Mit nekem az Akropolisz, a Big Ben meg a Niagara! Nem turistaként jártam e helyeken, dolgoztam is, együtt is lélegeztem a helyiekkel, mégis, a Hortobágy íze valahogy ismerős volt. 
Soha nem töltöttem hosszabb időt itt, mégis otthonosan éreztem magam a tájban, a hangulatban és az illatokban, az állatok és az engem körülvevő emberek közt. Bár kellett egy nap míg ez szembe ötlött.
A birkák
Nem állítom,hogy önfeledt boldogsággal szaladtam volna a juhok közé első este tiszteletemet tenni. Gyanakodva méregettem őket és éreztem az érzés kölcsönös. Majd másnap reggel nem volt mese, gumicsizma, kezeslábas fel, irány a hodály! A szag 2 perc után fel sem tűnik, viszont a következő igen: a birkának nincs felül foga! És nincs megállás, abrakolás, azaz kapnak tengerit (tényleg ezt mondták!!) az anyajuhok, a kicsik nem férnek hozzá és be is terelik őket az iskolába a mamák meg utána mehetnek ki legelni. 
Boldog élet! Közben Vrancsik András gazda lelkesen magyaráz, melyik juh hol van, mit kaphat enni, vigyázni kell, kinn a pusztán ne keveredjenek össze. Közben állandóan közbe kell vágnom, mert olyan szavak hangzanak el, mint az űzetés, jerketoklyó, körmölés, de szégyen ide, szégyen oda a széna és szalma közti különbséget is elmagyaráztatom. (A széna takarmány, a szalma alájuk kerül, alom lesz, majd abból trágya) Majd folyosóba tereljük egy részüket és oltást adunk a férgek ellen. Jön vissza a legelésből egy csapat (maguktól!), isznak, beengedik a bárányokat, szopnak, este pedig megint abrakolás, majd vasvillával adunk nekik szénát meg lucernát. És eltelik a nap. De holnap kezdődik elölről és ez valamiért jó és megnyugtató.
A juhászok
Mondom nekik jéééé, én ilyet még sose láttam. Mire ők: Hát akkor te még nem sokat láttál! Mindezt ízes tájszólásban, ami nyelvész létemre igazi csemege. 
Arról nem is beszélve, hogy a kosok dübbennek, több csupor tejet megisznak, ha az orrukat beverik, lejön róla a politér és ha enni akarok, vegyek ki egy kaszrojt oszt jó étvágyat! Semmi fölösleges körmondat, körmönfontság, csak távolba néző szemek és elhangzó igazságok: A jövőre is gondolni kell… Így mondják…
A pauk - Ahogy egy nyelv(ész)nek leesik
Arról van épp szó, ki milyen állattól fél
Jóska: Én a pauktól
Én: Mi az?
Jóska. (értetlenül) Pauk! Pauk!
Én: (szintén) P-A-U-K?
Jóska: Ami a sarokban hálót sző!
(szünet)
Én: Jaaaaaa!!!!
Fetrengtünk a röhögéstől.
A puszta
Amikor megérkeztem és néztem a semmit, még nem értettem. Aztán egyszer csak kinyílnak a kapuk és észrevesszük a csodát. Nem létezik más, csak a fű a lábad alatt, az ég feletted, a birkák a madarak, a szénabálák, a gémeskút, a naplemente, a távoli Bükk körvonalai, az egész világ. Megáll az idő, kitágul a tér és Te része vagy a nagy egésznek. Ne hagyd ki. 
A vonaton hazafele furcsa volt, hogy senki nem mondja, hogy jobbra-balra mi terem épp, a földeken melyik gép éppen mit végez és mi vele a terv. Nagyon hálás vagyok a „gazdámnak”, hogy ennyi mindent megmutatott a fölművelésről, juhtartásról (oldalakat tudnék írni!) és, hogy fontos volt, hogy megértsem. Nem is értem, ezeket hogyan is nem tudtam idáig.
Az ottlétem felért egy nyelvtanfolyammal, egy indulatkezelő munkaterápiával, egy ország- és önismereti tréninggel. Nem létezett más, csak a táj, a birkák, a vasvilla és a lucerna, az volt az egész világ. Azóta nyugodt vagyok és úgy érzem, bármit megoldok.A Hortobágyról hazaérvén teljesen elidegenültek a házak, az aszfalt látványa (és szaga). Sok helyen voltam már, de ennyire még nem volt furcsa hazajönni. Kíváncsi vagyok meddig tart.
