Ez a legérdekesebb napunk. A már említett új anyaméhekért utazunk Nagytarcsára egy anyanevelőhöz (ilyen is van). Adri kiválaszt 15 anyát, akik kísérőméheikkel egy kis dobozkában (anyazárka, nagyon profi találmány) várják az új kaptárt. A doboz eleinte megvédi őket az új családtól, pár nap összeszoktatás után szokták kiengedni őket.
Megismerkedünk más méhészekkel is. Adri még csak készül a pergetésre (vagy pörgetés, amikor a mézes keretekből egy centrifugára hasonlító gép kipergeti a mézet), de például Lajosnál mindig lehet pergetni. Sajnos végül nem tudtunk elmenni, mert megjött a rossz idő, ez még ütközött Lajos munkarendjével, de Adri rengeteg felvételt mutatott nekünk a pergetésről is. Volt miből válogatnia, hiszen oktat is, kezdő és wannabe méhészeket.
Nyilván utolsó este követem el azt a hibát, hogy frissen fürödvén, narancsvirág illatot árasztva még lenézek a kertbe Adrihoz. Kb. 2 másodperce vagyok ott, koppanás a szemöldököm mellett, áá, gyorsan vegyük ki a fullánkot! Rohanok be ecetért, bár Adri arccsípéses képeiből kiindulva nem látok sok esélyt, hogy ne a notre dame-i toronyőrre emlékeztessek majd holnap a vonaton. De csoda történik és csak egy egészen kicsit dagad be, jó méhész lennék!
