A második reggel Tiszalúcon elég korán kezdődött. Hajnal fél négykor keltem a kis lakókocsiban, négy órakor már az istállóban kezdtük a trágyázást. Először a lovakat takrítottam ki az egyik segéddel, Lajossal. Ehhez először ki kellett vezetni a lovakat a boxokból a külső karámba. Ezután nekiláttunk a boxok rendbetételéhez. Ki kellett szedni az elhasználódott szalmát és újat kellett tenni a helyére.
Az előbbit Lajos, az utóbbit én csináltam. Elég nehéz volt rájönni arra, hogy mire kell figyelni amikor új szalmát kell behúzni egy szál vasvillával az istállóba. Ha túl sokat veszek fel rá, nem bírom el, vagy leborul. Ha túl keveset, akkor túl sokáig tart. Mivel eddig vasvillát nem túl sokat sikerült forgatnom, ezért nehezen ment a szalmahordás, folyamatosan széthullott a felvett csomag, hiába mutatta meg játszi könnyedséggel Lajos, nekem valahogy nem ment igazán. Miután végeztünk, csatlakozott hozzánk Marci is. Átmentünk a kettesbe, azaz a kettes istállóba, egy ló és sok borjú lakhelyére.
Itt a feladatunk a tolozás és húzózás volt. Tolózásnak azt hívják, amikor be kell tolni a trágyát az istállóban végig futó árokba egy tolólappal, valamint a nagyobb darabokat vasvillával szintén ide kellett dobni.
Ezután az istálló előtt áll csúszdás szerkezetről lehúztunk egy eke szerű csúszó-guruló fémszerkezetet, mely a kinti gép tetejéhez drótkötéllel csatlakozik. Ezzel a szerkezettel húztuk ki az istállóban lévő árokban összegyűjtött trágyát a kint álló pótkocsira a csúszdán keresztül, ezt hívják a helyi szakzsargonban húzózásnak.
Nagyon megszenvedtem, amikor gumicsizmában kellett a csúszós csúszdán feltolni a trágyával teli húzót, igazán ember próbáló feladat, hiába segített rá a drótkötél, majd amikor a végén az egész vasdarab belezuhant a trágyával együtt a pótkocsiba, akkor nem találtam rá szavakat, de többlet izomerőt sem nagyon, amivel kirángathattam onnan. De végülis sikerült, kezdtem örülni, hogy végeztünk a művelettel többszöri húzózás után. Azoban ekkor Tamás, a másik segéd elkurjantotta magát, hogy a másik oldal jön. Ekkor már elég fáradt voltam, de megcsináltuk ezt is.
Ekkor jött a munka neheze, jött az a rész, ahol nem volt árok. Innen talicskával, vagy ahogy a helyiek hívják furikkal kellett a jó nehéz és már kellőképpen szagos borjútrágyát kihordani az istálló elé. Tamás és Lajos, a két segéd a magukhoz mért szintig pakolták furikjainkat, amiket mi alig bírtunk elmozdítani, a végén kiborítani pedig végképp nehéz volt.
Miután végeztünk teljesen az istállóval, várt ránk némi górás még. Ezzel a szóval illetik helyben azt a műveletet, amikor a hegybe összehordott trágyát pótkocsira kellett felvillázni, miközben minden féle szállt ki belőle.
Délután Marci a gulyát ment őrizni, én pedig a vendéglátóm, Gazdóf Kati húsboltjába mentem kolbászt tölteni, ahol elsősorban a saját vágóhídjukon feldolgozott disznókat, és az azokból készített húsárukat kínálják eladársra. Előző nap már megtudtam, hogy a húsbolt egyedülálló a településen, és folyamatosan apránként fejlesztgeti, valamint beszerzés alatt áll egy mobil húsbolt is, amivel a környék húsbolt nélküli településeit készülnek bevenni.
A hentesek a helyszínen finom tepertővel kínáltak ebédként, majd elkezdtem a ledarált húst összeforgatni, hogy a fűszerek egyenletesebben oszoljanak el benne. A kolbász betöltését kaptam ezután feladatnak, nekem kellett a töltőgépet hajtani, ami a délelőtti fizikai munka után nem volt egyszerű feladat, de legalább hűvös volt, mivel az egész húsfeldolgozás a kellemes lehűtött húsbolti feldolgozóban volt a hűtőkamrák között.
Este, a húsbolt után kimentünk Katival Marciért a gulyához. Ekkor az egyik tehenet meg kellett nyúlni, azaz miközben négyen lefogtuk, hogy nehogy elmenjen, vagy kárt tegyen valakiben, Kati hosszú gumikesztyűben nőgyógyászati vizsgálatot végzett, sajnos az eredmény nem volt szívet melengető.
A gulyáról visszatérve már teljesen besötétedett, otthon a vacsora, és némi beszélgetés után ágyba is dőltünk.
