Nagy örömmel jelzem, hogy sikeresen megérkeztem Balmazújvárosba, a csodálatos Sziki portára, Szanka Istvánhoz. A szállás gyönyörű, hasonló elképzelésem van a jövőben Nekem is falusiturizmusként. Minden nagyon ízléses, minden összhangban van és már most szívesen ide költöznék. :)
A fogadó Gazda nagyon kedvesen és segítőkészen várt.
Ahogy megérkeztem kocsival, kisebb kerülő úttal, amit a mai kor vívmánya a okozott a gyps, már is a bemutatkozás után bejártuk a területeket. Egy poló csere után jöhetett a "kalandozás".
Megismertem a földterületeket a környéken lévő adottságokat, birkákat, kukoricát.
Nagy élmény volt számomra a vödrös kézi víz húzás a kútból.
Valamint szedtünk kukoricát is, amelyből esti kóstoló is volt a vacsoránál.
A vendégszeretettükkel és közvetlenségükkel elvarácsoltak, teljes tagjaként vehettem része mindennek. :)
Holnap csirkét etetünk, aratunk, öntözünk. Reggel 6-ra készen várva a gazdát. A pihi időszaka általában 10 óra után este. Csak bírjuk szusszal. :D
Lepihenek és várom a holnap nap kihívásait!
****************************************************************************
Alexandra rövid bemutatkozása:
Munkahelyed:
Szent István Egyetem Gazdasági Karán, Gazdaság-és vidékfejlesztőként tanulok levelező szinten, emellett bankban dolgozom.
Miért jelentkeztél a programra:
A levelező program keretében a gyakorlatra nem sok ízben van lehetőség, így érdekeltség szempontjából és a jövőbeni célok elérése érdekében jelentkezem. A későbbiekben szeretnék a mindennapjaimban mezőgazdasággal, vidékfejlesztéssel foglalkozni. Ezen belül a program által szeretnék megismerkedni egy kisebb gazdasággal, ahol részint állattartással, feldolgozással és önellátással foglalkoznak. Leginkább a kecsketartás és a tejfeldolgozás érdekel. A leendő önellátó fiatal gazdaságunkhoz.
Eddig mezőgazdasági tapasztalatok:
Mindössze a gyerekkoromban végzett szőlő rendezése, szüretelése.
Fogadó Gazda: Szanka István és Vrancsik András
Település: Balmazújváros (Hajdú-Bihar)
Terület: szántóföldi növényteremsztés és állattenyésztés
Napi beszámolók:
Alexandra - 0 nap - Csak bírjuk szusszal
Alexandra - 1 nap - Fantasztikus volt ez a nap!
Alexandra - 2 nap – El vagyunk kényelmesedve!
Alexandra - 3 nap – Már egyedül tárcsázok!
Alexandra - 4 nap – Slambuc
Alexandra - 5 nap – Az elmúlt hét csodálatos emlékeket hagyott maga után!