Vidék kaland – Tiszadob – július 1. – 5.
Bár kissé késve írom meg a jegyzeteimet, nem most halászom elő az emlékeket az agyam eldugott zugából, mert a naplómba, kézzel írva minden fontos eseményt, tapasztalatot megörökítettem, méghozzá a tiszadobi esték magányában, ugyanis a másik kalandor, akivel a szálláson osztoztam volna- nem érkezett meg.
Először kicsit megijedtem ettől a ténytől, de utólag kifejezetten örülök neki. Így azt hiszen jobban megismerhettem azokat az embereket, akikkel ebben az 5 napban együtt dolgoztam.
Június 30. –án érkeztem Tiszadobra, Szakács Roland birtokára. Az első benyomás nagyon pozitív volt, bár Rolanddal már korábban, a kecskeméti ismerkedős napon volt szerencsém megismerkedni.
Ezen a napon még nem kezdődött a munka, körbejártuk a birtokot, illetve egy – két hasznos információ birtokába juthattam.
A szállásom egy nagyon barátságos vendégház volt, negyed óra bicikliútra a gyümölcsöskerttől.
Hétfő reggel, azaz július 1.-jén kezdődött el valójában az én kalandom.
A napok, időbeosztás szempontjából így néznek ki az itt dolgozó napszámosok számára: reggel 6-9-ig gyümölcsszedés (most ez kifejezetten cseresznyét, meggyet, és ribizlit jelentett). Ezután következik az aránylag szigorúan betartott 20 perces reggeli szünet, majd 14: 20- ig tart a hivatalos munkaidő, de nem volt olyan nap, amikor ne lett volna 2-3 túlóra, sőt volt, amikor este 6- kor hagytuk abba a meggyszedést… de a részleteket lássuk később.
Tehát reggel körülbelül 05- kor kellett felkelni, és szerencsére sikerült is pont akkor megérkeznem, amikor a napszámosokat hozó busz befutott a kapun.
A névsorolvasás után engem is bemutattak az embereknek. Velük mentem ki a cseresznyésbe. – első nap ugyanis csak cseresznyeszedés volt. Ha jól számolom, 30- 35 ember dolgozott aznap ott, ahol én is, a többiek, 5-en, 6-an kombájnnal szedték a ribizlit. Néhány óra cseresznyeszedés után Roland, hogy könnyítse a dolgomat, elvitt a quadján, és a ribizliszedés menetét is bemutatta. A gép 5 emberrel néhány nap alatt elvégzi azt a munkát, amit régen rengeteg ember akár hetekig végzett…
Aznap én tényleg abbahagytam a munkát 14:20 kor, és kaptam egy nagyon finom ebédet Roland édesanyjától. A koszt különben mindig nagyon ízletes volt, és Éva néni annyira kedvesen kínálta, hogy sokszor nem tudtam visszautasítani a repetát.
Ennek ellenére valahogy sikerült rávennem Rolandot, hogy a későbbiekben addig maradhassak a munkában, amíg a többiek is. Úgy gondoltam, ha ők bírják nekem is bírni kell. Főleg azért volt ez bennem, mert jobban meg akartam ismerni azokat az embereket, akik a munkatársaim voltak.
Mindenképpen megérdemelnek néhány mondatot, hiszen azt hiszem miattuk vált igazán feledhetetlenné, és mély emlékké ez a néhány nap. Meghatározó számomra, hogy kicsit beleláthattam a cigányok máig rejtélyes, a miénktől annyira eltérő világába. Sok szempontból, a szegénység ellenére is „haladnak a korral” ( pl.: mobiltelefon, internet, stb. ) ugyanakkor bizonyos dolgokban szigorúan ragaszkodnak a tradícióikhoz. Meglepő volt pl. számomra első nap, hogy a reggelinél külön ültek nők és férfiak, még a házasok is.
Ráadásul megismertem közülük jó pár olyan egyéniséget, akiket nem fogok elfelejteni. Az egyikükkel különösen is jóba lettem, még ajándékot is kaptam búcsúzóul. Volt egy öregasszony, aki igazán a régi idők jósnőire emlékeztet. Olyan különleges személyiség, hogy oldalakat lehetne róla írni, biztos bármelyik írót megihletné.
