A 2014-es Vidék Kaland program résztvevőjeként az utazás előtti hetekben türelmesen vártam, hogy fény derüljön vidéki kalandozásaim helyszínére. Az általam érdekelt témák alapján a Program szervezői végül a maglócai Udvardiné Dr. Horváth Emőke gazda elérhetőségeit küldték el, egy sertéstelepnyi kaland ígéretével.
2014. 07. 07-én, (számomra) kora reggel érkeztem meg vendéglátóimhoz, ahol a kedves család szívélyes üdvözlése fogadott. A családból Emőkén kívül a rendkívül kedves szülőket, a laza öccsöt és az öthónapos csemetét ismertem még meg.
Rövid értekezés után a szomszéd falu, Barbacs melletti telepre menem Pista bával, Emőke édesapjával. Rögtön a dolgok közepébe csöppentem: 140 disznót kellett a karámokból egy szállító kamionra terelni. Egy darab, piros színű műanyag pajzsommal (terelőlap) felszerelve mentem be a 120 kilós sertések közé... Izgalmas volt, ahogy visítva/ordítva, egymás hegyén-hátán ugrálva igyekeztek elfele szaladni tőlünk. Mi meg igyekeztünk a karám kijárata felé terelni őket.
Miután sikeresen felpakoltuk az állatokat, egy sajnálatos áramszünet miatt egy meghibásodott pelyhező-gépet kellett javítanunk. Estefelé még leellenőriztük a földeken a sodrás és bálázás folyamatát, aztán mentünk haza.
Még csak este 9 óra volt, de engem nem kellett nagyon altatni...
Másnap +/4 6-kor már indultunk is a telepre, ahol a pelyhező gép beindításával megkezdődött a nyers szója feldolgozása, valamint a darálóban a táp keverése. Hihetetlen összetettségű receptek vonatkoznak a különböző fejlettségi stádiumokban lévő disznókra. A tápba ment árpa, kukorica, Premix, vitaminok és még sok más "titkos" összetevő.
A telepen lovakat is tartanak gazdáim, így egy kis lóbox-pucolással hangoltam magam még jobban a kétkezi munkára.
A harmadik napon rögtön szállítással indult a nap, vagyis lehetett ismét "torreádorkodni" a karámokban. A szarvnélküli disznók szerencsére engedelmesebbek voltak, hamar a helyükre kerültek mind.
A lovakat megint rendbe kellett rakni, de az előző nap a ganajozás utáni munkafázist is ellestem Pist bától, így gondoltam, hogy én is megteríthetem utána a kitakarított állásokat. Ügyesen be is fejeztem a munkát, meg is lettem dicsérve, leszámítva azt az apróságot, amit a széna és a szalma közti különbség jelent... Miután okosan megágyaztam a lovaknak szénából (amit esznek), helyre tettük a dolgokat: a szénát eszik, a szalmán fekszenek. Egyszerű (most már)...
Sajnos egy kósza vírus elkapott ottlétem alatt, és le is döntött a lábamról, de szerencsére csak azután, hogy a Programtól érkezett stábbal leforgattuk a videóanyagot.
Szerdán így már csak ágynak dőlés maradt, de gondoskodó gazdáim állandó törődése és egy kis körtepálinka megtette a hatását, hamar a gyógyulás útjára léptem.
Csütörtökön, a negyedik napon addig aludtam, ameddig csak bírtam, de csak a betegség miatt.
Ez a nap pihenéssel telt, de azért napközben még egy rövid interjú belefért a Kisalföld újság riporterével. (http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/a_farmon_nem_kimelik_a_kalandorokat/2389719/)
Estére már teljesen jól voltam, készen az utolsó napra.
Pénteken kora reggel már kint is voltam a telepen, ahol körbejártam ismét az egész helyet fotókat készítve. Az egyik koca nyugatót kapott, mert szülés utáni zavart állapotában a kannibalizmus bűnébe esett. A kocaszálláson pedig, ahol a megtermékenyített illetve megtermékenyítésre váró kocák állomásoznak éketelen visítást váltott ki az egyik disznó rácsok közé szorulása. Egy kis segítséggel azonban hamar helyre állt a világ rendje.
Visszatérve a családi házba nem volt más dologm, mint összepakolni, és megköszönni gazdáimnak szíves vendéglátását, bölcs tanítását, és azt a remek élményt, amit ezen az öt napon keresztül náluk tapasztalhattam meg.
A barbacsi sertéstelep: REMEK hely!
