Fekete Orsolya

Orsolya - 4 nap - A várva várt nap

Reggel mint minden reggel a tehenek körül zajlott ma is. A tejet leadtuk, az állatokat kúráltuk. Kis kapálás a kertben, majd zöld fuszulyka fejtés.

 

Déltől a várva várt nap: az aratás utolsó napja ha a Jóisten is megsegít. Ma egészen a dombok tetején dolgozunk, gyönyörű kilátással vidékre, az erdők által felül ölelve.

Orsolya - 3 nap - Elkészült

Most lett kész a tegnapi sajt és orda :)

 

Ez a nap az új ismeretek napja volt. A reggel korán indult a nyári legelőn éjszakázó tehenek fejésével- három másik legeltetéses állattartással foglalkozó szentgericei gazda mellett. Károly gazda a mai napon is aratott. Hogy még több mindent megismerjek, az ő áldása alatt a szomszédos Kovács gazdánál folytattam erdélyi tanulmányaimat. 

Orsolya - 2 nap - AZ aratás folytatódott

Reggel a ház konyhakertjében kapáltam, rendezgettem, csinosítgattam azt. Majd az erős napsütés miatt behúzódva, rövid pihenőt követően kisebb sétára indultam a Gál gyerekekkel.

 

Frissítő forrásvizet vettünk a helyi csorgóból és jártunk a falu unitárius templomában is, miközben megcsodáltuk az azt körülvevő temetőből a környező dombokra nyíló kilátást.