A projekt keretében a fiataloknak szervezett tanulmányút sorozat első állomása az észak-alföldi régió volt, ahol a jól működő, sikeres vállalkozások megismerésén keresztül alkalmuk volt bepillantani a gazdák személyes és szakmai motivációiba, a gazdálkodás folyamataiba és annak nehézségeibe.
Első megállójuk Újszentmargita – Bödönhát volt, ahol Madarász Gergő fiatal gazdálkodót látogatták meg gazdaságában. A ma Bödönháton gazdálkodó Madarász család minden egyes felmenője több generáción keresztül a mezőgazdasághoz kötődött és kötődik. Már az 1980-as években is foglalkoztak ún. háztáji állattartással: marhahízlalással, sertés- és juhtartással. Ekkor a szülők még főállásuk mellett végezték ezt a tevékenységet, fiaik pedig gyerekként a tanulmányokra és a lovassportra összpontosítottak. 1995-ben született meg annak az épületegyüttesnek a gondolata, ami jelenleg az udvarházat, otthonukat és istállóikat foglalja magában. Mindez Hajdú-Bihar megyében, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén kapott helyet és a Park természeti örökségével él szerves harmóniában. A gazdaság működtetéséhez szükséges tanulmányokat Gödöllőn, Hollandiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban végezte a két testvér.
Madarász Gergely okleveles agrármérnök, a család legfiatalabb tagja. Pályafutását gyakorlatszerzés céljából nagypresztízsű agrárvállalkozásoknál kezdte, majd 2010 márciusában vette át a családi gazdaság operatív irányítását. A nemzeti parki lét magában hordozza a természeti környezet és a biológiai sokféleség iránti tiszteletet, elkötelezettséget. E mellett követelmény tevékenységükkel szemben a HNP által megfogalmazott előírások maradéktalan teljesítése a gyepgazdálkodás és a tájfenntartás terén. Európai dimenzióban a Natura 2000 hálózat részeként is jelen vannak. 300 hektáros gazdálkodásuk és különösen négy hektárnyi halastavuk messzemenőkig hozzájárul a térség biodiverzitásának gazdagításához. Szintén természet-közeliségük ajándéka az állataik és a belőlük elkészített húsok zamata, minősége. Az állataikat a saját földjükön megtermelt abrakkal és szálas takarmánnyal etetik érintetlen környezetben, szabad tartásban.
Azonban a haszonállatok –bármennyire is őshonos fajtákról van szó– igénylik az emberi törődést, a megfelelő állategészségügyi felügyeletet és a ragadozókkal szembeni védelmet. A biztonságnak azonban van két önálló jelentése is akkor, amikor élelmiszerről beszélünk. Az állatok teljes körű ellátását a Madarász Udvarház maradéktalanul ellátja. A másik aspektus: az élelmiszerbiztonság. Ez utóbbi egyaránt jelent kockázatmentességet vegyi szennyeződésektől, valamint magában foglalja az élelmiszer nyomon követhetőségét is.
A vállalkozásuk fő tevékenysége az általuk tartott és tenyésztett őshonos állatok (magyar szürkemarha, mangalica sertés, racka juh) húsából történő termékek előállítása. Minden egyes termékük elkészítése a kisparaszti gazdaságokban használt eljárásokkal egyenértékű, vagyis mindenféle tartósítószer (kivéve só, keményfa füstölés) mentes. Mesterséges színezéket, ízfokozót nem tartalmaz. A két legfontosabb és legnagyobb mennyiségben használt fűszer a pirospaprika és a majoránna, melyet az ország egyik legjelentősebb bio fűszernövény termelő vállalkozása állít elő, a Bio-Drog-Berta Kft. Friss és füstölt áruik: sütnivaló mangalica kolbász és hurka, kenőmájas, bácskai hurka, abárolt szalonna, füstölt magyar szürkemarha és mangalica vegyes kolbász, füstölt szalonna. A kész termékek kiszállítását is tudják vállalni a megrendelések arányában.
Ezt követően, Hajdúdorogra utazott a csoport, Szakál Péter fiatal gazdálkodóhoz, hogy megnézzék a tejelő szarvasmarha telepét, melyet családi vállalkozásban vezetnek szüleivel és testvérével együtt. A fiatalok megjegyezték, hogy már érkezésükkor szembetűnő volt, hogy nagyon jól felszerelt, vezetett, igényes gazdaságot fognak látni.
