dolgomat végezve konstatáltam, hogy az egész banda, szóval úgy 10 csirke szaladgál vígan a kertben. Lefutottam rajtam a hideg veríték, és eldöntöttem, hogy szólok házigazdámnak. Bevalottam félelmemet és megnyugtatott, hogy elég, ha odaterelem őket elé. Még most is büszkeséggel tölt el, hogy ezután még 3-at elkaptam és eljuttattam szálláshelyükre. De soha többet ilyet.
Szóval megvolt a nap hőstette, de szerintem a hónapé is.
Egyébként hétfőn még nagyon jó idő volt, gyomláltunk, kaszáltunk, majd fáradtan ágybadőltünk.
