Az első bejegyzésem után kb. 4 órával már úton voltunk kilencen, hogy részt vegyünk az egy hetes székelyföldi vidék kalandon.
Az utazás derekán már szinte mindenki felvett valamilyen barlangi medvés pozíciót, hogy valamelyest tudjunk pihenni, hogy ne úgy érkezzünk meg, mint egy shar-pei-i kutyafalka. Én személy szerint nem tudtam sokat aludni, de nem igazán zavart a dolog, hiszen tudtam, nem sokára belecsöppenünk egy csodálatos világba. Mikor már átléptünk a határon és pirkadt (nem tudom, hogy hol jártunk pontosan), csodálatos látvány tárult a szemem elé: hegyek kontúrja és a folyó.
Lassan, de biztosan reggelre megérkeztünk Csíkszeredába, ahol vártak már minket a fogadógazdák és a "kamera". Innen Csíkmadarasra mentünk, hogy részt vegyünk a nyitó kerti bográcsozáson, ahol megismerkedhettem a fogadó gazdámmal, Sándor Kálmán Hubával. Este el is indultunk Hubával Homoródalmás felé, ahol éltem élményekkel teli hetemet.
Ahhoz, hogy eljussunk Homoródalmásra, autóval átkeltünk a Hargitán. Csoda szép… Sötétedésre érkeztünk meg úticélunkhoz, ahol megismerkedhettem Huba szüleivel, Kálmán bácsival és Eszti nénivel. A szüleitől Eszter nénihez, Huba nagymamájához mentünk, hét napig itt volt a bázisunk, ahol a sajtokat is készítettük.
Másnap reggel megkezdtük a mindennapi teendőket: mangalica, bika, bárány reggeliztetését. Majd elmentünk lucernát kaszálni, mert hát a bika eléggé nagyétvágyú, de azért a mangalicáknak is jutott belőle. Miután ezzel végeztünk, jöhetett a sajtkészítés. Naponta kétszer készítettünk sajtot: reggel és este. Napi 120-140 l tejet dolgoztunk fel, amiből kb. 12-14 kg sajt készült. Így mindennap beleláthattam a sajtkészítés fázisaiba, illetve nem csak beleláthattam, hanem Huba vezénylésével én magam tettem a tejhez a kultúrát és kevergettem, majd oltottam. Az oltás után kb ¾ órával később a tej megaludt és kezdődhetett az alvadék aprítása. A savót leszívva a sajtról megkezdtük a sajt formába öntését, majd a késő este annyira nem értékelt forgatást. Huba nagyon jó mesternek bizonyult, mert nem csak a sajt készítés gyakorlati oldalát mutatta meg, hanem az elméleti oldalát, illetve sajt létrejöttének lehetséges történetétbe és eredetébe is beavatott.
Másnap a formát öltött sajtokat sós vízbe áztattuk és szárítottuk, majd az érlelőben elhelyeztük. Így teltek a sajtkészítés percei.
A reggeli és az esti sajtkészítés között szénabálákat gurítgattunk, kaszáltunk, remorkán elmentünk a tanyára szénabálákat hozni Leventével, ahol megismerkedhettem a két medveölő kutyakölyökkel (képek alább a többi kép között ;) ). A szénabálák gurítgatásánál igazából nem éreztem, hogy nagy segítségére lettem volna Hubának, ő már elég rutinosan helyezte el a bálákat, így az volt a sanda gyanúm, hogy inkább hátráltatom, minthogy előre lendítettem volna a munkáját.
