augusztus 2013

0. Nap, Az érkezés

A vonat kb. reggel fél nyolcra érkezett meg a csíkszeredai állomásra, ahol már vártak minket a gazdák, velük együtt megjelent néhány fotós a helyi sajtótól. Bemutatkoztunk egymásnak, név alapján hamar megtaláltuk, hogy mely kalandor melyik fogadó gazdához kerül. Haschi András köszöntött bennünket, majd indultunk is a szállásra, ki – ki a maga gazdájával együtt.

A kaland kezdete

Eljött hát a várva várt nap és számomra is kezdetét vette vidéki kalandozásom.

2013.07.22. tik-tak-tik-tak


4.30 jó reggelt (ez kinek jó???)
4.50 tehénfejés indul (négyesével)
5.15 két 125 literes tartály megtöltése
5.45 vályu rendezése, hogy legyen mit enni a marháknak
6.00 idősebb borjak megkapják az őrölt lisztet
6.15 vályu ismételt rendezése
6.25 indul a furgon a tejautomatákhoz a friss tejjel
6.40 közepes borjak itatása frissen fejt tejjel

2013.07.20. – Kalandra fel!


Nekem nem ez az első kalandom az idei nyáron, s talán nem is az utolsó.

Amikről a bejegyzéseim eddig nem szóltak - a Vidék Kaland 2.0 után

Kettő kaland alatt, három különböző fiatal gazdálkodó mindennapjainak megismerése után, nagyon sok tapasztalattal és élménnyel lettem gazdagabb. Sok-sok tanulsággal járt számomra mindegyik nap, és rengeteget tanultam. Sokat kaptam emberségből, szeretetből. Köszönet ezért az AGRYA-nak és a befogadó gazdáknak. Nem lenne azonban őszinte minden sorom, ha néhány olyan dologról nem írnék, amelyek az eddigi bejegyzésekből kimaradtak. Mindnek megvan a maga tanulsága.