Csütörtökömet végig kint töltöttem a Legelő körül. Fejés után a kutyákkal játszottam. Mikor a borjú, s mi is megreggeliztünk, kihajtottuk a marhákat egy fásabb legelőre.
Én félúton letértem a kisebb zabtáblához, ahova már begurult a kombájn. Rövid ismerkedést követően megkezdődött az aratás. ..Nagyjából 10 percre. Körülbelül egy óra szereléssel üzemképessé vált a hatalmas jószág. Néhány körre felkapaszkodhattam a fülke mellé. Végre élőben (nem csak oktatófilmeken) láthattam a betakarítást. Kérdeztem, figyeltem, kérdeztem. Tudom, hogy néhány hektár után az emberek ráunnak, de én nagyon élveztem.
A délutáni abrakosztást egy jóakaratnyival korábban kezdtük, hogy átérjek a másik földre aratni. A szilázst az etetőig lovasszekérrel szállítottuk. Piros pej lovacska profin hallgatott a vezényszavakra, gyorsan zajlott a takarmányosztás.
A zabtáblán felpattantam Dezső bácsi mellé a kombájnra -aki elmagyarázta, hogyan állítsam a vádóasztal magasságát- s hirtelen az ülésen találtam magam. Ügyeltem arra, hogy gabonát veszni ne hagyjak, azonban nem számoltam a sebességgel arányos időben végbemenő (inkább megkésettnek tűnő) kanyarodással. Az eredmény borzalmas volt. A szalmarázó szemérmetlenül elém tárta a szabálytalanul cikk-cakkos, rendnek sehogy sem nevezhető soraimat. Gyuri bácsi részéről a tolerancia hatalmas volt.
Az esti fejés nagy részére visszaérkeztem. A pelyva okozta nyughatatlanságom csillapodott, amikor naplemente után a kutyákkal kiültem a közeli erdő mellé a völgyet csodálni.
Emlékeznek Katicára a kecskére? Ő vigyázta álmomat. Minden éjjel felkaptatott a lépcsőn, csendesen kérődzött a teraszon, és mikor lekapcsoltam a villanyt, elfoglalta helyét a lábtörlőn.
