Eljött hát a várva várt nap és számomra is kezdetét vette vidéki kalandozásom.
A kalandos felkészítő nap és a kalandos orvosi igazolás beszerzése után - nem meglepő módon, ámde igazi kalandorhoz méltóan ;) - kalandos volt az utam is Tiszalúcra. Az M3-as autópályáig és azon Miskolcig minden probléma nélkül eljutottunk - CSAK a 40 fokos hőséggel, ami autóban legalább 80nak tűnt kellett megküzdeni - ám az M30-as és a 37-es számú út találkozási pontja a valóságban nem egészen olyan, mint ahogy azt az útvonal tervező mutatja. Így egy kisebb fajta útirány béli bizonytalanság után sikerült csak Tiszalúcra érnünk. (Természetesen hazafelé már minden egyértelmű, így már nem is értem, hogy hogyan nem találtunk oda...)
Megnyugtató módon a kaland nem csak számomra indult kalandosan, hanem fogadó gazdám, Kati számára is. Ugyanis annak ellenére, hogy a megbeszélthez képest egy órával később értem, sajnos ő is késett, mert a bálázónak eltörött valami alkatrésze, természetesen bálázás közben, kint a határban - hol máshol? - így azonnali elsősegély nyújtásban kellett részesíteni.
Amíg rá vártunk, Tamás - az egyik alkalmazott, akiről így utóbb kiderült, hogy egész hétre mentorom és felvigyázóm lesz - körbe vezetett minket a telepen.
Amikor Kati megérkezett, érzékeny - 2 puszi és tünés ;) - búcsút vettem az ősöktől, akiknek ezúton is hálás köszönet a transzportért, és elfoglaltam szálláshelyemet. Majd Katival és Édesanyjával közösen megvacsoráztunk. Örömmel konstatáltam, hogy a brassói arrafelé is hasonlóan készül, mint felénk. :)
Kati kint aludt velem első este - valami furi megérzése lehetett, hogy ezt így kell tegye. Akkor még nem értettem miért, de később rájöttem. Kicsit még beszélgettünk, aztán eltettem magam a másnapra, mert a hajnali 3 órás kelés nem sok jóval kecsegtetett...
