Érhetett-e volna nagyobb szerencse, mint Szakács Rolandhoz kerülni a programban? Nem hiszem. Nyilvánvaló volt, hogy fantasztikus kaland előtt állok- már csak egy kérdésem maradt: Hol van az a Tiszadob?
Ahogy haladtunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnyugatibb csücskében fekvő nagyközséghez, úgy zöldültek ki a mezőgazdasági művelésbe vont területek. Nahát, erre szokott esni az eső? Mint később kiderült, nem, addig ott is szörnyű kánikula tarolt, de leutazásom előtt pont esett pár tócsányi csapadék, ami felfrissítette egy kicsit a növényeket. És segített később úszni a mélyvízben...
Kicsivel 9 után érkeztem meg egy kis kóborlás után Szakács Roland és szülei gyümölcsösébe- talán nem ez a legjobb szó, én inkább gyümölcsfatengernek mondanám. Kb. 10 000 gyümölcsfa, közte bioalma, őszi- és kajszibarack, dió, körte, cseresznye és meggy, hatalmas feketeribizli-ültetvény... Álmaimban sem képzeltem volna, hogy bejutok egy ilyen édenkertbe- vagy egyáltalán létezik. Az egész helynek volt egy kis mesebelisége. Gyorsan egyeztettük az adatokat, átvettem a 'dolgozóscipőmet', és jöhetett a már említett mélyvíz. Hogy mi a mai program? Ribizlikapálás!
Sokat cukkolt itthon a barátom, hogy milyen szörnyű sorom lesz, biztos beraknak valami téeszbe, és egész nap agyonművelt férfiak füttyögetését és egyéb kifinomult csajozási technikáját fogom hallgatni a trágyaszagban. Valljuk be őszintén, nem ez egy 18 éves lány álma, még akkor sem, ha az agráriumban kíván később elhelyezkedni. Sikerült elültetnie némi félelmet bennem. Ahogy egyre közeledtünk a ribizliültetvényhez, és feltűntek a munkások, Roland eloszlatta a kétségeimet- a "könnyebb" fizikai munkát egy kb. 10 fős női csapat végzi, velük fogok a héten dolgozni. Aztán bemutatott.
A csapat Tiszavasváriban élő cigányasszonyokból állt, akik hihetetlen kedvességgel és közvetlenséggel köszöntöttek. A legtávolabbi sorban dolgozó Erika rögtön magához hívott, hogy dolgozzak vele. Saját sort úgysem vihetek még, nincs tapasztalatom- ja, és kapám se! Roli máris intézkedik, addig Jenő gondjaira bízott, ismertesse meg velem a kertészet életét. Jenő felügyelte az asszonyok munkáját- a ribizlit, mint itt minden mást is csepegtetős öntözőkkel locsolnak (ami nagyjából egy fekete cső, meghatározott közönként lyukakkal ellátva, amiken csepeg ki a víz. A kicsi vízmennyiség miatt a folyadék mélyebbre jut, így nem csak a föld felszíne áztatható fel, hanem gyökérmélységre szabva öntözhetik a növényeket. Hatalmas találmány, én beleszerettem) , ennek sértetlenségéért felel ma Jenő, mivel a kapa néha beleszalad az öntözőcsövekbe. Szörnyű kényelmetlen dolog dolgozó emberek fölött állni, és nem csinálni semmit- fakadtam ki, és Jenő is osztotta a gondolatot, inkább ő is dolgozott volna a többiekkel. Aztán végre megérkezett a várva-várt kapa, és belevethettem magam az előző este felázott föld gyomtalanításába, csatlakozhattam a többiekhez, beálltam tehát Erika sorába.
A többiek kíváncsiak voltak, kedvesek és segítőkészek. Cigányok, akik megtalálták álmaik állását. Szeretnek itt dolgozni, néha nehéz, a kapálás kifejezetten, de szerencsésnek érzik magukat és hálásak, hogy dolgozhatnak, hogy ilyen környezetben lehetnek. Sosem láttam még embert ilyen jókedvvel dolgozni. Folyamatosan beszélgetnek, az egyik nő énekel- ezekből én egy szót sem értek, mert csak hozzám beszélnek magyarul- de olyan jóízűen, hogy repülnek a percek, az órák, és bár az utolsó órát végigszenvedtem a hátfájástól, ami a folyamatos hajolgatás miatt alakult ki, fájt a kezem, mert én is szoktam a kiskertemben kapálni, de nem 4 és fél órán keresztül feszített tempóban (Még belegondolni is fáj, hogy lehet ezt 8 órán át csinálni egy nap) - így hát a tenyerem széttöréséig sem szoktam eljutni, és számoltam a perceket, mégis vidáman zárult a nap 14:20-kor. Visszatereltük a műanyagcsöveket a ribizlibébik tövére, és indultunk hazafelé. Vagy hová?
