Gyerekkorában minden fiú kukáskocsi vezető szeretne lenni, vagy űrhajós, esetleg vadakat terelő juhász. Ugyancsak ősi a traktorok iránti szenvedély, ami még a lányokat is gyakran megérinti. Ezért természetes, hogy a játékok között minden gyereknél megtalálható a piros traktor. De mi lesz később? A traktorvezetés élménye csak kevés kiválasztottnak adatik meg. Szerencsés vagyok, én ezek közé tartozom.
De ne rohanjunk ennyire előre. Hogy kerül a csizma az asztalra? Egy ízig-vérig "Pesti srác", hogy kerül egy kecskeméti farmra, és főleg egy traktor vezetőfülkéjébe?
Egyszerűen, a Vidék Kaland program résztvevőjeként, melynek célja, hogy a hozzám hasonló vagányok saját élményeken (a puhány test fizikai terhelése, az állatok (pl. grillcsirke, vagy medium steak) természetes közegben történő megtapasztalása, a hajnal, mint napszak megismerése) keresztül közelebb kerüljenek a vidéki életformához. Furcsán hangzik, hogy az emberiség fejlődését, létezését évezredek óra meghatározó, azt megalapozó életmóddal így kell megismerkedni, de mit tegyünk, ha ennyire eltávolodtunk a gyökerektől. A városi gyerekek előbb írnak saját Facebook alkalmazást, mint látnának élőben tehenet, vagy tojást egy tyúk alatt.
Az teljesen biztos, hogy gyerekkorban még minden rendben van, a játékok, mesekönyvek birodalmában nincsen városi és vidéki kategória, ha nem is élőben, de minden gyerek megismerkedik az állatokkal, növényekkel megtanulja neveiket, azt, hogy milyen hangot adnak. Majd ahogy nőnek, ez a szál egyre inkább elhal. Ha nincsenek vidéki nagyszülők, akkor marad a pesti grund, ahol egy más jellegű életforma kezd kibontakozni, és nincs visszaút a gyökerekhez.
Én is csak későn eszméltem, de remélem még időben. Azt éreztem, hogy a városi lét nagyon kiszolgáltatott, emellett egyoldalú, ahhoz, hogy harmóniában éljek a világgal, fontos, hogy az elemi dolgokkal is kapcsolatba kerüljek, elsajátítsak olyan készségeket, amelyek nélkülözhetetlenek az önfenntartáshoz. Olyan kétkezi dolgokat, amelyek nem a bitekről, az elektromos áram és a kőolaj mindenhatóságáról, az attól való nagyon kiszolgáltatott függésről szólnak. Hiszen ez a kényelmes világ nem természetes, ezért csak erőn felül, ideig-óráig tartható fenn.
Emellett azt gondolom, hogy a minőségi élet fontos része az, hogy tudjam, mi kerül az asztalra, nekem nem mindegy, hogy egy mesterséges csirkegyárból, egy metropolisz méretű, a világ túloldalán lévő üvegházból származó „személytelen” élelmiszert fogyasztok-e, vagy olyat, amit ismerek, mert tudom, hogy kik és hogyan termesztik, kik adják bele munkájukat, idejüket és szeretetüket.
Az egész a piacon kezdődött, aztán jött a traktorozás, de az igazi kalandok csak most kezdődnek! Folyt.köv.
