A miértekről - Vidék Kaland 2.0, nulladik nap

A következő napok bejegyzései a 2013. július 14-19. között megtörtént eseményeket dolgozzák fel, úgy ahogyan megéltem mindet, nap - nap után a második Vidék Kalandomon. A feljegyzések az egyes napjaim végén készültek, viszont internet hiányában csak egy héttel később kerül sor közzétételükre.

Már az idei programom indulása előtti napokban sokat gondolkoztam azon, mégis miért vágok bele újra egy olyan hétbe, ami a legtöbbeket elriaszt. A válasz előtt azonban hatalmas köszönettel tartozom az AGRYA - Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége vezetőinek, hogy lehetővé tették számomra, hogy idén (miután tavaly egy nagyszerű családot megismertem már Hódmezővásárhelyen) újabb helyszíneken, újabb kalandokba keveredjek. Jövőre nem foglalom már más elől a helyet, ígérem!

Szóval, sokat törtem a fejem azon, hogy mégis miért kezdek egy újabb vidéki kalandba. Mivel sokra nem jutottam, ezért úgy döntöttem, hogy az első helyszínig rám váró közel 2 és fél órás vezetés pont elég idő lesz arra, hogy mindenen végigrágjam magam.

Amit biztosan tudtam, hogy most sem azért költözök be számomra eddig vadidegen emberek otthonába és folytatom velük a mindennapi és rendkívül nehéz teendőket, mert a városban élve valami furcsa romantikát keresnék az állattartó gazdálkodásban. Sőt, nem is a rossz sztereotípiák leküzdése motivált, hiszen aki ismeri a mezőgazdaság mindennapjait, az pontosan tudja: sok, nehéz és tiszteletre méltó, de szép munkával telnek a benne élők mindennapjai.

Persze, az vonzott, hogy újabb számomra ismeretlen tájakat fedezzek fel, ismerjem meg a szokásokat, a helyi gasztronómiát, de őszintén megvallva, ez sem jelentene számomra annyit, hogy ezért egy hétre elvonuljak a világ elől.

Azt hiszem, valami egészen más az, amit a Vidék Kaland ad nekem. Nagyon sok egymással kapcsolatban álló, de mégis egyéni történetet, amelyekből mind-mind lehet tanulni, amelyeknek mind-mind megvannak a maga tanulságai. Ezek mind emberi történetek. Igazság szerint ez az, ami igazán kikapcsol egy picit, amire szükségem van a mindennapi rohanás közben és után.

Erre jutottam akkor, amikor a Hortobágy-folyót átívelő híd után, egy öt-fiókás gólyafészek mellett rákanyarodtam arra az útra, amelyen már Vranics András, az első pár napom gazdája várt.

Gyors bemutatkozást követően tettünk egy kört a pusztában, és útközben egyből a közepébe vágva beszélgettünk a 900-as juhászatról, a juhászokról, az állami földbérlet pályázatok okozta bizonytalanságról, a Hortobágyi Nemzeti Parkról, a szomszéd szürkemarháinak taposási káráról, a családjainkról és még nagyon sok egyéb apróságról.

Este 10 óra is elmúlt már, aludni alig tudok még ekkor, pedig hajnali négykor kíméletlenül szól majd az ébresztő. Azért, hogy megismerhessem milyen egy nap 900 juhval és egy háromgenerációs juhász csapattal. Azonban ez már egy új nap története lesz.