Megjelent Béla bá' -Roland apukája, Szakács Béla- a quadjával, felvett, és már száguldottunk is a családi fészekbe, ahol Roland anyukája meleg levessel és palacsintával várt- de olyan koszos voltam, hogy alig mertem belépni a házba :D Szerencsére bevált a régi trükk: a langyos víz+szappan kombó csodákra képes.
Ebéd közben Roland szülei meséltek a mindennapokról. Nehéz az élet vidéken, a kisebbség pedig halmozottan hátrányos helyzetben van. Tiszteletreméltó házigazdáim tevékenysége, mellyel munkát adnak ezeknek az embereknek. A család egyébként nyíregyházi, sok-sok évvel ezelőtt kiköltöztek egy nyárra- és ez az idény azóta is tart :) Ebéd után Roland körbevezet a területen- megmutatja a rázógépet munka közben, ahogy az előkezelt meggyfákat befogja, majd egy szempillantás alatt lerázza róluk a meggyet egy futószalagra, ami ládákba viszi a gyümölcsöt. Fantasztikus. Ez az előkezelő szer is. Nagyon lelkes kertészmérnök hallgató leszek :) A gép után két asszony kapkodja a fán maradt meggyet, épp csak amit érnek, ebből lesz a plusz haszon, amiből az idény végén, novemberben Rolandék záróbankettet rendeznek a dolgozóknak.Holnap ezt fogod csinálni!-mondja Roland. Aztán gyorsan tovább is megyünk, bejárjuk az egész gigantikus kertet. A diófák alatt frissen nyírt a gyep- itt semmi gyomirtó szóba se jöhet, minden szupertermészetes és szuperkirály! Szóval a frissen nyírt gyep egy golfpálya gyepének precizitásával ér fel. Szuper. Dörög az ég, sietnünk kell, még hátra van a barackszedés! Mert hát mi is lehetne a vacsorám, mint istenifinom MAGYAR barack :) Aztán átmegyünk a telephely mögötti bioalmarengetegbe. Az almák mögött van egy kis pihizug, egy miniparadicsom, amit Béla bácsi kapott a 60. születésnapjára. Ez egy kerti tó, nem is akármilyen, szigetekkel, kishíddal, hatalmas, bukfencező halakkal, és gyönyörű gúnárokkal, akik olyan peckesen járőröznek, mintha csak erre a feladatra születtek volna. Visszamegyünk a telephelyre, ahol megmutatja Roland a hűtőházat. Most végeztek a meggyrázósok, a meggyet épp pakolják be a targoncával a hűtőházba. Sosem láttam ennyi gyümölcsöt egy helyen. Fantasztikus! Ebből a meggyből holnapra ivólé lesz a Siónál- világosít fel Roli. Közben tonnák tornyozódnak a ládákban mellettem. Leírhatatlan. Közben bebattyogtak a túlórázók (a meggyesek), és sorakoznak. Béla bácsi hív, ezt meg kell néznem. Múlthét pénteken Csaba nap volt, amit- minthogy van Csaba nevű dolgozó- meg kell ünnepelni! Tehát Béla bá' felölti kocsmárosúr mosolyát, és előveszi a pálinkát "A" felespohárral együtt. A férfiak sorban isznak Csaba egészségére, majd a busz felé veszik útjukat, ami reggel 6-ra hozza, délután pedig hazaviszi őket. De nekem is sietnem kell, mert nemsokára kiengedik az őrkutyákat, és még el kell tekernem a szállásra. Ja, nem is mondtam, kaptam egy kölcsönbicajt, ezzel fogok reggelente bejárni, esténként pedig 'hazatekerni'. Imádok biciklizni :) A blogolás viszont nem az erősségem, szóval coming soon...
