Nem gondoltam volna, hogy a hét egyik legfontosabb tényezője az időjárás lesz... A közel 40 fokos nappali hőmérséklet után az enyhülést hozó éjszaka a közel 40 fokos hőmérsékletű lakókocsiban valahogy nem hozott enyhülést. Talán az ipari ventillátor egész éjszaka tartó zúgása, a lefekvés előtt kipaterolt 2 db keresztes pók visszatértének rémképe, az izgalom, hogy mi vár rám a héten, a sikeres korai kelésnek való megfelelni akarás vagy mindez együtt okozta, hogy éjszaka alig aludtam. Öröm az ürömben, hogy így viszont nem igazán esett nehezemre a hajnali 3 órás kelés, hogy fél4-re teljes harci díszben, munkára készen várjam újdönsült kollégámat. ;)
A hajnal kellemes hűvösének érzését a telepen található kölönböző korú és súlyú malacok kitrágyázása gyorsan elfelejtette velem. Amíg Tamás megetette a jószágokat, addig én azzal küzdöttem, hogy az 1 méter magas tömör betonfal túloldalán lévő furikba - talicskaként egészen jó barátságban voltam már eddig is ezzel az eszközzel, a héten sikerült elválaszthatatlan társammá fogadnom a furikot is ;) - beletaláljak a lapát tartalmával. Meglepő módon ez elég jól sikerült, kivéve azt az 1 alkalmat, amikor a lendülettől, a súlytól és a kissé szélre helyezett pozíciótól a furik felbillent. Szerencsére Tamás épp arra járt, így nagy baj nem történt, még a falon sem kellett újra átkeljek. ;)
Mire itt végeztünk a napocska is lassan felkelt és megismerkedhettem másik kollégámmal Jocóval. Hamar kiderült, hogy rokon lelkek vagyunk abban, hogy a szívünk mindkettőnket a lovakhoz húz, így amikor a lovakat trágyáztuk és etettük, már én is inkább elememben éreztem magam. A varázst a reggeli hívó szava szakította félbe...
Reggeli után Kati kivitt a telep szomszédságában található egyik lucerna földre, ahol András - a traktoros - éppen a levágott lucernát rendsodrózta. Volt némi fogalmam már erről a munkafolyamatról, de itt aztán gyakorlatban is láthattam, sőt, ki is próbálhattam, hogy milyen is ez. A tábla szélétől számított 9. rend dícséri kezem munkáját. Mellesleg semmi különös nem látszik rajta a többihez képest, ami azt jelenti, hogy ezek szerint nem rontottam el. ;) Természetesen nagy köszönet a lehetőségért és az oktatásért Andrásnak, aki ugyan szerényen közölte, hogy nem jó tanár, de erre azt hiszem sikerült rácáfolnom.
A röpke 2 óra alatt, amit kint töltöttem rájöttem, hogy nagyon nem könnyű a traktorosok élete, és hogy ami látszólag olyan egyszerű, az valójában egy nagyon bonyolult, összetett és iszonyú sok tudást és odafigyelést igénylő folyamat. Nagyon nem mindegy, hogy mikor és mivel kaszálnak, hogy a lekaszált növény mikor, mivel és hogyan kerül bálázásra, vagy pl. mikor lehet és kell aratni a a zabot, a búzát. Nem is igazán gondoltam bele eddig, hogy ezeket a dolgokat is a traktorosnak kell tudni, hiszen ő az, aki kint a földön látja, hogy az adott növény milyen állapotban van, így egy-egy munka megszervezésénél Kati nagyban támaszkodik az ő véleményére. Márcsak azért is, mert sok esetben nincs rá ideje és lehetősége, hogy maga győződjön meg erről.
Ezen kívül a traktorokat és a különböző gépeket és eszközöket is András tartja karban és szereli a kollégáival. Ezeknek az eszközöknek a beállításait is ők végzik el, mindig az adott körülményeknek legmegfelelőbbre, hogy a munka a lehető leghatékonyabban menjen. Összességében nem csak traktor vezetői jogosítvánnyal kell rendelkezniük, hanem komplett géptani és növénytermesztési ismeretekkel is.
És van egy lelki vonzata is a dolognak: az időjárás nagyon nagy szerepet játszik ezeknek az embereknek az életében. Én alapvetően nagyon lelkiismeretes ember vagyok és nem tudom elképzelni, hogy számomra mekorra csalódás lenne, ha egész nap ülök a 80 fokos traktorban, gürizek, hogy minél hamarabb bent legyen a takarmány a telepen belül, majd egyik pillanatról a másikra mondjuk jön egy eső és gyakorlatilag tönkre teszi az egész napos munkámat. Iszonyú érzés lehet, és ezek az emberek nap nap után küzdenek ezzel... Minden tiszteletem az övék.
Mindemellett a földek nem egymás mellett vannak, így A és B terület között a közúton is közlekedniük kell, ami nem is olyan egyszerű, ha az ember fia - vagy lánya - a traktor mögött egy nagy körbálákkal telerakott széles pótkocsit húz, vagy ha a 4,5 méter széles vágóasztalú kombájnban ül.
Ez utóbbit délután sikerült élőben megtapasztalnom. Zabot mentünk aratni a település másik felén lévő zabföldre. A kombájn vágóasztala 4,5 méter széles, ami még a kisebbek közé tartozik, így ez a változat nem leszerelhető. Ez a szélesség már önmagában sem teszi egyszerűvé a közlekedést. "Halandó" embernek fel sem tűnik, hogy némelyik tábla vagy parkoló autó mennyi problémát tud okozni, ha az ember egy ilyen monstrummal próbál közlekedni. Az emberek "előzékenysége" a budapesti közlekedést jutatta eszembe: nem egy sofőr gondolta úgy, hogy a személyautójával igenis erősebb tud lenni egy kombájnnál és ahelyett, hogy kapubeállókba, útkereszteződésekbe félre álltak volna egy fél percre, hogy elmehessünk, még nekünk kellett lavírozni, hogy ők elférhessenek. Amúgy feltűnő módon András folyamatosan figyelte a tükrökben esetleg mögöttünk feltorlódott forgalmat, hogy elengedhessük őket, amint lehetőségünk van rá, vagy húzódott le a szemben jövők elől. Mindezek ellenére meglepően sokszor fordult elő, hogy személyautóval bejöttek velünk szembe 2 parkoló autó közé, vagy megpróbáltak minket megelőzni az amúgy is csak egy sávos hidakon, amik a Tisza mellékágait keresztezik. Persze felmerül a kérdés, hogy miért nem a földek melletti földutakon járnak ezek a gépek, de erre is gyorsan választ kaptam: a földutak sem elég szélesek, és senki nem örülne neki, ha a földjén lévő napraforgót "megfésülnénk" a vágóasztallal az úttol mondjuk 1 méteres szélességben. Végül sikerült oda- és visszafelé is nagyobb konfliktus nélkül eljutnunk.
Az aratással este 6ra végeztünk, mikor visszaértünk jöttem rá, hogy gyakorlatilag 2 napot dolgoztam le ennyi idő alatt. Nagy tanulság, hogy ha az ember korán kell, sokkal több mindent tud csinálni egy nap alatt. ;) Még pár dologban segítettem a fiúknak és Katival is beszélgettem egy keveset.
Este kisebb fajta "zabálás" és zuhanyzás után hulla fáradtan zuhantam az ágyba. Most nem volt gondom meleggel, pókokkal: nem szégyellem, ahogy lefeküdtem, úgy ébredtem másnap reggel hajnali 3kor.
