Még mindig festünk. Ha nagyon belefáradunk, lazíthatunk egy kis műlép besütéssel.
A kaptárba kerülő keretek üres állapotukban engem egy gyermekkori szövőkeretre emlékeztetnek, ezekre kell ráolvasztani a műlépet, amely bekerül a kaptárba és ezt „húzzák ki” a méhek a sejtminta alapján. Saját viaszukat teszik hozzá, ami állandóan termelődik a hasukon található viaszmirigyből, kis lapocska formájában. Ha nincs mit építeni, a kertben hullajtják el a viaszt. A méhek mindent megoldanak, hihetetlenül okos állatok!
Adrienn reggeltől estig a kaptároknál vizsgálódik, megtudjuk, hogy szétszed néhány családot és így szükség lesz új anyákra is. Ma a méhek elég vadak voltak a száraz, forró levegő miatt és a hordás is kevés volt (ezt egy igen ötletes, az egyik kaptár alá helyezett mérleggel méri Adri). Vadságuk megmutatkozott abban is, hogy Szandi kapott egy baráti csípést a fülére, szerencsére nem durrant be nagyon, de azért fájlalta egy darabig.
Ezen felbuzdulva én is méhcsípésért kiáltottam: kértem egy méhkezelést a festéstől igencsak sajgó lapockámba. Fájt, de túlélhető, mások állítólag ezért súlyos pénzeket fizetnek. A következő csípést már nem kívántam ennyire, de erről kicsit később.
Ma még megtudjuk, hogy a méhpempő egy igazán gusztustalan, fehér, savanyú dolog: Adri szétszed egy anyabölcsőt, benne a kis fehér álca és a trutyi, szörnyűlködünk. Tudom, egészséges, de akkor is.