De beszélgettem két fiatalemberrel is, akik gimnáziumban érettségiztek. Egyikőjüktől megtudtam, hogy József Attila a kedvenc költője, a másik pedig többször idézett Arany Jánostól.
És a többiek is mind kedvesek, érdeklődők voltak, persze sokszor láttam, hogy nem hiányzik belőlük a fondorlatosság sem.
A cseresznyeszedésre visszatérve… 400 rekesznyit szedtünk 10 óra alatt. Szár nélkül szedtük, ami azt jelenti, hogy nem piacra viszik, hanem felhasználják pl. gyümölcslének.
Kedden annyi volt a különbség a munka szempontjából, hogy szárral kellett szedni. Így sokkal lassabb, mindössze 265 rekesznyi gyűlt össze, de az is mondhatni nyögvenyelősen. Azért is volt elég nehéz a munka, mert nagyon meleg, kb. 35 fok volt. Egyre jobban tetszett, hogy az emberek beszéde itt mennyire mentes a kliséktől, modoros, ál- udvarias formuláktól. Természetesen vannak közöttük gyengébb – erősebb jellemek, butább- okosabb emberek.
Megpróbáltam a népdalgyűjtést az idősebbek között, de sajnos már a legidősebbek is Bódi Gusztit, és hasonlókat énekelnek népdal gyanánt, az volt az érzésem nem is ismerik ezt a fogalmat. Ezt nagyon sajnáltam.
Szerdán jöttek a tévések. Elégé feszélyezve éreztem magam, viszont nagyon jókat nevettünk rajtuk azokkal, akikkel igazán jóba lettem. Valószínűleg nem is lehettem túl meggyőző… (én már akkor éreztem ezt), mert még a vasárnap hajnali gazdaműsorban is csak egy- két vágóképet kaptam, pedig fél órát bohóckodtam a kamera előtt .
Ezen a napon ismét szárral szedés volt. Ennek az az oka, hogy ennyire szép gyümölcsöt kár lett volna gyümölcslébe rakni.
A csirkevágás is szerdán volt. Az egyik asszony volt a „főnök” bár a csirke nyakát ő sem tudta elvágni. Azt mondta sosem tenné meg. Azon kívül persze mindent ő csinált nagyon profin, rutinosan. Én is segítettem amit tudtam.
Csütörtök volt számomra az utolsó teljes nap. Viszont ez volt a legkeményebb is. Még tartott a cseresznyeszedés, de a meggyet is el kellett kezdeni. Engem, hogy abba is belekóstolhassak, a meggyszedők közé osztottak be. A kánikula ami egész héten tartott talán ezen a napon érte el a csúcsot. Ráadásul egy kis félreértés miatt mindenki azt hitte, hogy nem lesz túlóra, ehhez képest este 6kor hagytuk abba… Mivel a meggyet rázógéppel szedték, a mi dolgunk az volt, hogy amit a gép a ponyva mellé ráz, szedjük rekeszekre. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire fárasztó lesz. A lábam és a hátam is megfájdult az örökös hajolgatástól. Viszont megérte, mert az egyik asszony, akiről fentebb már írtam, a reggeli közben egyszer csak kitalálta, hogy jósol a tenyeremből. Annyira komolyan vette, hogy a címét is megadta, hogy ha beteljesül a jóslat, írjak levelet…
Nagyon fáradt voltam, amikor este átmentünk egy másik gazda birtokára, ismerkedni gazdákkal, kalandorokkal.
Pénteken sajnos már csak az elbúcsúzásra maradt időm, mennem kellett vissza Budapestre, sőt, szinte egyenesen külföldre… este Angliába utaztam. Ezt azért kell leírnom, mert véglegesen tudatosult bennem, hogy sokkal közelebb áll hozzám a munkatársaim világa, mint a Londonban még Budapestnél is hatványozottabban érzékelhetőbb városi, fogyasztói társadalom.
