A tegnapi nap izgalmai eltörpülni látszottak a mai nap várható izgalmaihoz képest. Éjjel Kati megint kint aludt velem, hogy reggel korán indulhassunk a gulyát terelni. Ilyenben még soha nem volt részem, így az izgalmaktól felturbózva már rutinszerűen ment a hajnali 3 órás kelés. Aki élt és mozgott a telepen, mindenki ott volt. Kati terepjárójára be- és felzsúfolódva kimentünk a gulyához a legelőre. Ott már várt ránk Sanyi, a gulyás, a gulya szépen összeterelve, a kutyák és András a traktorral és az állatszállító pótkocsival. Ezen utóbbira azért volt szükség, mert a gulya szerves és egyik legfontosabb tagja a tenyészbika, nevesül Jámbor. Sajnos lefényképezni nem tudtam - igyekeztem a munkát előtérbe helyezni, az archiválás csak másod rendű kérdés volt - de Jámbor a nevéhez méltón igen csak jámbor, ahhoz képest, hogy egy tenyészbika. Kecskeméten anno a felkészítő napon is hallomásból tudtuk, hogy van ott valahol egy tenyészbika, de még távolról sem nézhettük meg, mert állítólag annyira vad... Hát Jámbor nem az: talán még meg is lehetett volna simogatni a legelőn a magyar tarka fajta ezen jeles és igen szép példányát. A traktor és a pótkocsi Jámbor "uraság" közlekedési eszköze. Na nem azért, mert az "úr" netán lusta lenne, vagy mert neki ez dukál. Ennek oka sokkal egyszerűbb és nemesebb. A tenyészbikáknak 2 értéke van: a heréi - elnézést a szókimondó megfogalmazásért - és a lábai. Ugyanis az előbbiek mit sem érnek az utóbbiak nélkül. Magyarán puszta elővigyázatosságból és előrelátásból jár Jámbornak a külön figyelem és a "taxi", nehogy az aszfalton megcsúszva megsérüljön.
Valószínűleg lehet már némi rutinja ebben a taxizásban, mert 5 perc alatt felment az utánfutóra. Megdöbbentő volt számomra, mikor házi kedvencként abajgatott sportlovak 1,5-2 órás könyörgés, bódítás és egyéb mindenféle trükkök segítségével is csak 5-6 ember kitartó küzdelme árán mennek fel a lószállítóra. Tisztelet a kivételnek. Mennyit számít a jószággal való foglalkozás?!
Mikor Jámbor kényelembe helyezte magát a közlekedési eszközén, megkezdődött a dolog nehezebb része: indulhattak a "lányok" és a "gyerekek". A koncepció a következő volt: legelöl ment Kati Édesanyja az autóval és igyekezett a szemből jövőket félreállítani. Utána mentünk ketten Katival gyalog. Az ő hangjára, őt követve indult el a gulya az új legelő felé. Két oldalról ketten-ketten irányították a fiúk a társaságot, hogy a kereszteződésekben és a virágos kerteknél ne legyen gond. Ezen utóbbiaknál valami érthetetlen okból kifolyólag, mindig több tehénke leragadt. Úgy látszik, nem csak a nők szeretik a virágokat. ;) Hátul jött Sanyi és a kutyák, majd mögöttük a traktor, kellő lendületet adva a társaságnak az előre felé haladásra.
Meg kellett állapítsam, hogy a gulyaterelés nem egyszerű dolog, sem azoknak, akik terelik, sem azoknak, akik kívülről nézik. Majd kétszáz állat 4szer annyi patája morajlik az aszfalton, bőgnek a tehenek, nyakukban szól a kolomp, ugatnak a kutyák minden kertből és kiabálnak az emberek, hogy "ne te, Bimbó, neeee!". Mindezt hajnali 4kor. Ráadásul nagy rutin kell hozzá, hogy azokat a jószágokat, amiknek nagyon erős a csordaösztöne, egy-egy irányító típusú egyed el ne vigye a "susnyásba". Ember legyen a talpán, aki meg tud állítani majd 200 állatot, ha azok egyszer a fejükbe vesznek valamit és megindulnak... Persze a kutyák még ott voltak segítségként. Katiék leginkább Border Collie-kal dolgoznak, elvétve akad egy-két keverék jószág. Döbbenetes, hogy mi mindent tudnak ezek a kutyák. Fél szavakból is értik a gulyást, nem kell szinte csak gondolni, hogy mit kellene csinálniuk, már végre is hajtották az adott feladatot. Tudom, hogy a Bordereket mindenki az egekig magasztalja kimagasló intelligenciájuk miatt, de ez nem üres szólam. Ezek a kutyák tényleg olvassák a gondolatot, és aki nem látott még így élőben ilyen kutyákat munka közben el sem tudja képzelni, hogy milyen ez valójában. Nem is tudok rá szavakat: elképesztő és döbbenetes.
