Éjszaka kisebb eső volt, ez némiképp felborította mai napra (kedd) gondosan előre eltervezett munkarendünket.
Kimentünk a meggyesbe, felmérni a terepet, hogy lehet-e tárcsázni. Egybehangzó szakvéleményünk alapján alkalmasnak nyilvánítottuk a terepet, így a hatalmas traktor útjára indulhatott, melyre én is felszálltam egy kör erejéig. Ezután a tűzpiros Ladával elvágtattunk a felhalmozott bálákhoz. Sajnos a lényegi munka nem indulhatott még itt el, mivel az éjjeli esőtől a tarlón szépen rendbeszedett szalma nedvesnek ítéltetett, így a bálázó gép nem végezhette még dolgát. Addig, míg a szalma megszáradt, a szamócában horoltam a rutinos bála rakókkal, elmélkedtünk, anekdotáztunk. Így teltek-múltak az órák, majd már delet is harangoztak, mire megérkezett a nagy hír - száraz a szalma, indulhat a bálázó gép. A nagy izgalomra ebédeltünk egyet.
Következett a rendeltetett munkánk, felzúgtak a traktorok, mentek ki a tarlóra, begyűjtötték a bálákat, hozták ki hozzánk, mi pedig pakoltuk fel a mérnöki pontossággal megtervezett formációba őket. Lényegében ezzel ment el a nap nagy része.
Közben elugrottam a bálakészítő géphez is pár fotó erejéig, megcsodálni a munkáját, majd vissza a bálarakáshoz. Továbbá Borival szedtünk fekete ribiszke leveleket, méricskéltünk, számoltunk.
Mire a nap sugarai már kevésbé simogatták elgyötört, koszos, poros testünket, szalmaszálakkal teletűzdelt fejünk búbját, el is érkezett a mai munkánk vége, de korántsem a munka legvége, maradt még a következő napra is…
Vacsorára kaptunk Tomival finom hurkát Boriéktól, még csak most fogjuk megkóstolni, de az én nyálam már csurog rendesen.
Munka utáni lazításként bekocsikáztunk Gyöngyösre egy röpke billiárd és csocsó partira a ma megismert fiúkkal. Hazafelé menet megszámlálhatatlan mennyiségű villám szelte át a sötét égboltot, nappali világosságot varázsolva nem egyszer; mi lesz így a holnapi melóval?!
