Mégsem hajnalban kezdődött a csemegekukorica betakarítása…
Előző nap este már 10-kor lefeküdtem, hogy azért aludjak is egy keveset, ami végül csak 1 óra lett, mert éjjel 11-kor csörög a telefon: akkor most kezdődik a betakarítás. Eredetileg hajnal 6-ra jöttek volna a betakarító gépek, de az előző táblákon hamarabb végeztek, így korábban került sor erre is. Először két géppel terveztek nekiállni a betakarításnak, de miután a hatalmas monstrumokat megtankolták éjfélre, kiderült, hogy az egyik gépnek egy másik földre kell átmennie. Így az egy ott maradt kombájnnal mentünk ki a kukoricaföldre és megkezdődött az aratás.
Nagyon kellemes volt az éjszakai levegő, tücskök ciripeltek, világítottak a csillagok, én csak egy függőágyat szerettem volna még oda, és kint maradok minden éjjel :) A nyugodt sötétséget csak a tábla szélén néha feltűnő és zakatoló kombájn zavarta meg, de ez valahogy mégis egészen jól odaillett.
A kombájn úgy működik, hogy a szárról letöri a kukorica csöveit, amiket egy futószalagon a saját tartályában gyűjt, a szárat pedig visszadarálja a földre (ezt persze majd be kell tárcsázni). A vezetőfülkében ülve (mert persze nekem ezt is ki kell próbálni:) olyan érzésem volt, mintha pilóta lennék egy repülőgép fedélzetén: magasról látom a kivilágított kifutópálya helyett a kukorica sorokat; amikor a gép beindul, legszívesebben bemondanám, hogy „kérem a biztonsági öveket becsatolni, megkezdjük a felszállást”; a hepehupás részeknél pedig a „kisebb légörvénybe kerültünk, kérem, maradjanak a helyükön” figyelmeztetést hiányoltam.
Amikor a kombájn tartálya megtelt, azt az ott várakozó teherautóba üríti, és megy a következő kanyarra, amíg újra meg nem telik. Egy pótkocsis teherautó kb. 3 tartálynyi kukoricát visz el egyszerre a konzervgyárba. Mire egy teherautó megtelik, addigra már jó esetben megérkezett a következő, hogy a munka ne álljon le. Ez a folyamat egészen jól működött hajnal 3-ig, amikor a harmadik teherautót hiába vártuk. Nem baj, ezt a kényszerszünetet kihasználva elindultunk haza, hogy akkor alszunk egy kicsit, de ahogy kiértünk a dűlőutakról a főútra, ott leintett egy férfi, aki – mint kiderült – annak a teherautónak a sofőrje, amire mi vártunk. Az is kiderült, hogy rossz irányba kanyarodott valahol, és amikor vissza akart fordulni, elakadt az egyik földön. (kép)
Jó, akkor alvás sztornó, helyette vontatókötélért elmenni a telephelyre (ami be volt riasztva, kulcs nem volt nálunk, így szó szerint ki kellett lopni a saját raktárból a drótkötelet:), vissza a teherautóhoz, keresni a környéken valakit, aki ki is tudja húzni onnan. Ezt még mind hajnal 5-kor, épp csak felkelt a nap. (kép) Szerencsére egy közeli földön már locsoltak, így az ott levő traktort tudtuk segítségül hívni. Egy régi kis MTZ 50-es volt, ami nekem nem mond sokat, mindenesetre nem tűnt túl bíztatónak a méreteit tekintve. A kivontatás elég nehezen ment, külön le kellett kapcsolni a pótkocsit, majd következett a teherautó, amit kisebb nehézségek árán, de kihúzott a traktor a sárból.
Most, hogy újra volt üres teherautó, folytatódott a betakarítás, immár fennakadások nélkül, egészen majdnem délig. Időközben a kombájn váltósofőrje és egy hidegfront is megérkezett, így egész hatékonyan lehetett haladni. Azt már meg sem említem, hogy valamikor délelőtt majdnem csatlakozott a betakarításhoz egy második kombájn, de végül azt is máshova irányították.
Tehát a kukorica learatva, végre lehet kicsit pótolni az alvást szieszta időben … de nem, mert jött a telefon a traktoros sráctól, hogy egy másik földön, tárcsázás közben eltörött az egyik golyós csapágy. Jó, akkor nem alvás, hanem tárcsaszerelés lesz a telephelyen. Persze ez sem ment egyszerűen, mert az egyik csavar nagyon beragadt, és mire a srácok kicsavarták, szétment rajta a menet, így új csavarért is el kellett menni. Egyébként ez nem holmi kis csavar, kb. olyan vastag, mint a hüvelykujjam.
Még mindig csak délután 3 óra van, már nem számolom, milyen régen volt az az egy órás éjszakai alvásom. Délután még állatok ellátása az udvarban, fiúk elmentek összeszedni az elhagyott kukoricát a tarlóról, este Debreceni városnézés, már annyira fáradt vagyok, hogy a Debreceni Egyetem épülete helyett a miskolcira keresek rá a neten és ez fel sem tűnik, 11 körül végre haza … már 24 órája vagyok talpon. Ennek látható jeleit meg is jegyzi Tamás, az AGRYA operatőre, aki időközben érkezett meg az erdélyi kalandoroktól, hogy holnap az én kisfilmemet is felvegyék. Rövid, de annál érdekesebb élménybeszámoló, majd végre a hőn áhított alvás. Ébresztőt bekapcsol, ami kiírja: „Az ébresztés 4 óra 25 perc múlva lesz aktív” … nem túl hosszú alvásnak nézek elébe.