Szerencsére nagyobb gond nélkül átértünk az új legelőre és Jámbor is vissza lett engedve a csajokhoz.
Reggelizni visszatértünk a tanyára, majd a fiúkkal a szokásos telepen belüli teendőket segítettem elvégezni.
Mikor ezzel végeztünk, ismét bezsúfolódtunk a terepjáróba és a bálaszállító utánfutóval felvértezett traktor kíséretében lementünk a legelőre, ahonnan a hajnal folyamán a gulyát költöztettük. Ugyanis az állatok után a „pereputty” is költözésre várt: úgymint lakókocsi, régi típusú mobil wc, kutyák és kutyaházak, szivattyú a kútba, mobil karám és az etető- és itató vályúk. Ezek felpakolása kisebb fajta rutinná vált a fiúknál a kb. 2 havonta történő költözések miatt, így aránylag rendezetten és szervezetten ment a munka. Persze szétszedni mindent könnyebb, mint összerakni, úgyhogy az új legelőn a felépítés kicsit lassabban ment. Lassacskán helyére került a karám, az etető- és itatóvályú, beüzemelésre került a szivattyú és az aggregátor, helyükre kerültek a kutyaházak és velük a kutyák. Még az „emberevő” kaukázusi keveréknek, Lizának is sikerült helyet találni és átköltöztetni anélkül, hogy bárkit megevett volna. Tökéletes őrkutya. ;)
A telepről leszállításra került 3 friss kutyus, akik átvették 3 kevésbé friss kutya helyét a gulyán. Amit nem nagyon hallottam még a Borderekről az az, hogy olyan agilisak a munkában, hogy képesek magukat szinte halálra melózni. Így nagyon fontos, hogy rendszeresen pihentetve legyenek és ez csak úgy megoldható, ha bizonyos időközönként pár napra felhozzák őket a telepre, mert ha ott maradnak a marha mellett, akkor nem pihennek. Meg sem tudom mondani, hogy Katiéknak tulajdonképpen hány kutyájuk is van valójában, de így már értem, hogy a telepen lévő 7 db 3 hetes Border kölyök, miért marad mind Katinál.
Róluk még nem ejtettem szót, de most itt az alkalom. Lekvárnak a fajta tiszta Bordernek 3 héttel ezelőtt születtek meg a kiskutyái. Lekvár lent a legelőn hozta világra őket egy bokor tövében. Két kiskutya születése között, mindig visszament a gulyához, ha valami munka volt, megcsinálta, majd ismét eltűnt a bokorban. 7 teljesen egészséges kiskutya büszke mamija, akiknek az etetése normál kajával napi feladataim közé tartozott. Ha valaki nevelt már kiskutyákat tudja, hogy milyen tündériek tudnak lenni. Ezek pedig különösen azok. Kimagasló intelligenciájukat tükrözi, hogy ugyan már nyitva van a szemük, de még homályosan látnak, viszont 2 nap alatt megtanulták, hogy milyen hangjellel hívjuk őket enni és már visszataláltak a helyükre akkor is, ha kint hagytuk őket az udvaron.
A nap teendőihez tartozott még a telepen található 2 sérült ló sebének lekezelése és a szintén szúrt sebbel rendelkező tehén lábának kezelése is. Délután Anita, Kati húga is megérkezett, aki lovagolni jött ki, így még lefekvés előtt megnéztem őt is, ahogy lovagol.
Késő délutánra megérkezett a várva várt enyhülés és bár nagyon nagy viharnak látszott, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Persze ez is csak nézőpont kérdése, mert a bálázni való lucernának egyáltalán nem kellett az eső, a kukoricára és ránk ráfért volna a kiadós zuhé. Viszont sikerült szivárványt fényképeznem a telep fölött, remélem ez jót jelent és szerencsét hoz!
Este Katival megbeszéltük, hogy szerdán nem fog tudni kijönni csak délután, úgyhogy Tamás utasításait kövessem addig is. Engedélyt kaptam Katitól, hogy szerda reggel ne kelljek korán és mivel ő most nem aludt velem kint, a legelőről felhozott egyik kutyus - név szerint Bodza - lett a hálótársam. Igaz, ő csak a lakókocsin kívül aludt, de azért megnyugtató volt, hogy nem vagyok teljesen egyedül. Vele sikerült nagyon szoros barátságot kötnöm, így róla majd még esik szó a továbbiakban is.