A szarvasmarha állomány döntő többsége Holstein-Fríz tejelő, de néhány Magyar tarka egyed is található a telepen. Napi kétszeri, délutáni és hajnali fejés van, a fejőrendszer 2 x 6-os halszálkás. A tejet tőlük szállítják kamionokkal. A következő marha-csoportokat nézhették meg: tejelő, szárazon álló /vemhes tehén/, ellés előtt álló, vemhes üsző, növendék üsző, borjak csoportosan és egyesével.
Földterületük ellátja a tehenészet takarmány igényét, míg jobb termés esetén a felesleget értékesítik. A lucernát, búzát, kukoricát vetésforgóban termelik. 2011-ben jó termés volt, átlagban 500 mázsa takarmány termett hektáronként. A szemes kukorica átlagban 100 mázsa lett és a lucernájukra sincs okuk panaszkodni. A búza egy picit gyengébbre sikeredett, de nagyon jó minőségű. Folyamatosan kísérleteznek, az idén 4 féle siló kukoricát vetett a gazda egymás mellé, így különféle műtrágya reakciókat figyelt meg, melyekkel már a következő évi terveket készíti elő
A tanulmányút következő megállója Dobi Balázs fiatal gazdálkodó tanyája volt, aki családjával, édesapjával és bátyjával, közösen vezeti a gazdaságot.
A testvérek végzik a fizikai munkát a földeken és bent a telepen. Alkalmazottaik nincsenek, amit igyekeznek gépekkel pótolni. Nagyobb gépekkel dolgoznak, hogy a terület teljesítményük nagyobb legyen, minden munkaművelet ideális időben legyen elvégezve. 160 hektár földön gazdálkodnak, ami majdnem mind saját terület, bérbe nem szolgáltatnak. A bérmunkával – elmondása szerint - mindig az a baj, hogy azt kellene először csinálni és az fizet utoljára, ezért inkább nem foglalkoznak ezzel. Klasszikus növénytermesztéssel foglalkoznak: búza, kukorica, napraforgó, vetőborsó. Hektárra vetítve jó volt a múlt évi termésük, amit el tudtak vetni, bár 160 ha-ból több mint 30 ha- on állt a víz. „Mi azon szerencsések közé soroljuk magunkat, akik maguk gazdálkodnak a terményükkel, tehát mi nem vagyunk kötelezve arra, hogy levágás után egyből eladjuk a terményt. Betároljuk magunknak, és amíg tőkével bírjuk, addig megpróbálunk kivárni az árral és minél jobb áron próbáljuk értékesíteni.” Bár a családban mindenkinek legalább egy diplomája van, sokszor naponta 14-16 órát ülnek a gépekben. „A városi ember csak azt látja, hogy terepjáróval járunk és feltételezi, hogy fényűzésben élünk, a munkát viszont nem látják mögötte, meg azt, hogy korán kell kelni és későn kell feküdni, hogy mindent megcsináljunk.”
A következő uticél Molnár András gazdasága volt, aki főként csemegekukoricával és borsóval foglalkozik. Mobil öntözőrendszere a terület mellett levő csatornából emeli ki a vizet az öntözéshez. Sajnos, igen sokat kellett áldozni arra, hogy védelmi rendszert építsen ki, hogy ami a területen van és nincs lebetonozva az ott is maradjon. Sajnos, nem csak a meglátogatott fiatal gazdánál, hanem a környező gazdaságokban is felmerültek ezek a problémák.
Az utolsó megtekintett gazdaság Újtikoson volt, Nagy Péter és családja gazdasága, ahol több mint 600-as juhászatukat és az ahhoz tartozó növénytermesztő, gyep illetve legelő gazdálkodásukat mutatták be. A fiatal gazda beszélt az export nehézségeiről, a piac ingadozásáról, az adminisztrációs nehézségekről, a juhtenyésztés jelenlegi alacsony jövedelmezőségéről. De szerencsére alkalmazottaikat télen is el tudják munkával látni, így családjukon kívül még 3 embert és annak családját tartja el a gazdaság.
Jelenleg a fejlesztés egyik eszköze a megművelt földek után járó támogatás, illetve az AKG program. Ez utóbbiból még 2 év van, ugyanis most nyertek a Program keretében.
A nehézségek ellenére Nagy Péter és családja szeretné továbbra is folytatni a gazdálkodást, hiszen úgy látják, hogy a juhásztársadalom –az agrárium többi ágazatához hasonlóan- rohamosan öregszik.
A fiatalok a tanulmányút végén úgy vélték, hogy többet kaptak annál, amit vártak. Hiszen nem csak a gazdaságokat nézték meg, hanem a gazdaságot irányító embereket is megismerhették, beleláthattak egy kicsit a gondolkodásukba, átérezhették felelősségüket.
