Félidő és vihar előtti szélcsend
Visszaolvasva pár mondatot az előző napiakból, rájöttem, hogy kívülállóként valószínűleg nem könnyű átérezni a hangulatot. Talán itt még nem is hangsúlyoztam eléggé, hogy mennyire jól éreztem magam, csak szegény körülöttem élők kaptak túl sokat a jóból, napokig be sem állt a szám...
Egy Gergővel kötött félkomoly megállapodás szerint mondjuk úgyis megyek még, addigra megtanulok traktort vezetni, teljesen hatékony leszek. Biztos jó esélyem van egy traktorra Pesten.
De vissza a szerdához, amikor is sikerült korábban kelnem, mint a többiek, persze Lacibát leszámítva. Egyébként a csodálkozás, hogy mennyit bírnak dolgozni ott (és gondolom máshol is) az emberek akár hetvenéves korukban is, még várat magára egy napot, de már csodálkozom egy kicsit előre is, hogy legyen valami vonóhorog a következő bejegyzéshez. Ha már ébren voltam, elsétáltam megnézni az etetést. Ez sajnos egyszemélyes munka, úgyhogy csak toporogtam a disznók előtt, kutyákkal a lábamnál. Persze így legalább meg tudtam nézni, mi a helyzet az előző napi kismalaccal, meg barátkoztam azzal a már szállításra kész mangalicával, amelyiket másnap a hurkába töltöttünk. Elég nyugodtan tűrte a szerepét, lefényképeztem párszor, csak hogy történjen valami.
Nemsokára befutott Gergő, és egy kis anyagmozgatás után elindulhattunk a vágóhídra. Azért nem annyira voltam biztos benne, hogy akarok-e menni, de gondoltan, nem azért vagyok itt, hogy finnyázzak (na jó, öt perc átértékelési idő megengedett például zsírban úszó tárgyak hosszas tapogatása előtt). A legközelebbi vágóhíd elég messze van (40 km), de a malac legalább eldúdolhatta párszor a Born to be wild-ot, miközben lobogott a hátán a szőr.
A vágóhíd "kellemesebb", mint képzeltem, sehol egy vértócsa vagy legyek, persze ez gondolom már legalább ötven éve így van. Mondjuk nem mentünk be, ez valószínűleg segített a pozitív benyomás kialakításában... Azért a malacok itt már érezik, hogy valami nem oké, nem igazán akarnak bemenni, nem meglepő. Előttünk egy kamionnyi állat; szerencsére beengednek minket előtte azzal az egy szem disznóval, ő meg illedelmesen befárad a célba. Túl jólnevelt. Csak másnap lehet érte menni, mert még le kell hűteni.
Délelőtt bálázót takarítok, egyedül, ráadásul már egy éles kést is mernek adni a kezembe - gyors karrier. Amikor megérkeznek forgatni az Agryától (azaz sokáig nem is vagyunk biztosak benne, hogy ők azok), vastag koszban fogadom őket egy késsel a kezemben, frissen a bálázóból. Azért lehet, hogy meglepődtem volna a helyükben :)
Úgy tűnik, tetszik nekik ez a dolog, nem is engedik, hogy kiszedjem a lucernadarabokat a hajamból az interjú előtt. Ami persze rémesen sikerül, hiába, a kamera és a beállított fényképezés nem az én műfajom (a másnapi újságírás már jobban tetszik). Átmegyünk Juhkútra is, hogy megnézzük a szürkemarhák nagyobb részét, de vannak ott lovak meg rackák is. Juhkút kb. 10 perc kocsival, a területet a Hortobágyi Nemzeti Parktól bérlik. Itt lakik Józsi, a pásztor, áprilistól egészen decemberig, nem is megy haza. Abban a pásztorpihenőben akár én is szívesen laknék, az sem baj, hogy nincs benne áram (sőt). Éppen dél körül van, úgyhogy az állatok nagy része az árnyékban. Én leragadok a rackáknál. Elég ijedős állatok, ha közelebb mész hozzájuk, mint ahogy jónak gondolják, gyorsan elfutnak a másik sarokba. És ha az egyik elindul, megy utána az összes többi, mint a birka. Úgyhogy gondoltam, beülök egy kicsit melléjük, ha elég sokáig nem mozdulok, majd közelebb jönnek. Már ültem ott vagy húsz perce, már majdnem ki is jöttek a külső részre, amikor a többiek visszajöttek a szürkemarháktól. Persze a birkák rögtön vissza.. Egyébként egyáltalán nem unalmas, szívesen ülnék ott akár egy egész napot is. Vicces szoborcsoportot lehetne belőlük csinálni, pár fotót csatolok is mintának, ha valaki kedvet érez ilyesmihez.
Eközben István reggel óta főz, a mai vendégek okot adnak egy bográcsozásra. Paradicsomos vaddisznópörkölt, régi pásztorrecept, a hús pedig kivételesen nem itteni (bár a kismalacok háta mindkét csíkos). Ha már a paradicsom miatt nem kerül bele annyi vörösbor, legalább iszunk belőle, meg van 2011-es évjáratú harkányi kajsziszörp, nehéz eldönteni, hogy melyik a finomabb.
A vendégek után egy gyors traktorragasztás. Az öntvényragasztó elég büdös, de legalább használ. Ezután már csak egy dolgunk van: kitalálni, hogyan legyen a következő pár nap. Ugyanis a disznót nem viccből vágattunk, péntek-szombaton vásár lesz az nagy Budapesten. Ehhez aztán kell csekély 1-200 kg cucc, több mint a fele friss hurka-kolbász. Ezeknek készen lenniük csütörtökön. A nagyobb aggodalom a hűtés miatt van, ezt próbáljuk megbeszélni délután (nem nagy sikerrel). Vigyünk hűtőt vagy ne? Ez itt a fő kérdés. Az biztos, hogy a mai nap után már csak nagyon hosszúak következnek (hogy mennyire, azt nem is gondoltuk még..).
Estére a bor megtette a hatását. Hogy ne aludjak el a fűben (miközben a kutya nyalogatja az arcom), inkább lefekszem aludni. Este hét óra van.