A következő percben már azon kaptam magam, hogy szilvát szedek Eszter nénivel, Huba egyik nagymamájával. Huba lerázta a szilvaszemeket a fáról, aztán elment, merthogy inkább nem iszik pálinkát, de ő aztán nem szed szilvát. :) Így Eszter nénivel ránk maradt a feladat, hogy összegyűjtsük a szilvákat szemenként. Én nagyon élveztem egyrészt azért, mert gatyába kellett ráznom magam, hogy tartsam a tempót, mert Eszter néninek a vödrében fiatalokat megszégyenítő tempóban gyűltek a kis szilva szemek. Másrészt szellemi felfrissülést jelentett számomra, hogy csendben, olykor egy-két szót váltva jártuk be a fa alatti területet a szilvák a nyomában. Kikapcsolódás volt, de ez az egész hétre jellemző volt. Nem is értem, hogy tudtam felszállni a Budapest felé jövő vonatra…
A hét folyamán parenyicát is készítettem. Annamária, aki megmutatta a sajt olvasztás és a parenyicák formázásának technikáját nagyon türelmes volt felém. Megértően átvette a számomra „atyaég de forró” majdan parenyicának nevezett sajtot, hogy helyettem kivegye lányos könnyedséggel a „forró” vízből. Egyszer majdcsak hozzászoknak kezeim…
Aztán Huba bemutatta, hogy készülnek parenyicákhoz a kötők, amivel mindegyik parenyica csigát átkötöttük. Így elkészíthettem életem első csiga, kifli, henger formájú, illetve köményes, csípőpaprikás és diós parenyicáit. Majd egy nappal később a füstölésüknél is ott lehettem. „Gyermekeimmé” váltak… kaptam is belőlük, amit haza is vittem. Adtam a családtagoknak, a barátoknak, de a nagy részét zugsajtevőként eltüntettem… aztán megkeresték hová lett… hát hová?! :D
Na, de térjünk vissza a kora esti mindennapi feladatunkhoz, az állatok etetéséhez, ami ugyanúgy zajlott, mint a reggeli. Egyébként a mangalicák, a bika és a bárányok is más-más helyen voltak így többször is körutat tettünk a faluban, amit én egy cseppet sem bántam. Olyan jó volt látni a falu mindennapi életét. Meg kell említenem Huba hűséges kutyáját, Flipit, aki legtöbbször velünk tartott útjaink során és ha ez nem így történt, akkor Hubáék panziójánál várt, és olyan örömmel fogadott, mintha ezer éve nem látott volna minket.
A hét folyamán megismerkedtem Huba másik nagyszüleivel is. Itt részem lehetett nyomon követni és segédkezni egy szász típusú kötött kapu elkészítésében. Balázs, a kapu készítője részletesen elmondta a feladatomat, vagyis a precíz szögbeverés technikáját. Így már csak gyakorolni kellett…, a végére egészen belejöttem. Eszter néni, Huba itteni nagymamája nagyon finom ebéddel vendégelt meg minket, úgy tele lettem, hogy az autóig csak gurulva tudtam eljutni..., hogy folytassuk utunkat a feladatok mezején.
Az itt töltött idő alatt nemcsak a gazdaság mindennapjaiban vettem részt. Mentünk koncertre, az utolsónap kirándultunk a Vargyas-szorosba, ahol betértünk a Lócsűrnek nevezett barlangba, az Orbán Balázs barlangba, ahol egészen a Jordán-kútkoz eljutottunk. Utána felmásztunk egy magas hegycsúcsra, ahonnan beláttuk az egész szorost és az azt körbe vevő hegyeket. Csodálatos látvány tárult a szemem elé!
A kirándulás után visszatértünk Homoródalmásra, Huba szüleihez, hogy megebédeljünk. Majd nehéz szívvel elbúcsúztam szüleitől és nagyszüleitől, innen is köszönöm nekik a vendégszeretetüket, kedvességüket!
Majd jöhetett az összepakolás és a bő egy órás út Csíkmadarasba, hogy részt vegyünk a záróvacsorán és egy utolsó interjút készítsenek velünk… Innen mentünk Csíkszeredába a vonathoz… majd vonatra felszállás… és vissza Budapestre…
Nem tudom eléggé megköszönni Hubának, Huba nagyszüleinek, szüleinek, Annamáriának, Balázsnak, Leventének és a többi nagyszerű embernek, akit megismertem ez alatt az egy hét alatt, hogy az egész életemre kiható élményekkel térhettem haza!
