Sziasztok!
Múlt héten voltam testvéremmel együtt kalandozni a zalai dombok között található Nemesrádón, Zsebők Tamás és Lovász Anita gazdaságában. Nagyon intenzív volt a hetünk a munka mellett leginkább evésre és alvásra maradt időnk, úgyhogy utólag bloggolok.
Először is, nagyon buli volt! Házigazdánk városról kiköltözött házaspár, akikkel ezért bizonyos értelemben könnyebben érthettük meg egymást. Ami engem is érdekel, hogy hozzájuk hasonlóan városon szocializálódott ember hogyan tud labdába rúgni vidéken.
Házigazdáink kisebb területen ökológiai gazdálkodást folytatnak. A mi munkánk elsősorban a kecskékhez kapcsolódott: a kecskék (és más haszonállatok) fejése, etetése, itatása, ide-oda terelgetése, takarmány kaszálása a kecskéknek, takarmány (tarlórépát) vetés. Emellett sok mást is csináltunk. Itthon Budapesten egy kicsike saját kertrészleten van paprikám és paradicsomom, de múlt héten a kerti növényeket alig vettük észre. Nagyon izgalmas volt a különböző haszonállatokkal munka közben megismerkedni, a viselkedésüket figyelni. Sok-sok szóhasználat/jelző amit nyelvünkben őrzünk mélyebb értelmet kap egy valódi disznóólban (...), valódi birkák, kakasok, tyúkok vagy éppen nyulak között.
Szintén érzékeltem milyen nehéz - de lehetséges - áthidalni azt a szakadékot, ami a városi és vidéki ember élettapasztalata, és így céljai között van. Kevés kapcsolatunk volt a falubeliekkel. Úgy éreztem, csodálkozással vegyes értetlenség veszi körül kalandozásunkat. "Minek fog egy közgazdász kaszát vagy vasvillát a kezébe?" Kristálytiszta választ én magam se tudok adni erre a ki nem mondott kérdésre, de azt tudom, hogy "Mert valami megérinti őt." Valószínűleg nem lennék a helyemen napi 10-12 óra folyamatos mezőgazdasági fizikai munkában, de mély tiszteletet érzek ennek hagyományos és modern formája iránt is, és ha nem is ez a dolgom, szeretem átérezni, mit is jelenthet ezt a munkát végezni.
Üdv,
Gergely
