Élménybeszámolómat és megállapításaim legfontosabb darabjainak felsorakoztatását, melyeket a Gilicze család tanyáján töltött egy hétben szereztem, azzal előzném meg, hogy köszönetet mondjak a család általam megismert tagjainak, Zsoltinak, Feri bácsinak és Jutka néninek, hogy kifogástalan emberszeretettel fogadtak be tanyájukra minket Király Gábor barátommal.
Véleményem szerint egy ilyen cselekedet mindenki számára nagy áldozatot és hatalmas vállalást jelent, kiemelten egy tanyán.
Az olvasók egy részének talán nem érthető, hogy miért írom azt, hogy egy tanyán miért is jelenthet nagyobb dolgot vendégül látni valakit, mint amúgy általában, ezért adok némi értelmező információt, mely egyben megállapításaim első darabjaként is szerepel. Tanyán a hívatlan vagy nem várt vendég kifejezetten ellenségként van kezelve. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy ha például egy idegen kutya vagy akár egy szarka téved a tanya területére, akkor rögtön előkerül a puska, illetve a tanya előtt húzódó dűlőúton (értsd: kifejezetten helyi közlekedést szolgáló földút) egy ismeretlen gépkocsi halad el, az rendesen meg van nézve és azon tanakodnak a tanyasiak, hogy mi rosszban sántikálhatnak az utasai. Ezen az ismeretlenekhez való viszonyuláson, mint Budapest egy biztonságos kertvárosi övezetének fiatal lakója némileg meglepődtem az első pillanatban, hamarosan azonban rájöttem, hogy alapos okuk van feltételekkel viszonyulni az ismeretlenekhez – illetve az ismerten kártékony állatokhoz, mivel a kutya ácsingózhat egy általa könnyen elcsíphető csirkére, embertársaink között pedig sajnos akad olyan (szerencsére csupán csekély számban) aki más szalmabálájára vetett szemet. A szalmabála példa egészen konkrét, mivel mint Gábor korábban már említette két nap is foglalatoskodtunk kazalrakással Zsoltiék tanyaszomszédjánál, Robinál, melyhez a bálákat előbb összeszedtük az aratás utáni egy-egy zab- és búzatábláról, nos, mikor ezekre a földekre tartottunk arról is szó esett, hogy esetleg már nem lesz meg a pár nappal korábban jó pénzért bebálázott szalma.
Apropó szalma. Talán a szalma és széna közötti különbség sem kristálytiszta minden olvasó számára. Remélem nekem már az, és segíthetem bővíteni azon olvasók ismeretét, akik hasonló helyzetben vannak a témát illetően, mint én voltam korábban. Tehát sikerült megtudnom, hogy a szalma a különböző gabonatermények szárának szára, mely aratás után a földeken marad, majd bálázásra kerül és ebből raknak az olyan jószágok alá, mint például a szarvasmarha. Megjegyezném, hogy vannak kifejezetten szalmabálákra kialakított kazánok is, amin én nagyon meglepődtem, mivel nem gondoltam volna azt, hogy a szalmának van olyan fűtőértéke, hogy akár kizárólag azzal érdemes legyen fűteni. A széna pedig az állatok számára vágott takarmány, termesztésének pedig nincsen más célja a takarmányozáson kívül, nem úgy, mint a szalma esetében.
