Az uccsó estével kezdeném az események felvázolását, hiszen ekkor volt egy kis össznépi megmozdulás, amin sajnos nem az összes kalandor és gazda tudott részt venni, de azért aki Csíkdánfalva közelében lakott képviseltette magát. Az esemény helyszíne a dánfalvai strand volt, a menü pedig miccs mustárral és kenyérrel, és persze pálinka és sör. Az este során szintén sokat sztorizgattunk, valamint énekeltünk, amihez a gitárkíséretet a helyi sajtó képviseletében Laci biztosította, ezúton is köszönet érte (apró kritikai megjegyzés, hogy a Bonanza Banzai Valami véget ér c. számát a következő ilyen eseményre mindenképp meg kell tanulja, ezt nagyon hiányoltuk:P). Az este mondanom se kell, nagyon jó hangulatban telt, 3 után indultunk haza, és kb. fél 4 után kerültem ágyba, amihez a reggeli fél 7es kelés nem volt épp üdítő, de 7kor már a kertészetben kezdtünk. Eligazítás után indultunk haza reggelizni, és nagy örömömre újfent puliszka volt tetszés szerinti változatban. Ezt követően úgy döntöttem utolsó nap kiveszek egy nap szabit.
Annyi minden történt az elmúlt két hét során, hogy tulajdonképpen még időm sem volt, hogy szétnézzek Csíkmadarason, ahol 10 napig laktam. Utolsó nap tehát felkerekedtem, hogy bejárjam a falut. Ahogy a környező településekre, Madarasra is jellemző, hogy csak a főutat aszfaltozták le, de ez a közlekedést egyáltalán nem hátráltatja. Ezen kívül Madarasnak is rendkívül szép temploma van, Karcfalvához hasonlóan szintén erődtemplom. Szinte minden portán van ártézi kút, nem mindenhol van vezetékes víz bevezetve, a kútból vízpumpa segítségével nyerik ki a vizet, aminek csak az az egy nagy hátránya van, ha nincs áram, akkor víz sincs.
Utolsó délután még volt egy kis időm Szeredában is körülnézni, majd indultunk vissza Madarasra, ahol már csak a pakolás és búcsúzkodás volt hátra, majd indultunk vissza Csíkba a vasútállomásra. Nem volt könnyű a búcsúzkodás, de abban talán biztosak lehetünk, hogy nem most találkoztunk utoljára.:)
A hosszú vonatútra Ferdi még meglepte a csapatot egy rekesz Ciuc sörrel, így tényleg könnyebb volt elviselni a hazautat. Én mondjuk annyira nem is bántam, hogy visszafelé 13 órát vonatoztunk. Ennyi idő kellett is ahhoz, hogy egyrészt az ember felkészüljön, hogy visszacsöppen a magyar valóságba, másrészt ahhoz is jól jött ez a bő fél nap, hogy egy kicsit feldolgozzuk a székelyföldi élményeket.
A sör, illetve a rengeteg élmény mellett mindenki kapott még búcsúajándékot is a fogadó gazdájától, én stílszerűen egy kicsi fenyőfát, és hozzá egy kertész nadrágot kaptam, valamint Ferdi feleségétől nagyon finom lekvárokat. A faültetéshez azt az instrukciót kaptam, hogy mindenképp a kertésznadrágomban kell elültetni és fotodokumentálni, erre hazajöttünk után egy héttel később kerítettem sort, természetesen ideális 40 fokban, de nagyon remélem akklimatizálódni tud majd a kis fenyőm.
Záróakkordként Budapesten a vonatról leszállva még beültünk egy reggeli kávéra, hovamáshova, mint a mekibe. Mindenki bevonult a kis csomagjával, ki pásztorbottal, ki kalappal, ki fenyőfával kiegészülve, majd a kávézás után mondtunk búcsút egymásnak, de remélem csak beláthatóan rövid időre.
