Celebek lettünk. Ez már tény.
Ma egymásnak adták a kilincset a stábok, annyira, hogy vacsora közben már az egyébként igen szófukar amerikai önkéntesünk is megkérdezte, mi volt ez a nagy jövés-menés. A lényeg, hogy a reggeli barackszedésünk után, már éppen nekifogtam a már-már professzionálisra fejlesztett gazolásomnak (de tényleg, mert találtam egy térdre felrögzíthető térdeplőt, hogy amikor kézzel tépkedem a szűkebb helyekről a gazt, akkor az úri térdem ne fájduljon meg túlságosan), szóval éppen nekiláttam a szamócaföld gyomírtásának, amikor megjelent az első stáb. Nekik szépen elmondtuk, hogy mit csinálok én itt, felvettek néhány vágóképet (volt egy olyan érzésem, hogy a riporter hölgynek több fogalma van arról, hogy mit hogyan kellene csinálnom, mint nekem! :-)), majd útjukra bocsátottuk őket egy kis frissen szedett barackkal. A további gazolás és ebéd után megérkezett a második stáb, velük is majdnem ugyanazt a produkciót adtuk elő, csak már a rekkenő hőségben.
A nap végére nagyon elégedett voltam önmagammal, úgy tűnt mintha a veteményesben elfogytak volna a gazok, nyilván majd erre a holnapi nap rácáfol.
Mai működésem során számtalan hangyabolyt sikerült felkapálnom, nem tudom, miért épp a gazok alá költöznek be, de mindenesetre serényen menekítették a petéiket...
A munka fizikai részéhez már eléggé hozzászoktam, de a nagy meleghez nem lehet, pedig most nincs is kánikula, csak tipikus júliusi idő. No, de az esti úszásterápiám szerencsére helyretett. Lefekvés előtt pedig a házigazdám által adott szakirodalmat tanulmányoztam a városi veteményeskertről és a lekvárfőzésről :-)