Itt említeném meg Robit is. Nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy írjak róla. Először is, talán az a kevésbé jelentős élettörténeti jellemzője Robi személyének az élménybeszámolóm szempontjából, hogy mezőőrként dolgozott. Mi is pontosan a mezőőr? Ez is egy olyan dolog, amiről érdemes írni pár szót, mivel nem vagyok abban biztos, hogy a mezőőr fogalmával mindazok csoportja, akiket ez érdekel, tisztában lennének. Az előbb említett, nevezzük „Biztonság a tanyán – fegyverrel vagy vendégként?” témakörnek, melyben jelentős szerepe van, azaz lenne a mezőőrnek. A mezőőr az, aki a tanyavilágban ellátja a rend fenntartását, feladatköre hasonlít az amerikai seriféhez. Ezek a hivatalos személyek azok, akik munkája segítségével, akár, ha arra szükség van Zsoltiék esetleg magára is hagyhatnák a tanyát. Gábor erről már szintén részletesen beszámolt. Hihetetlen volt belegondolni abba, hogy ott van az az épület az udvarral és a sok akácfával és mindaz évtizedek óta nem élt meg olyan pillanatot, mikor nem látja ember minden rezdülését. Nos, ezeknek a mezőőröknek annyira lecsökkentették az elmúlt években a számát, hogy teljesen lehetetlen számukra a terület szükséges biztonsági kontrollja. Robi ott, ahol később megvette tanyáját és ahol Zsoltiék is folytatják gazdálkodásukat, Tégláson végezte szolgálatát. Ezekben az években került közelebb a környékhez, aminek végül az lett az eredménye, hogy egy évvel ezelőtt itt folytatta életét. Ő és az élettársa friss betelepülők a tanyavilágban. Tehát léteznek olyan emberek, akik korábbi életformájukat hátrahagyva belevágnak a tanyasi életbe. Persze számukra rengeteg tanulnivaló van arról, hogy milyen fogások is szükségesek a tanyán a mindennapokban. Zsoltiék azonban rengeteget segítenek ebben a tanulási folyamatban Robiéknak, akik természetesen nem 80 ha körüli földterületen kezdenek gazdálkodni, hanem inkább turisztikai vállalkozásuk beindításán dolgoznak. Visszaugorván a bejegyzés legelejére, köszönettel tartozom Gábornak, hogy kifogástalanul megmunkált mondatokban írt a tanyavilágról, annak hagyományos – és Zsoltiékéra is jellemző – gazdálkodási formájáról, illetve az egy hétre számunkra is otthont adó Gilizce tanya felépítéséről, ezeket az információkat éppen ezért és mivel alacsonyabb színvonalat képviselő leírást tudnék adni elhagyom.
Itt pedig folytatnám a második meghatározó benyomásomnál, mégpedig, hogy Zsoltiék – érzésem szerint – milyen előfeltételezéssel is voltak rólunk, pesti gyerekekről. Számomra az előre elképzeltekhez hasonlóan nem volt „kultúrsokk” a tanyára megérkezéskor és az ott töltött időszakban, vendéglátóink lehet, hogy erre számítottak a másik irányból, a kényelmes, az agráriumról ismeretekkel nem rendelkező pesti fiataloktól. Remélem a hét végére némileg sikerült arról meggyőznünk őket, hogy mi is már korán tisztában lettünk a napraforgó kinézetével, az élő csirke jellemzőivel és, hogy felismerünk egy búzatáblát, ha elhaladunk mellette, no meg, hogy ugyan a mezőgazdaságban elenyésző az olyan munka, ami nem kemény, hosszú és fizikailag megterhelő, de ilyet még Budapesten is lehet találni, sőt mondhatom, hogy számtalan alkalommal volt ilyennel dolgom.
A véleményem szerint leginkább tisztelendő vonása a tanyasi embereknek az, hogy rendkívüli szorgalommal végzik mindennapi tevékenységüket. Minden szükséges teendőt elvégeznek az első lehetséges pillanatban, ezekből pedig akad mindig rendesen. Éppen ezért volt annyira antagonisztikus az érzés, hogy mindig van munka, ezért azt csinálni kell, lehetőleg azonnal és gyorsan, az élet ellenben nagyon lassúnak tűnik, mert állandóságot mutat, többek között az állatok körüli napi rutinnal. Nyugodt, ráérős például olyankor is, mikor hosszú időket töltenek egy-egy történet elmesélésével és mindezek mellett és talán ellenére még türelmetlenséget is éreztem a helyiekben egyes pillanatokban, amit annak gondolok tulajdonítani, hogy munkájuk beosztásának egyedüli urai és nincsenek ahhoz hozzászokva, hogy mások ritmusát is figyelembe vegyék, éppen ez lehet annak az oka is, hogy nem szívesen alkalmaznak maguk mellett a tanyasi feladatok elvégzéséhez munkaerőt. (Hozzá kell tegyem, hogy anyagi lehetőségeik sem engednék meg a szükséges számú alkalmazott foglalkoztatását.)
