Bár ez az időszak nem a méhészeti tevékenységek fő szezonja, mégis alkalmanként be kell nézni a kaptárakba, így felölthettem én is azt a védőruhát, ami ahhoz hasonlít leginkább, mint amit a Holdra szállásról készült fotókról mindenki ismer. Jól aláöltöztem, biztos, ami biztos, de közben a tapasztalt méhészek különféle vicces sztorikkal jöttek elő, melynek a lényege a nem megfelelő ruházat és a méhcsípés közötti kapcsolatot taglalta. Volt itt nyitva hagyott sliccen keresztül történő szúrás, teljesen szétnyíló ingben történő méhészkedés, vagy éppen mezítlábas, papucsos, ami végül semmilyen méhcsípéssel nem járt. Így arra jutottunk, hogy ténylegesen nem is lehet felállítani egy konzekvens összefüggést a test takarása és a méhszúrás gyakorisága között.
Az itteni kaptárak innovatív, hungarocell anyagból vannak, többek között kiváló hőszigetelő tulajdonságaik miatt egyre népszerűbbek. A hagyományos fa kaptárakhoz képest jobban tartják a hőt, télen fűtnek, nyáron hűtenek, így a méheknek kevesebb energiát kell arra fordítaniuk, hogy előteremtsék vagy megtartsák a kaptár életéhez, az utódok kikeléséhez szükséges hőmérsékletet. Olyan kaptárakba néztünk bele, melyek még nem méztermelők (mármint a méhész nem fogja kipörgetni a mézüket, mert azt a méhek maguk elfogyasztják), hanem egyelőre a gyarapodás a fő feladatuk. A kaptárban egymás mellé rendezett kereteken az ismert hatszögletű sejteket látjuk, melyekben petéket, másokban kis kukacokat, az álcákat láthattuk. A lárvákat (ők az álcák) tartalmazó sejteket aztán lefedik, melyből több esetben is láttuk, ahogy kirágja magát a frissen kikelő méhecske, akit dajkaméhnek hívnak. Megtudtam, hogy vannak olyan méhek, akiknek más funkciójuk nincs is, mint az anyaméhet, a királynőt megtermékenyíteni, és ezek a méhek nem is gyűjtenek mézet, csak élvezik az életet. Az ő lárvájukat sokszor emiatt a méhészek meg is szokták semmisíteni. Ezek a méhek jóval nagyobbak, mint a dolgozók, így könnyen fel lehet ismerni őket. Az anyakirálynő sem olyan, mint ahogyan képzeltem. Emlékeim szerint a mesékben mindig egy koronát a fején viselő fekvő, óriás méhecskének ábrázolták. Ezzel szemben a valódi anya filigrán, hosszúkás potrohú, inkább már egy nagyobb darázsra hasonló, s akárcsak a több méh, elvegyülve a tömegben mozgolódik. Most az is volt a feladat, hogy megtaláljuk a többiek között, és megjelöljük egy filctollal, hogy legközelebb könnyen azonosítható legyen. Az ellenőrzés során vizsgáltuk, hogy megfelelően szaporodik-e az állomány, s egy kaptárat leszámítva minden rendben volt. Abból az ominózus kaptárból a rossz anya miatt ki kellett rázni a méheket, vagyis kilakoltattuk őket, így majd bekéredzkednek a szomszéd kaptárokba, és azokat erősítik majd.
A félnapos méhészkedést megúsztam méhszúrás nélkül, pedig a nadrágom szára kissé rövid volt, így adtam esélyt egy nagyon elszánt méhecskének, de egyik sem élt a lehetőséggel, pedig volt, hogy egy egész méhfelhő közepében álltam. Próbáltak rábeszélni, hogy szúrassam meg magam, ha már itt vagyok, ennyi méh között, nem szabad elmennem haza méhszúrás nélkül. Kihagyva egy lehetőséget, végül a hazaindulás előtti pillanatban magam kértem Zolit, a méhek gazdáját, hogy szerezzen mégis egy méhecskét, végül is kalandor vagyok…És a jobb csuklómnál kaptam emlékül egy szurit. Annyira nem volt rossz, végül örülök, hogy éltem a lehetőséggel. :)
Estefelé még átmentünk a szomszédba, ahol lovak járnak-kelnek szabadon, és megkerestük, megsimogattuk őket. Az egész nap vicces, sokat nevetős hangulatban telt, Zoli és a vele érkezett mini delegáció végül itt aludt, s borozgatás, tócsni sütés, EB meccsnézéssel zárult az este. Köszi srácok, élmény volt! :)))
Minél több dolgot látok a méhészettel kapcsolatban, annál több kérdésem van, de ezzel így vannak maguk a méhészek is. Annyira különleges a méhek élete, hogy sok olyan dolog van, amire nincs egyetlen magyarázat, csak különféle feltételezések. Mesét simán lehetne róluk írni.
