Mondhatni igazi sztahanovista jelmondat ez, de valójában ezzel a hozzáállással sikerült Jefroszinyija Kersznovszkajának túlélnie 12 évet a Gulagban. (Ezt később visszaemlékezések formájában meg is írta: http://www.kultography.hu/2012/05/14/lelekbevago-tortenet-a-gulag-noi-sz...) No, nem mintha a paprikaszedést a Gulaghoz szeretném hasonlítani, de a munkával való merész és félelmet nem ismerő szembenézés itt elengedhetetlen mind a gazdák mind a szedők részéről. Ezt az erős munkamorált és a paprika szeretetét a Szentesen és környékén élők az anyatejjel szívják magukba minden bizonnyal, hiszen a kertészetnek komoly kultúrája van itt már a 19. század óta. A fóliában serénykedők közül nem egy embernek van otthon is egy kis háztájija, sőt, sokan a szocializmus idején is több fóliáért voltak felelősek a téesz keretei között. Ezek az emberek mindig is a paprikából éltek, így nem csoda, hogy ez a mindenük.
Éppen ezért nekik biztosan könnyebb felkelni kedd hajnalban – én a 3:50-korra beállított óracsörgést bombarobbanásként élem meg. A reggel szintén paprikaszedéssel indul, de egyéb izgalmas dolgok is várnak még rám. A nap csúcspontja: a kombájn, amivel saját magam kacsázok végig a búzán (persze a sofőr is ott ül mellettem, s néha korrigál). De ne azokat a régi kombájnokat tessék elképzelni ám, amin keresztül-kasul cikázik a learatott búza, a por meg a kosz! A GPS-szel ellátott, kényelmes ülésű és légkondicionált gépek új korszakot nyitottak az mezőgazdasági dolgozók életében, s most talán már ők maguk sem tudják elképzelni, hogy is bírták ki azelőtt ilyen csodagépek híján. A kis traktorral való rotálás már kicsit „közvetlenebb” élmény – a homok úgy beterít, hogy úgy kell kiásnom magamat belőle este a zuhany alatt.
Délután Gémes László, Szegvár polgármestere is vendégül lát bennünket, majd Janiékhoz is ellátogatunk, Csongrádra. Csongrád még mindig ugyanolyan bájos alföldi kisváros, mint egykor régen, s méltán tarthatna igényt a legzöldebb magyar város címre, mert a sok fa lombjától már az eget se lehet látni.