A Gilicze család tagjaitól kapott legkellemesebb élmények között vannak az olykor mély témákat feszegető, máskor könnyed vicces történetekkel tarkított és általában agrár-szakmai ismeretekről szóló beszélgetések sokasága. Érdekes volt számomra, hogy csendes pillanat kizárólag munka közben történhetett, viszont minden közösen eltöltött pillanatban beszélgetés folyt közöttünk. Természetesen kiemelt érdeklődéssel álltunk egymáshoz, de továbbá azt is fel véltem fedezni, hogy a tanyasi ember rengeteg időt tölt önmagában, így minden alkalommal élnek a lehetőséggel, hogy beszélgessenek.
A számos beszélgetésünk talán legfontosabb témája föld vételről szólt, melyről úgy érzem, hogy itt mindenképpen említést kell tennem. Zsoltiék gépparkja a mezőgazdasági munkák szinte mindegyikét el tudja látni, sőt még további hektárok megművelésére lennének képesek a segítségével. A gépparkot tudatosan úgy építették fel, hogy további földvásárlás után is el tudják maguk végezni a gépi földmunkákat. Földet azonban nem tudnak vásárolni, mert nincsen eladó, pedig lehetnének a környéken olyan területek, melyek megvásárlása lehetséges volna – például állami tulajdonú földek. Zsoltiék tehát további területeken szeretnének gazdálkodni, de nincsen erre lehetőségük, melynek az oka magukon kívül álló okok miatt van, éppen ezért bíznak abban, hogy a jelenlegi ország vezetés segíteni fogja a fiatal gazdák földhöz jutásának esélyeit. Ennél még komolyabb és hosszú idők óta aktuális téma számukra az áramellátottság a tanyán. Nagy szükségük lenne arra, hogy be legyen vezetve hozzájuk az áram. Fontos lenne az is, hogy ezért ne kelljen tizenmillió forintokat fizetniük, mert sajnos ilyen összeget képtelenség számukra kitermelni. Ellenben hihetetlen kiadáscsökkenést jelentene számukra, mivel az aggregátor rengeteg üzemanyagot igényel. Áramra szükség van. Nemcsak azért, mert a víz szivattyúzásához, továbbá például a hegesztőhöz nélkülözhetetlen, hanem azért is, mivel korunkban véleményem szerint elfogadhatatlan az, hogy ha bárki igényli, otthonában ne legyen elérhető a villanykörte munkára bírása.
Vendéglátóink életformájában számomra a legimponálóbb vonás az ételekkel, élelmiszerrel, étkezéssel kapcsolatos, mégpedig, hogy kifogástalan, egészséges húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket, tejet, tojást fogyasztanak saját, jól ismert állatállományukból, földjeikről. Mindemellett ráadásul megnyugtató érzés lehet, hogy mindennapjaik nehézségei mellett az ugyan rengeteg munkát igénylő élelmiszer minden nap elérhető számukra és nincsenek kiszolgáltatva étkezésükkel kapcsolatban.
Ennyivel összegezném a nyár egy kiemelkedő hetét, mivel úgy gondoltam, hogy a fontosabb az előzőeket leírni, mint a konkrét tevékenységeikről beszámolni. Élményeim további konkrét felsorolásába nem bocsátkoznék, mert a teljes élményanyagot sajnos nem tudnám átadni úgy, ahogy szeretném. Még egyszer köszönetet mondok a Gilicze család minden tagjának a vendégszeretetéért, azért, hogy számos tudást osztottak meg velünk, a kitűnő ételekért és összességében az egész tanyán töltött hétért.
